Bizalomhiány, féltékenység

Tisztelt Web Beteg! Barátnőmmel 3 éve vagyok együtt nagyon szeretjük egymást és mind a ketten komolyan gondoljuk egymással. Azonban gyakori gondot jelent, hogy féltékenykedek, gyanúsítgatom és ezzel sok veszekedést okozok. Egyszerűen nem tudom mi lehet az oka ennek hiszen még a legcsekélyebb jelét sem adta, hogy lenne valaki más. Mégis bennem az motoszkál, hogy mi van ha mégis van neki valakije, pedig bízok benne, de nem értem miért van ez. Néhány példa a féltékenykedéseimre: ha elmegy barátnőjéhez és ott alszik én egyből azt hiszem, hogy más csávó van a dologban, gyanúsítgatni szoktam, hogy most ezzel most azzal van jóba, néha el szoktam olvasni a leveleit, smseit, egyszerűen régebben még az is zavarni szokott, hogy a barátnőivel megy valahova vagy velük csinál valami programot. Nem tudom én sem, hogy miért van ez és őt is nagyon zavarja már már már a szakítást fontolgatja, de én semmiképpen sem akarom őt elveszíteni. Ezért kérem az Önök segítségét. Mit lehetne tenni, hogy ne legyek ennyire féltékeny? Mihamarabbi válaszukat előre is köszönöm! Üdv.

Ujpál Zsófia válasza féltékenység témában

Kedves Levélíró! A féltékenység oka leggyakrabban a belső bizonytalanság, általános bizalomhiány. A féltékenység kezelésében az első nagy lépés, ha megtalálja, hogy az Ön esetében pontosan mi is okozza ezt? Mi az, amiért olyan bizalmatlan, vajon mi lehet ennek a hátterében? Korábbi rossz tapasztalat más nőkkel, vagy bizonytalan családi légkör kisebb korában? A féltékenységben az az egyik legrosszabb, hogy szinte addig nem is nyugszunk, míg valami „terhelő” bizonyítékot nem találunk. Nincs semmi, ami megnyugtatna minket, hiába látjuk, hogy egy darab sms sem jött gyanús személytől. Úgy tűnik, mintha nem hinné el a párjának, hogy szereti. És hát az a helyzet, hogy ha az egyik fél meg akarja csalni a másikat, azt úgyis megteszi, ha gyötrődünk a féltékenységtől, ha nem. És akkor már jobb, ha nem gyötörjük magunkat. A krónikus, alaptalan féltékenységnek a hátterében olyan erős bizonytalanság állhat, amellyel érdemes lenne foglalkoznia, akár az önismeret fejlesztésével, akár pszichológusi segítséggel. Érdemes volna ezzel a kérdéssel szakembert felkeresnie, akár a kapcsolatuk érdekében, akár saját maga érdekében! Hiszen ezzel nem csak a saját napjait keseríti meg, de a párjáét is, és végső soron a kapcsolatukat veszélyezteti. Minden jót kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. június 30.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Féltékenység, szorongás
Tisztelt Doktornő! Boldog párkapcsolatban élek, 7 hónapos terhes vagyok első babával. Alapból is vannak/voltak szoromgásaim, de a kapcsolatomat illetően...
Parkapcsolati problema
Tisztelt Doktornő! 29éves vagyok. Röviden összefoglalva, a bizalommal mindig gondjaim voltak. Hiába tudom ésszel, hogy kiben bízhatok, és hiába szeretnék...
Hogyan kezeljem a beteges...
Kedves Rita! Egy 19 éves lány vagyok, már négy hónapja boldog kapcsolatban élek életem első szerelmével. A gond ott kezdődött, hogy mi úgy jöttünk össze,...
Féltékenység
Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő.! Úgy érzem betegesen féltékeny vagyok. 8 hónapja vagyok párkapcsolatban. Azt hiszem 6 hónapig minden rendben ment aztán volt...
Féltékenység
Tisztelt Doktor Nő! Az én problémám számomra összetett. A feleségemet 7 éve ismerem, illetve házasok vagyunk 6 éve. Körülbelül 4 évvel ezelőtt kapott e-mailt...
Mi a megoldás?
Udv. 17 eves vagyok, rendszeresen edzek atletizalok sprinter vagyok, edzotarsam a baratnom szinten velem egy idos:) nagyon szeretjuk egymast, nagyon bizik...