Indokolt-e carotis műtét?

Tisztelt Doktor Úr! A jobb oldali carotis 90%-ban el van záródva. A CT vizsgálat viszont kimutatta, hogy a fokozatos elzáródás létrehozott egy elkerülő érhálózatot, amely az agy vérellátását biztosítja. Ebben az esetben is mindenképpen szükséges lehet a műtét, vagy elkerülhető az? A műtéti kockázat úgy tudom igen nagy, a szélütés veszélye végett. Panaszmentes vagyok, kisebb átmeneti szédülés miatt carotis uh. vizsgálata során, derült ki a meszesedés. A CT vizsgálat eredményéből még kiemelnék néhány elemet, ami talán fontos lehet a válaszát illetően: Parietalisan egy kb. 23 mm-es corticalis-suborticalis lokalizációjú hypodenzitás figyelhető meg, mely régi infarcus represental. Egy további, hátsó területi határzónának megfeleltethető háromszög alakú hypodenzitás mutatkozik jobb oldalon, melynek legnagyobb átmérője 25mm. A nucleus caudatus fejben egy 6mm-es chronikus lacunaris infarctus nyoma. A jobb carotis communis és longált interna átmenetében durva meszes plakk 90%-ot meghaladó szűkületet eredményez. Az ér az ellenoldalinál kissé kisebb kaliberrel, de további focalis szűkület nélkül telődik. Kérem a lehetőségekhez mérten mielőbbi válaszát, mert a műtét időpontáról pár napon belül döntés születik. Köszönettel!

Dr. Fehér Gergely válasza szédülés témában

Kedves Kérdező! A carotis érszűkület műtéti megoldása abban az esetben kötelezően ajánlott elvégezni, ha a betegnek a szűkülettel összefüggésben agyi keringészavar (stroke) lépett fel fél éven belül. Amennyiben ezt tünetmentesen, szűrővizsgálat során fedezik fel, akkor esetleges műtéti megoldás is szóba jöhet a haszon-kockázat gondos mérlegelésével (a leírt keringészavarnak megfelelő eltérések inkább ezirányba viszik el a dolgot), de akár a gyógyszeres kezelés is megfelelő hatékonyságú lehet ezesetben. Egyébként a szédülésnek semmi köze a carotis szűkülethez, ezzel nincs összefüggésben. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Prosztata és neuropathia gyógyszer...
Tisztelt Doktornő! Évek óta (legalább 6-8 éve, sajnos nem emlékszem pontosan) szedek GELMOR-t a prosztata megnagyobbodásra. Újabban...
Milyen szakrendelésre kellene mennem...
Kedves Doktornő! Abban szeretném kérni a segítségüket, hogy tüneteim alapján nem igazán tudom, hogy milyen szakrendelésre kellene mennem...
Forgó szédülés terhesseg
Kedves Doktornő! 36 eves vagyok 25 hetes várandós. kb 2 hónapja (eddig 4 alkalommal) alakult ki hirtelen fulzugas/dugulas a jobb fülemben...
Mi okozhatja a régóta fennálló...
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint 5 éve egy intenzív hányással párosuló erős szédüléssel kerültem kórházba (stroke, neurológia). Mivel semmi...
Alcsony pulzusszám pajzsmirigy...
Tisztelt Doktornő! 75 éves vagyok. Régen pajzsmirigy túlműködés, 2016-tól alulműködés a diagnózis, a TSH szinten van tartva Letrox...
Szédülés és beszéd akadás
Tisztek Doktornő! Menyasszonyom kB. egy héttel ezelőtt elkezdett alkalmanként szédülni. A szédülés általában nem tart soká, de ilyenkor a...