• Szédülök

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Nő/Úr!

        31 éves nő vagyok, sajnos egyre sűrűbben visszatérő problémával.5 éve történt meg először, és olyan erős mértékben mint akkor csak egyszer fordult elő azóta, hogy egyik napról  másikra nagyon erősen elkezdek szédülni.Legutóbb éjjel ébredtem fel, hogy szédülök, de reggelre sem múlt el, s egész nap nem enyhült, csak kb 3 nap múlva éreztem magam újra jól. Az első nap olyannyira erős volt, hogy csak kapaszkodva tudtam eljutni a fürdőszobáig, s haza kellett hivnom férjemet a munkahelyéről, mert pici babánkat képtelen voltam ellátni. A szédülést erősen fokozta az, ha jobb oldalra forditottam a felem, vagy pedig lefelé vagy felfelé néztem.Ez okból kifolyólag hányingerem is volt, de igazából semmim nem fájt és étvágyam is volt rendesen.

        A vérnyomásom tartósan alacsony mióta eszem tudom 90/60, a szédülés alatt 70/48at mértem.4 hónapja szültem, terhesség alatt a vérnyomásom normalizálódott, sem cukor, sem más problémám nem volt, csak vastablettát kellett szednem a vérszegénység miatt. Még szoptatok, habár mostanra elkezdett már apadni a tej.

        Továbbá van egy gerincsérvem derék tájon, ami elég sok problémát okoz, de a terhesség is kibirható volt és szerencsére mozgásban nem korlátoz, csak estére elfáradnak a lábaim.Néha zsibadnak és fájnak.

        Van e köze Ön szerint a gerincproblémámnak vagy az alacsony vérnyomásomnak ehhez a szédüléshez? Vagy esetleg más problémára vezethető vissza? Tudom, hogy a fokhagyma leviszi a vérnyomást ezért azt kerülöm, mert szinte elaltat, viszont furcsa jelenség számomra az is, hogy megfigyeltem, ha vöröshagymát eszem, szédülök.

        Volt, hogy szalonnasütés után másnap hajnalban nagyon szédültem, és hánytam, de semmi más nem jött csak a megemésztetlen hagyma. Aztán egész nap feküdnöm kellett, mert szédültem.

        Válaszát megköszönöm!

        Vné Brigitta

        WEBBeteg szakértő válasza a szédülés témában

        Kedves Brigitta!
         
        A leírás alapján leginkább a jóindulatú, rohamokban jelentkező, testhelyzettől függő szédülés jön szóba vagy a Meniere betegség. Mindkettő esetén a belsőfülben lévő egyensúlyozó szerv fokozott ingerlékenysége a felelős a szédüléses panaszokért, más-más mechanizmus útján. Az első egy teljesen jóindulatú szédülés, mely helyzetgyakorlatokból álló tornával kivédhető. A második esetén gyógyszeres terápia mérsékelheti a panaszokat, illetve a gyakoriságát csökkentheti a szédüléses rohamoknak. Kérje háziorvosától a kivizsgálását, aminek kapcsán ideggyógyászati és fül-orr-gégészeti vizsgálat jön szóba. A leírt gerincpanaszai nem tehetők felelősé ezért a szédülésért.


         

        Üdvözlettel: Dr. Bessenyei Mónika, neurológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
        Orvos Itt kérdezhet

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-04-10 15:03:19; Megválaszolva: 2011. szeptember 23., 13:55

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm! Lassan 8 hónapja volt egy valószínűleg aura migrénes eseményem, ám fejfájás és minden egyéb tünet (pl. hányás, gyengeség vagy a szavak megformálásának nélkül. Ma ismét jelentkezett, ismét eléggé tipikus tünetekkel, az...
        Üdvözlöm! Lassan 8 hónapja volt egy valószínűleg aura migrénes eseményem, ám fejfájás és minden egyéb tünet (pl. hányás, gyengeség vagy a szavak megformálásának nélkül. Ma ismét jelentkezett, ismét eléggé tipikus tünetekkel, az...
        Tisztelt Doktor Úr! Tüneteim július közepén kezdődtek egy igen erős felfázással. Antibiotikumos kezelést kaptam rá, amit a háziorvosom írt fel. Miután elmúlt a felfázás utána rá egy héttel éreztem a köldökömnél majd a jobb...
        Jó napot kívánok! Segítséget szeretnék kérni. Tegnap este folyamán nagy fájdalmat éreztem a fejemben, ami a bal oldalon kezdett kialakulni. A halántékomon, a homlokomon és az egész fejemeben nagy nyomás és fájdalmat éreztem. A fülem is...
        Tisztelt Doktornő! Már két hónapja nem tudok kigyógyulni a megfázásból. Többféle antibiotikumot kaptam. Ciprofloxacin, utána savulin levofloxacin hatoanyaggal a gyógyszernek mellekhatasa jött elő. Lataszavar, izomgörcsök éjszaka nappali...
        Tisztelt Főorvos Úr! Megvolt ma az ENG vizsgálat. A vizsgáló főorvos úr szerint minden rendben van, szerinte a gerincemnél lehet egy kis sérv képződmény. Ő feleslegesnek tartja az EMG vizsgálatot, szerinte ez is elegendő, ha baj lenne, ez is...
        Tisztelt Doktor nő/úr! Szédüléses, fejfájásos panaszok miatt történt neurológiai vizsgálat, a doktornő MR vizsgálatot rendelt, mivel szinte gyermekkorom óta fennálló fejfájásom kivizsgálásra nem került. A fejfájás változó pontosan...
        Kedves Doktornő! Körülbelül egy hete szédülés, hányinger (egyszer hányás) tünetek kezdődtek nálam. Pár nap után észrevettem, hogy a látásom is romlott, és a jobb szemem kicsit befele néz, tehát kissé kancsal. Mitől lehet ez, talán...
        Jó estét! Volt koponya MR-m mert sokat fáj a fejem! Mit jelent az hogy: Bal oldalon az oldalkamra cella cella mediája és a subinsularis régió között a CT vizsgálat során is látott rendellenes lefutású véna ábrázolódik amely lehet kissé...
        Tisztelt Doktor Ur! Koszonom valaszait! Olvasgatva interneten, erdekes tortenetekre bukkantam. Sokszor az ALS betegseget tevesen diagnosztizaljak, Lyme koros betegeken. Kb 3-4 honappal ezelotta labamon volt egy piros, kor alaku folt, ami kb 1 het utan...