Szakítás után

Kedves Doktor Úr/Nő!

27 éves férfi vagyok. Több, mint 2 évig éltünk együtt a párommal. Nagyon szerettem (szeretem), és amíg együtt éltünk biztos voltam benne, hogy ő is (családom tagjai, barátaim is...). Persze minden embernek vannak hibái...nekem is, neki is...de mindent egybevéve harmonikus és jó kapcsolatnak neveztem volna a miénket. Sose veszekedtünk. Voltak problémák...az első 2008 áprilisában, amikor a párom furcsán viselkedett...dugdosta a telefonját, és az én számítógépemről (is) titokban levelezett valakivel. Azért mondhatom, hogy titokban, mert, amikor egyszer beléptem a szobába hirtelen "eldugta" a levelet, amit írt. Nem szép dolog, de miután sokszor kérdeztem, hogy van-e valakije, van-e valami baj mindig nemmel válaszolt, de láttam, hogy nem igaz...ezért megnéztem a címét. És igen, egy jóval idősebb férfival levelezett és a levél tartalmából nézve nem csak azt. Ő épp akkor jött be a szobába mikor olvastam. El akart futni, nem engedtem...tisztázni akartam. Utána elbeszélgettünk. Leegyszerűsítve annyi, hogy nagyon szeret, tőlem akar gyereket pár éven belül, és nem volt köztük semmi...és nem is lesz, nagyon megbánta. Nem szakítottam vele. Családom és barátaim tanácsa szerint cselekedtem. (Meg a szívem szerint...főleg) Azon a hónapon mikor ez történt és mikor próbáltuk a dolgokat helyrehozni nagyon összezuhantam., De mindegy...utána nagyon szép és nem rövid időszak következett...nagyon boldogok voltunk...és lassan megtanultam újra megbízni benne...

Többször volt téma az eljegyzés, házasság... Párom a családom előtt is "nyaggatott", hogy mikor kap jegygyűrűt, és én többször is mondtam akkor, hogy majd ha 30 leszek... De félreértés ne essék, négyszemközt már többször beszéltünk erről, és mondtam, hogy megkapom a jobb állást, megkérem a kezét és nemsokára feleségül veszem. Következő évben terveztem a munkaváltást. Szóval nem soká.

Ettől a naptól számítva kb. 3 hétre többször is elment strandra, bulizni. Egyedül, de nem elleneztem egy pillanatra se...had menjen, ne csak velem legyen mindig. Annak ellenére se, hogy férfiak között dolgozik és az előző esetben is egy munkatársáról volt szó...

És megint egyre furcsábban viselkedett. Távolságtartó lett, olyan nem az igazi...akkor megkérdeztem, hogy mi a baj...és látva, hogy számítógépen elég gyakran beszélget valakivel, és mindig olyan képet tett ki magáról amelyikeken nagyon szép...és ezeket a képeket hirtelen letörölte mikor hazaértem...szóval gyanakodni kezdtem és megkérdeztem, hogy van-e valakije...illetve alakul-e ki valakivel valami...de a válasz mindig az volt, hogy esküszöm, hogy nem és nagyon szeretlek. Ezután átbeszélgettük az éjszakát...és elég sok zavaros dolog hangzott el...hogy már fél éve nem szerelmes belém...meg ilyesmi. Megegyeztünk egy hét különélésben, pihenőben. A hét végén kiderült, hogy szakítani akar velem. Megtörtént. Annyira sírt, hogy alig tudott elmenni, úgy tűnt, mintha én rúgtam volna ki... Családom barátaim azzal vigasztaltak, hogy ez a lány imád engem...hagyjak egy kis időt neki...minden megoldódik...

Kb egy hónap múlva elterveztem, hogy visszaszerzem, udvarlok neki...szépen, ahogy egy férfinak kell egy nő részére...

És egy szombat este böngészés közben ráakadtam egy női fórumra ahonnan kiderült az igazság...

Ennyi: -megismerkedett valakivel munkahelyén

-teljesen kész van tőle, -hajlandó lenne kilépni a kapcsolatunkból, -de nem akar két szék közül a padlóra esni, -és az utolsó buli után szerette volna ha hazakíséri, de miattam ez nem lehetett, -tűkön ül mert az a férfi nem hívta buli után napokig (ekkor még együtt voltunk)

Elküldtem neki ezt a levelet és dühöm miatt néhány olyan dolgot, amit ilyenkor érez az ember.

Hogy elfecséreltem rád 2 évet az életemből...és hogy könyörögtem, hogy mondd meg az igazat és nem tetted...meg hasonlókat...

Másnap jön a válasz, hogy nem mentegetőzik, nem volt semmi köztük, ez volt élete legnagyobb baklövése és hogy tönkretette az életét...

Rá néhány hétre nem ment haza hétvégén...én elmentem a barátaimmal bulizni, kitombolni magamból a fájdalmat...és abban a buliban összefutottunk. Idegileg nagyon kivoltam és a józantól is messze...kint a hely előtt beszéltem vele és tettem neki néhány szemrehányást is... Lehet, hogy szégyen, de nem csak neki, nekem is potyogtak a könnyeim... Utána elvitt az albérletbe ahol éltünk, ott folytattuk a beszélgetést. Azokat a virágokat, amiket kapcsolatunk alatt ajándékoztam neki kiszárított és kiragasztott a falra...és ezek még mindig ugyanott voltak. Teljesen elbizonytalanodtam...ilyeneket mondott nekem ha tudta volna a terveimet akkor nem lett volna ez, nagyon szeret még mindig, szerelmes, és ha máshol kapnék állást jönne velem... De nem biztos hogy tudja vállalni azt, amit tett és nem biztos hogy képes lenne a családom és a barátaim szeme elé kerülni...

Eltelt az éjszaka...nem volt semmi szex, összebújva aludtunk ahogy szoktunk...reggel mikor eljöttem szenvedélyesen megcsókolt...és ennyi...mondtam, hogy még mindig imádom (minden ellenére) és talán kész lennék megpróbálni megint.

Erre azt mondta, hogy gondolkodni kell ezen tiszta fejjel...

Utána telefonon beszéltünk néhányszor...

De ő csak gondolkodni akart...

Egy szerdai napon megírtam, hogy nem akarom bántani és hogy akkor ennyi...

Visszaírt, hogy nem bírta kimondani mikor utoljára beszéltünk, és hogy sajnálja, hogy így alakult, nagyon szeret és velem akart volna megöregedni

Nagyjából ennyi a történetünk...

Elnézést ha kicsit hosszú lett...jó kibeszélni

Az a baj, hogy nem tudok elszakadni, sokszor látjuk egymást.. nem lakunk messze és a munkahelyünk is egymás szomszédságában van.

Mindig arra gondolok (pedig tudom, hogy nem szabad), hogy mennyire jó volt, mindenre képes lennék érte...és sajnos még mindig szeretem.

Fizikailag is megviselt pár hét alatt leadtam 8 kg-ot, és nagyon szenvedek...nem tudom elhinni, hogy ez történhetett, és hogy megtörtént

Mit kellene tennem? Egyáltalán normális dolog ez, hogy szeretem annak ellenére, hogy többször is visszaélt a bizalmammal...?

Mindent megteszek, hogy elfelejtsem, és hogy ne hulljak szét...de kisebb nyugodt időszakok megszakításával úgy érzem egyre jobban csúszik ki a talaj a lábam alól...

Előre is köszönöm a válaszát, és hálás vagyok  türelméért!

Dr. Csuth Ágnes válasza pszichés probléma témában

Tisztelt Levélíró! Egy valódi érzelmekkel megélt kapcsolat lezárása sok-sok időt és rengeteg energiát kíván: közeli szerettünk halálakor hasonló fájdalmat élünk meg. A folyamat, a "gyászmunka" részeként az elfogadást, a helyzet tudomásul vételét a veszteség, a kétségbeesés, súlyos lehangoltság, depresszió állapota előzheti meg, ami akár néhány hónapig is eltarthat. Az élet színes forgatagába visszatérni ilyenkor szinte lehetetlennek tűnik. Hagyjon most időt magának, hogy az érzései letisztuljanak, hogy a sajgó sebek begyógyuljanak. Ha szükségét érzi, engedjen szabad folyást az érzelmeinek, a könnyeknek - megtisztulást, megkönnyebbülést hoznak. Ha a mindennapjait a múltban, az együtt töltött napokban tölti, észre sem tudja venni az Ön számára pozitív élményeket tartogató pillanatokat. Igyekezzen tartalommal megtölteni a napjait, tudatosan irányítsa a napjait: ne engedje, hogy baráti kapcsolatai meglazuljanak, háttérbe szoruljanak. A lány, aki ennyire mélyen az Ön szívébe lopta magát, nem merte őszintén, nyílt szívvel beismerni érzései kuszaságát. Tartós kapcsolatba, házasságra lépni valakivel, aki önmagával, saját érzéseivel sincs tisztában, veszélyes játék. Mondhatnám úgy is, Ön szerencsére idejében megmenekült egy kétes kimenetelű házasság csapdájából. Kölcsönös bizalom, őszinteség nélkül egy párkapcsolatot fenntartani csak ideig-óráig lehet, mert, hogy úgy mondjam "kilóg a lóláb". Tiszta szívét, őszinte szerelmét ne adja bárkinek - ritka kincs. Járjon nyitott szemmel, s hadd emlékeztessem: , amikor az Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot.   Üdvözlettel.

Itt kérdezhet