Arcizom rángás, szemhunyorítások

Kérdésem unokatestvérem panaszaira vonatkoznak, aki 63 éves, nyugdíjas, nagyon jó szellemi és fizikai állapotban lévő férfi. A nyugdíjba vonulása előtti kb. 15 éven keresztül vezető beosztásban, eléggé sok stresszel járó, felelősségteljes és nagyon megterhelő munkát végzett. 3 éve ment nyugdíjba., Amikor még dolgozott és még most is azt tapasztalja és a környezetében lévők is látják, így én is, hogy eléggé gyakran, naponta legalább 15 alkalommal, nem akaratlagos arcrángásokat illetve szem hunyorításokat produkál. Azt hittük, ha már nem dolgozik és sokat pihen elmúlnak ezek a megnyilvánulások, de nem így lett. Az a kérdésem, hogy mik okozhatják ezeket a tüneteket? Esetleg gondolni kell arra is, hogy valamilyen betegség is állhat a háttérben. Előre is nagyon szépen köszönöm válaszukat!

Dr. Bessenyei Mónika válasza tic témában

Kedves Kérdező! Okozhatja a stressz is a tüneteket, de epilepsziás mechanizmusú is lehet. Ha csak az arcon észlelik, akkor az ionháztartás zavara nem valószínű. Neurológiai vizsgálatot javasolnék. Ebben nagy segítséget jelentene, ha le tudnák videózni a jelenséget és megmutatnák a vizsgáló orvosnak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. március 23.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Izomrángás, izomfájdalom
Tisztelt Doktorúr, Doktornő! A napokban gyakran jelentkezik az orrom és a szemem körül enyhe izomrángás, a bal combomban fájdalmas izomösszehúzódás/rángás....
Idegek rángatózása
Üdvözlöm. Két és fél hónapja elkezdett rángatózni a jobb oldalt alul a szemem, ezért elkezdtem szedni magnéziumot. Több, mint egy hét után úgy tünt már nem...
Tarkóból induló fej és szem tikkelés
Tisztelt Doktor úr/Doktor nő! Először is elnézést, hogy összeszedetlen, és hosszú az írásom. A Doktor úr/Doktor nő véleményére lennék kíváncsi, hogy mi...
NF1 és tikkelés?
Tisztelt Hölgyem/Uram! Az alábbiban kérném a segítségüket, tájékoztatásukat. 2, 5 éves kislányom az alábbi tüneteket produkálta az elmúlt napokban. Feltűnően...
Folyamatos pánik, zsibbadás, fejfájás...
Kedves Doktornő! 22 éves 185 cm 74 kg vagyok. Körülbelül 1, 5 éve kezdődött panaszaim kezdetlegesen csak szemhéj tikkelés formájában, ami kicsit zavaró volt...
Szemhéj remegés
Tisztelt Doktornő, több, mint 3 hete naponta több alkalommal remeg a jobb szemhéjam, tükörben azt látom, hogy jobbra-balra mozog. Ez a jelenség nem tart...