Enyhe szédülés, fejfájás: miért lehet?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Egy jó ideje van egy problémám. Időnként enyhe szédülés jelentkezik nálam ülve vagy állva, ami viszont 1-2 perc fekvés után teljesen elmúlik. Ez nagyon kicsit erősödhet, ha például olvasok valamit és hirtelen máshová pillantok, tehát még akkor is előfordul, amikor meg sem mozdítom a fejem., De elesni még nem estem, vagy nem is ájultam el ezek miatt a tünetek miatt. Lehet, hogy nem alszom eleget, de nem tudok este korán lefeküdni, mert nem nagyon tudok olyankor elaludni, nem érzem idegesnek magam, csak egyszerűen nem megy., Amiért most mégis írok, az egy újabb vagy más tünet, és kíváncsi vagyok több orvos véleményére is: tegnapelőtt este ültem az ágyon és tv-ztem, amikor a bal fülemben hirtelen lecsökkent a hallásom, de nem teljesen elment, érzésre kb. olyan volt, mintha bedugtam volna., De előtte semmi jele nem volt, és max 10 másodpercig tartott; semmi fülzúgás vagy egyéb. Most egy pár perccel a levél elkezdése előtt a monitor előtt ülve ugyanilyen hirtelen halláscsökkenés jelentkezett, más tünet nélkül, körülbelül olyan 5 másodpercre, aztán megint mindent normálisan hallottam/hallok. Mire utalhat ez a tünet? A szédülés mellé társul még tompa fejfájás, de nem egy bizonyos pontban vagy területen, hanem mikor éppen hol. Van, amikor enyhe nyomást érzek a halántékom környékén, van, amikor sajog a fejem teteje. Nem szedek rá gyógyszert, csak ha már nagyon elegem van belőle, olyankor szokott hatni minden fájdalomcsillapító. Magas vérnyomásra Covercard 10/10mg-ot szedek, ami rendben tartja a vérnyomásomat; ehhez Nebibeta 5mg, mert az orvos szerint akkor megy fel a vérnyomásom, amikor magasabbra emelkedik a pulzusszámom. A szédülésre pedig Betagen 16mg és Ergotop 30mg tablettákat írtak, hozzá sok pihenést és vízfogyasztást javasoltak. Ritkábban előfordul hát- és nyakfájás is, ami egy kis torna hatására általában elmúlik, a szédülés viszont a fejem körbe-körbe történő mozgatásával erősödik. Milyen vizsgálatokat végeztessek el Ön szerint? A tüneteim és más miatt is érdekelne még, hogy thermokamerás vizsgálatot érdemes ilyen helyzetben végeztetni, vagy teljesen felesleges? Egyáltalán megbízható ez a fajta vizsgálat, valóban ki tud mutatni elváltozásokat? Előre is köszönöm! Tisztelettel: József

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza szédülés témában

Kedves Kérdező! Nehéz feladat elé állít, mikor szerteágazó panaszainak neurológiai értékelését kéri. Alapvetően az Ön egészségi állapotát a DMP betegség határozza meg. Ennek fennállásáról, jelen állapotáról semmit nem ír, holott enélkül a kisebb szédüléseket, bizonytalan fejfájásokat, halláskieséseket nemigen lehet különálló betegségként kezelni. Mindezek összefügghenek az ingadozó vérnyomásával, kissé felgyorsult keringésével is. A krónikus alváshiány ugyancsak sok a leírtakhoz hasonló tüneteket okozhat. A hallásával kapcsolatos jelenség hátterében véleményem szerint egyszerű füldugulás állhat. A fej, nyak körkörös mozgása egészséges emberben is szédülésérzést vált ki, jelezve, hogy az egyensúlyrendszer normálisan működik. Ne felejtkezzünk el az esetleges gyógyszer mellékhatásokról sem, ennek mindig érdemes utána nézni. Thermokamerás vizsgálattal nem tudom, mit kereshetnénk. Fülészeti vizsgálaton kívül egyebet egyelőre nem tartok szükségesnek. Minden jót kívánok. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. augusztus 20.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Mi okozhatja a régóta fennálló...
Tisztelt Doktor Úr! Több, mint 5 éve egy intenzív hányással párosuló erős szédüléssel kerültem kórházba (stroke, neurológia). Mivel semmi kóros problémát nem...
Alcsony pulzusszám pajzsmirigy...
Tisztelt Doktornő! 75 éves vagyok. Régen pajzsmirigy túlműködés, 2016-tól alulműködés a diagnózis, a TSH szinten van tartva Letrox gyógyszerrel. A...
Szédülés és beszéd akadás
Tisztek Doktornő! Menyasszonyom kB. egy héttel ezelőtt elkezdett alkalmanként szédülni. A szédülés általában nem tart soká, de ilyenkor a beszéde is egy...
Szédüléses érzés 2.0
Tisztelt Dr. Dunás-Varga Veronika, 2022.12.27. 21: 31-kor kaptam öntől választ és arra szeretnék újra írni önnek. Remélem visszanézhető a korábbi válasza,...
Szédüléses érzés
Üdv, Kicsit komplex kérdésem van és iránymutatást szeretnék kérni, merre menjek tovább. Kifejtős rész: Kb. egy évvel ezelőtt (talán kicsivel több) a covid...
Enyhe szédülés bizonyos pozícióban
Tisztelt Doktornő! Az utóbbi pár hónapban részt vettem egy online informatikai képzésen ahol a napok nagyrészében a számítógép előtt kellett ülnöm és nem is...