Bénulás deréktól lefelé

Kedves Doktor Úr/Nő! A következő lenne a probléma: édesanyám 67 éves, nagyon sok betegséggel, de a legnagyobb baj, ami történt az a következő: - ápr. 6.-án reggel 7 óra körül kiment a wc-re és amint felállt, egy óriási fájdalmat érzett mind a két lábában térdtől lefelé. Még bement a szobájába, lefeküdt, gondolván, hogy majd elmúlik, de csak egyre rosszabb lett, zsibbadni kezdett mind a két lába és kb. 1 óra elteltével már nem tudta mozgatni egyáltalán egyik lábát sem és ugyancsak nem érzi a székelési és vizelési ingert sem. Csináltak MRI-t és CT-t is de a hátgerincnek nincsen olyan elváltozása, ami ezt okozhatta volna vagy, amit műteni kellene. Rákszűrést is végeztek a vérből, semmilyen daganatra utaló eredmény nem jött ki, és ugyancsak nem látszik daganat a MRI-n és CT-n sem. Sajnos eddig nem sikerült semmilyen konkrét diagnózist mondani senkinek. Most katéter van betéve a vizeletnek és pelenka a székletnek mert nem érzi az ingert. Jelenleg a bal lábát érzi ahogy fogják, csípik, a jobb lábát kevésbé, de egyiket sem tudja mozgatni., Deréktól felfelé nincs probléma, illetve minden a régi., Ami eléggé aggasztó még, az az, hogy dagadt mindkét láb fel egészen a combtőig és nagyon feszítő érzés van bennük illetve fájnak (de nem kékülnek) és a másik dolog, hogy a has fel van puffadva és fáj, különösen mikor felül. Az előzmények, amiket észlelt ez előtt a következők voltak: - hidegek voltak a lábak és tompán fájtak térdtől lefelé főleg - gyengén jött a vizelet és kevés, egy-egy alkalomkor - fájdalmat érzett a vesék tájékán - mielőtt ez történt kb 1 hónappal kezdődően, egy nagyon makacs hörghurut gyötörte nagyon erős köhögéssel, amire antibiotikumot szedett és talán emiatt is nagyon száradt a szája A régi betegségei, amikről tudunk a következők: - magas vérnyomás kb. 25 éve, amit gyógyszerekkel kordában tartanak - szívizom nagyobbodás a magas vérnyomás miatt - izületi gyulladások és porckopás (térd, csípő, hát, nyak) - kicsit túlsúlyos (kb. 15-20 kg plussz) - bélproblémák, puffadás, székletproblémák (hashajtót kellett szedjen elég gyakran) Mi lehet a baj? Nagyon tanácstalanok vagyunk…

WEBBeteg szakértő válasza bénulás témában

Kedves Kérdező! Nem, derült ki az a leírásából, hogy készült e az édesanyjának ENG (elektoneurographias) vizsgálata, mely a lábban lévő kisidegeket nézi, illetve történt e gerincvízvétel. Ezek szintén előrevinnének  adignózisfelé. Ha nem volt teljes gerinc MR illetve koponya MR, akkor még az is szóba jön, mivel fenebbi folymat is okozhat alsó végtagi gyengeséget. Ezeket én mindenképpen megcsináltatnám.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
Megválaszolva: 2010. május 20.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Szombat esti bénulás, gyógyulás.
Jó napot! Szombat esti bénulásom van eső kéz. Milgammát szedek, tornáztatom a kezem, orvosi izomstimulátort használok, ami meg is mozgatja ojan irányban a bal...
N. radialis bénulás
Tisztelt neurológus szakorvos! Nőgyógyászati /altatásban végzett/ műtét után bal kezemet nem tudtam mozgatni. Dg.: N. radialis bénulás. ENG vizsg. eredménye:...
BAL KÉZ LEBÉNULÁS
Tisztel döktorur! Nekem olyan problémám volna körülbelül egy honapja, hogy ara keltem fel, hogy a kezem lbénlt.és egyátalan nem tudtam mozgatni a kezemet,...
Vérrög a gerinccsatornában
Édesapámnak hétfőn reggel, a mellkasában övszerű nagyon erős fájdalma jelentkezett, háziorvosánál algopirin mideton injekciót kapott, 1 óra múlva, nyaktól...
Idegbénulás
Tisztelt doktor úr/nő! Mivel lehet meggógyítani az idegbénulást vagy lehet-e egyáltalán gyógyitani vagy kezelni? Kétségbe vagyok esve mert semmit nem mondanak...
Zsibbadás, érzéketlenség
edesapamrol van szo, akinek 3 napja nem mozog felfele a kezfeje, nem tudja tartani, zsibbad es az alkarjan a felso izomnak alacsony aa homerseklete, plusz...