Agydaganat gyanú és skizofrénia

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 54 éves apám ijesztő tüneteket mutat. Pár hónapja skizofrén, tehát nem tudjuk eldönteni, kapcsolatban vannak-e a tünetek ezzel. Tehát tegnap például elkésett munkából, mert elaludt. Erre sosem volt példa (30 éve dolgozik). Ezenkívül emlékezete rossz, beszéde néha nagyon lassú. Művelt, mégis, amikor tegnap a pszichológusa megkérdezte, hogy volt-e a családjában tumor, nem tudta mi az. Hazajött és megkérdezte, nagyon megrémültünk, hiszen apósa is rákban halt meg illetve anyósának is többször volt mellrákja, tehát biztos tudja (tudta), mi az. Ezen a héten sokszor hányt, ezt pszichológusa a refluxnak tudta be, illetve most arra panaszkodik, hogy zsibbad a feje. Hova fordulhatunk és mit tehetünk? Mennyi az esélye a tumornak a tünetek alapján? Nagyon hosszú idő (relatív), amíg időpontot kér a háziorvosától, hogy adjon beutalót a neurológiára, félek, hogy késő lenne. Mit tehetek? Köszönöm válaszát: egy apját féltő, rettegő férfi

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza a neurológia témában

Kedves Kérdező! A tünetek lehetnek magának a schizophrenianak is a tünetei, de lehetnek a szedett gyógyszerek mellékhatásai is. nem kell rögtön a legrosszabbra gondolniuk. Először keressék fel pszichiáterüket, beszéljék meg vele az újabb tüneteket. Ha ő jónak látja tovább utalja a neurológiára sűrgős vizsgálatra. A pszichiátriára nem kell beutaló.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
WEBBeteg szerkesztőség
Kérdés: 2010. szeptember 10., 18:16; Megválaszolva: 2010. szeptember 16., 20:09
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
Idegbecsípődès?
Tisztelt Dr úr ! 20 hetes kismama vagyok és olyan problémám van ,hogy 3 napig úgy ébredtem,hogy zsibaddt a tarkóm egy pontban jobb oldalt. Negyedik nap...
Egy ideje fennálló panaszok
Tisztelt Doktornő! Lassan három hónapja már hogy nem érzem magamat úgy mint korábban. Az egész fejfájással kezdődött, amit eddig a fejem szinte...
Huntington vagy stressz?
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi időben lettem igazán figyelmes arra hogy különösen nagy koncentráció közben általában játék vagy hasonló ideges...
PÁNIKBETEGSÉG ?
TAVALY TAVASZAL VOLT EGY NAGYOBB LELKI MEGRÁZKODTATÁSOM,AZÓTA SOKSZOR MOSTANÁBAN NAPONTA TÖBBSZÖR IS REMEGÉS JÖN RÁM.ELSŐNEK CSAK GYOMOR IDEGRA...
Izomrángás
Tisztelt Doktornő! 31 éves vagyok, 2,5 éves és 7 hónapos Kislányaimmal otthon vagyok. Egészséges a mai világban uralkodó helyzethez képest...