Kar / könyök rángás

Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! A minap 54 éves édesapám valamit a számítógépén mutogatott, eközben feltűnt, hogy, amikor az egéren volt a jobb karja, a könyökénél végig rángatózott, valamiféle izomrángás lehetett. Nem akartam rákérdezni, mert úgy gondoltam, hogy kellemetlenül érné, meg természetesen lehetséges hogy ez csak egy egyszeri dolog., Amiatt aggódom viszont, hogy édesapám kb. fél évvel ezelőttig sok alkoholt fogyaszott, majd a család nyomására pszichológushoz fordult. A pszichológushoz már egy hónapja nem jár, viszont azóta nem volt semmiféle probléma. A pszichológusnő viszont azt mondta, hogy ő arra gyanakszik, hogy esetleg édesapámnak "korszakov-szindrómája" lehet. Ennek utánaolvastam, de izomrángás-szerű tünetről nem találtam semmit. Természetesen aggódom, hogy ez egy komolyabb betegség első tünete lehet. Segítségét előre is köszönöm!

Dr. Bessenyei Mónika válasza izomrángás témában

Kedves Kérdező! A tünetek alapján biztosan nincs az édesapjának Korsakov szindrómája, nem ezek a jellemző tünetek. Valószínű, hogy olyan helyzetben tartotta a könyökét, hogy vagy túlfeszült az izom, vagy nyomás alá került az izmot beidegző ideg és ez okozta a rángásokat. Ha ez egyszeri volt nem kell vele foglalkozni, ha ismétlődik, akkor neurológiai vizsgálatot javasolnék.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Szem alatti lüktetés
Tisztelt Hölgyem/Uram A bal szemem alatt kb 3 hete lüktet/dobog. Azt szeretném megtudni, hogy ennek mi lehet az oka. Vérnyomást mértem, 139 volt a pluzus...
Műtét utáni izomrángások
Tisztelt orvosok! Epehólyag eltávolítást követően az altatásos műtét óta nyugalmi állapotban (fekvés vagy ülés) folyamatos izomrángásaim vannak elsősorban a...
Bizsergés, Zsibbadás, Bőr-izmok...
Tisztelt Doktorúr/ doktornő! 21 éves vagyok, aktívan sportolok. Közel másfél hónapja megromlott az életminőségem. Alvászavarral kezdődtek a problémáim,...
Izomrángások
Tisztelt szakértő! Több hónapja érzem, de legutóbb, mintha erősödne egy kicsit a gyakorisága annak, hogy időnként (napi 5-10 alkalom) valamely izmom...
Izomrángás
Tisztelt Doktor úr! 8 hónapja tartó izomrángással küzdök. Izomrángásaim testszerte vannak, mindenhol. Volt teljes vérkép, koponya mr, mra, Emg és eng...
Izom rángás, botladozás, egyre...
Kedves Doktorúr, Doktornő, Már régóta vannak random izomrángásaim a combomban, karomban, de nem foglalkoztam vele. Az utóbbi időben kezd egyre rosszabb...