Aurás migrén? (beszédzavar, fáradtság, stb...)

Tisztelt Doktor Nő! 20 éves fiú vagyok, Sosem volt ezelőtt ilyen problémám. Az egész úgy kezdődött, hogy, decemberben hirtelen azt éreztem, hogy zsibbad a jobb fél oldalam, majd következett a látászavar, amit egy erősebb beszédzavar követett. Nem jutottak eszembe a tárgyak nevei és nem is tudtam helyesen kiejteni a szavakat, akadozva beszéltem. Írni sem tudtam. Bevittek a kórházba, ahol a következő kivizsgálásokat csinálták rajtam: Accomodatio, agyidegek, szem, érzőkör, reflex vizsgálat. Itt mindent rendben találtak. Csináltak egy CT-t is: "Akut agyi angio Ct (60ml Ultravist 370/Optiray 350 4ml/sec flow, Siemens Somaton Emotion 16 multislice CT) kontrasztanyagos vizsgálattal is. Negatív lelet lett. agyalapi artériák jól telődnek, lefutásuk, tágasságuk szabályos, telődési hiány nem mutatható ki. Az erek falában meszesedés nem látható. Labor: fehérvérsejt 10.2, neutrofil 73.6, limfocita 18.10, monocita 7.2, vörösvérsejt 5.5, hemoglobin 170 Végeredményben szövődményes migrént állapítottak meg. Azóta pár napja jelentkezett újra ez az állapot, ami most sokkal enyhébb volt, mint tavaly, inkább csak gondolkodási nehézséget, akadozó beszédet, fáradtságot, tarkófájdalmat okozott. Azt szeretném kérdezni, hogy tényleg lehet ez egy ún. aurás migrén? (Nagyon ijesztő ez a beszédzavar..) Az agyam ezáltal károsodhat? Illetve még az lenne a kérdésem, hogy ha bármi daganat lenne az agyamban, ezt ez a CT, labor vizsgálat kimutatta volna? (létezik, ez egy spec. CT volt és csak az ereket nézték, és a daganatot nem mutatta volna ki?) Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza migrén témában

Kedves Kérdező! Amennyiben a rosszullétet követően erős fejfájás is jelentkezett, akkor igen. Az lehetett migrén, aurával, azaz bevezető tünetekkel, melyek hasonlíthatnak egy átmeneti agyi keringészavarra. Miután nem szól levelében fejfájásról, ezért a jelenséget olyan átmeneti agyi keringészavarnak kellene tekinteni, melynek hátterében szervi ok nem igazolódott. A koponya CT és az érfestés egy időben történik, ezért ha agydaganat lenne, azt feltétlenül könnyebben igazolta volna, mint érfestés nélkül. Labor vizsgálattal daganatot kimutatni nem lehet., De szerencsére, ez nem áll fenn. Fiatal kora miatt feltétlenül kizárnám az esetleges droghatást, de sima alkohol mérgezés, vagy sok cigaretta is okozhat ilyet. Ha mindez kizárható, akkor lehet valódi kifáradás, melynek okáról csak az érintett fél tud számot adni, azaz Ön. Kerülje a stresszeket, az éjszakázást, a káros szereket, éljen tudatosan, egészségesen. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 20.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Örökölt migrén
Tisztelt doktor úr! 12 éves korom óta vagyok "migrénes", azóta vizsgálják, leleteim általában negatívak (labor, MR, CT, szemvizsálat, pajzsmirigy stb)....
Foltok pislogáskor
Üdvözlöm! Korábban írtam már olyan tünetekkel, hogy sokszor látok foltokat illetve, hogy sokszor van nyomó érzés a szembe és hogy fáj is és a lámpák körül úgy...
Fejfájás, fejzúgás
Tisztelt Doktor úr. Megszeretném kérdezni magas vérnyomásomra és 2 típusú cukorbetegségre szedek gyógyszert.Évek óta zúg a fülem vagy a fejem nem tudom...
Mi lehet a baj?
Jó napot! 18 eve fáj a fejem .most már az egekbe megy a vérnyomásom is. Tegnap voltam mr vizsgálaton és a lelet megijesztett.. Köszönettel
Migrén és szülés
Kedves Doktornő! 38+5 hetes kismama vagyok, és az utolsó trimeszterben többször, heti 3-4 alkalommal is előfordult, hogy aurás migrénem volt. Igazából csak...
Migrén/MRI
Tisztelt Doktornő! Félévvel ezelőtti hányással járó, menstruációhoz kötődő, erős fejfájás miatt MRI vizsgálatra küldek, ahol az alábbi diagnózist kaptam....