• Skizofrénia tünetei lennének?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr/Nő!

        Kezdeném az elejétől. Kiskoromban jöttek elő először ezek a tünetek, amiket majd írni fogok... Sűrűn! Méghozzá egy erős antibiotikumos kezelés után (azt hiszem influenzás voltam). Orvost is hívtak hozzám (az előtörő tünetek miatt), voltam kivizsgálásokon, de sajnos semmit sem találtak - ez kb. 16éve volt (a kezdeteknél). Utána sok-sok kimaradás... Többé nem írtak antibiotikumot.
        Utoljára sűrűbben és erősen a tünetek 12éve jelentek meg. Utána már csak évente egyszer jöttek elő, de volt, hogy mégsem, mert tudtam kezelni a helyzetet, tehát meg tudom azt csinálni, hogy megelőzzem... Ha nagyon-nagyon másra koncentrálok, akkor nem jön elő /visszafordul/. 
        Ilyen dolgok pl. ha bekapcsolom a tv-t és nagyon odafigyelek egy filmre, vagy ha a telefonon elkezdek játszani valami pörgős játékkal - a lényeg, hogy olyan dolog legyen, ami 100%-ig elvonja róla a figyelmemet, különben a próbálkozásom sikertelen és előjön (nagyon enyhén), aztán el is múlik kb. 10perc múlva (na nem mintha pontosan érzékelni tudnám olyankor az időt).
        A tünetek a következőek:
        - Testi érzéki csalódás. 
        Pl. a fejem nagyon nagyon nehéznek (VAGY épp kicsinek) érzem. Ez nem úgy nyílvánul meg, hogy nem bírom egyenesen tartani a fejem a képzelt súly miatt, hanem 'csakúgy' ÉRZEM a hatalmas súlyt. Eközben a nyelvemet nagyon nagyon hatalmasnak és duzzadtnak érzem, mintha már alig férne el a számban...
        Volt már olyan tünet is, hogy ezek mellett iszonyatosan, betegesen kövérnek (200kilósnak, puffadtnak)) éreztem a testem (nem láttam úgy magam és nem is hiszem ezt magamról! ), csak úgy éreztem (MINDIG tudatában voltam mindeközben annak, hogy ez mind csak érzéki csalódás, amik egyáltalán nem igazak.).
        - Hallás
        Nem hallok hangokat, hanem a valódi hangok (legyen az egy híradó, vagy a mosógép monoton hangja), nem is tudom pontosan elmagyarázni, de úgy hangzanak, mintha idegesek lennének. Idegbetegek... Nyugodtan beszél a nő a tv-ben, de mintha majd szét robbanna az idegtől és csak azért beszélne nyugodtan, mert mégiscsak tvben van... Ez persze nem ilyen egyszerű, mert amellett, hogy "így" hallom a hangokat, ez számomra kicsit őrjítő, nem bírom elviselni!  
        Vagy pl. a mosógép hangja. Azon ugyan ezt érzem, de inkább nem magyaráznám el, mert úgysem tudom, hisz az nem egy személy... Itt is MINDIG 100%-ig tudatában vagyok annak, hogy ezek is csalódások és nagyon jól tudom, hogy mi a valóság!  
        - Térérzékelési csalódás (térérzékelés teljes felborulása)
        Úgy érzem, mintha a szobában (vagy ahol épp vagyok) hatalmas lenne, én pedig nagyon aprócska. Vagy azt, hogy minden NAGYON messze van tőlem. Nem vagyok kicsi, csak minden iszonyatosan messze van (pl. a szekrény, ami egy méterre van kb., de én úgy érzem, mintha 500méterre lenne). Ha erősebben koncentrálva, erőlködve nézem, akkor persze látom, hogy nem (a testire ez nem igaz, ott tényleg csak érzékelésről van szó! )
        Azt már észrevettem, hogy ezek a tünetek (95%ban) akkor jelentkeznek, mikor valami nagyon monoton dolgot végzek. Pl. folyamatos gépelés (CSENDBEN) - viszont ha eközben szól valami (tv, zene), akkor biztosan nem jön elő. 
        Vagy zuhanyzás közben, ha csak a monoton zuhany hangját hallom...
        Az utolsó 4-5 tünetnél már a gondolatom erősen más felé terelése következtében is elmúlt, bár ez nagyon erős koncentrációt igényelt és nagyon nehéz volt.
        Nem igazán nyugtat, hogy megtanultam kezelni... Az tény, hogy sokkal, de sokkal enyhébbek a tünetek, mint 12éve és már egyáltalán nem is ijedek meg tőle, nem esek pánikba (ugyanis akkor hirtelen rámtörne - az ijedségtől (? )...

        Egyébként én nem érzem annyira szörnyűnek mikor benne vagyok (mint ahogy ez hangzik), de mégis zavar, főleg az, hogy 2009. őszétől már körülbelül 10szer előjött volna (ha nem fogom vissza), ez pedig nagyon sok az évi 1x-hez képest...

        Azt még megemlíteném, hogy egyébként (ezt leszámítva:-S ) egy teljesen normális, kedves, segítőkész, humoros, barátkozós (stb.) lány vagyok,  nagy empátia érzékkel!  
        Senki nem vette még észre rajtam, hisz társaságban sohasem jönnek elő ezek (mikor kicsi voltam,  akkor igen, de) olyankor egyáltalán nem jellemző, hisz az nem monoton dolog...
        Tudom, hogy biztosat nem tud mondani, csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mégis látatlanban milyen betegség(ek)re utalhatnak ezek a tünetek?

        Juteszembe: Antibiotikumot szedtem nőgyógyászati problémákra és utána kezdtek előjönni újra sűrűbben a tünetek. Lehet, hogy tényleg attól lenne? Dehát hogy? 10évig nem szedtem egy szemet sem, de évente egyszer-kétszer mindig jelenetkeztek a tünetek. Csak az antibiotikumra mintha sűrűbben...

        Válaszát előre is nagyon köszönöm!
        Tisztelettel: Jesscia

        WEBBeteg szakértő válasza a pszichiátrai probléma témában

        Kedves Jesscia!

         

        Mindenképpen szükséges lenne részletes kivizsgálást végezni. Egyrészt pszichiátriait, másrészt organikust is. A leírt panaszok lehetnek hallucinációk, illúziók is. Ezeket okozhatja több belgyógyászati (pajzsmirigy-és vesebetegség, vitaminhiány) és neurológiai állapot (epilepszia), melyeket ki kellene zárni. Ugyanakkor pszichiátriai kórkép is igazolódhat. A pontos diagnózist csakis a vizsgáló orvos tudja felállítani, többféle kórkép is felmerülhet (skizofréniához hasonló állapot, súlyos depresszió, mánia). Ennek megfelelően írják majd elő a kezelést is.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
        Itt kérdezhet

        Kérdés: 2010-02-15 10:33:32; Megválaszolva: 2010. február 15., 10:33

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Több, mint három éve már párkapcsolatban élek, de ezalatt az idő alatt szinte soha nem volt a barátnőmmel egy komolyabb, mélyebb érzelmekkel/ről folytatott beszélgetésünk. De nem csak az érzelmekről, hanem úgy...
        Tisztelt Doktornő! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy tanácsra lenne szükségem Öntől. 13 éve szkrizófréniával kezelnek, régebben volt több vissza esésem, de most stabil vagyok. Négy éve kezelnek Xeplion 100-as injekcióval,...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Két éve kezdődtek a panaszaim, egyszeri alkalommal nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottam rendszeresen szedett pszichiátriai gyógyszerek mellett (rexetin, aneptinex). Azóta fejzsibbadást tapasztalok, állandó...
        Tisztelt Dr. Nő! 1 éve napi rendszerességgel fogyasztok marihuannát. Kis mennyiségben 3x2 slukkot. De sajnos napi rendszerben szívom. Így ha nem szívok bele,hiány érzetet,sovárgást,ürességet érzek.Ezt még elis viselném! De sajnos nagyon...
        Kedves Doktornő! 18 éves vagyok pánikbeteg. 1 éve kezdődött újra a pánikbetegségem 12 evesen lette az 14 re kigyógyultam. Majd pszichiáter segitségével kigyógyultam. De most Olyan rohamaim szoktak lenni, hogy elfutok ha rámjön a roham és ez...
        Tisztelt Doktornő! 5 éve generalizált szorongást, pánikzavaros tüneteket diagnosztizàltak nálam. Több alkalommal szedtem különféle antidepresszànsokat, majd 1év szedès utàn, abbahagytam és fél- egy évig tünetmentes voltam...
        Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok miatt. Sajnos a jelenlegi helyzetem se jó, sokszor gondolok a halálra, környezetem...
        Tisztelt Doktornő! Megkaptam válaszát,köszönöm. Egy kollégáját javasolja nekem ,aki antidepresszánssal segítene édesanyámnak leszokni az altatóról.Kérem küldje el nekem a kollégája nevét,és hogy hogyan tudom Őt elérni időpont...
        Azzal a panasszal érkezem hogy rendszeresen van az hogy szédülök de csak akkor amikor semmit nem csinálok. De például mikor edzéseken vagyok akkor soha semmi bajom nincs,,nem fáj semmim. De viszont esténként ,vagy mikor egyedül vagyok...
        Tisztelt Doktornő! Az alábbiakban hosszasan fejtem ki mindazt, aminek a hatására felmerült bennem, hogy lehet velem probléma. Régebben, 12-14 éves korom tájékán rendszeresen megkaptam, hogy nagyon mesterkélt stílusban kommunikálok,...