Ihatok-e alkoholt szilveszterkor Convulex 150mg lágy kapszula elhagyása után két nappal?

Még október elején volt egyetlen db rohamom. Epilepsziás rohamra gyanakodtak az orvosok, de több vizsgálat után kiderült (EEG, Koponya MR, Alvásmegvonásos EEG), hogy ez egy egyszeri roham volt, ami soha többet nem fordulhat elő (provokatív rohamgörcs, melyben több provokáló tényező közrejátszott). A convulexet október óta szedem (2x2-t). Két hete viszont a neurologusom azt mondta, hogy most már el lehet hagyni (hetente -1db gyogyszer). Na most ez nekem ugy jön ki, hogy, dec. 30.-ára 1db-ot sem kell beszednem, kérdésem, hogy mértéktartóan megihatok-e pár pohár pezsgőt szilveszterkor? Tehát nem vagyok epilepsziás, és a neurologusom azt modnta, hogy egyszeri roham volt, továbbá azt mondta, hogy a gyogyszer elhagyása után fogyaszthatok alkoholt, csak ne keverjem.Ön mit tanácsol?

Dr. Kerekes Éva válasza alkoholfogyasztás témában

Tisztelt Érdeklődő! egy dolgott ki szeretnék javítani. Olyan nincs, hogy soha többet nem fordulhat elő az alkalmi roham. Bárkinél bármikor előfordulhat alkalmi roham, és akinek már volt, annak az ismétlődése sokkal valószínübb, mint azoknál, akinek még nem volt. Ha ezek a provokáló tényezők megismétlődnek, akkor a roham is megismétlődhet. És ilyenkor az epileptológia szabályai szerint nem is adunk gyógyszert. Ha Convulexet kapott, akkor vagy nem eléggé képezett a neurológusa az epilepsziában és nem merte megkockáztatni azt, hogy az Ön szemében elveszti a tekintélyét, ha a roham megismétlődik, vagy mégsem volt olyan biztos abban, hogy csak alkalmi rohamról van szó. Az alkohol fogyasztása, a szilveszter éjszakai alvásmegvonás és a gyógyszer megvonás nagy valószínűséggel fog kiprovokálni rohamot. Én az Ön helyében még 3 napig szedném az utolsó Convulexet, és nem innék., De ha inni fog, akkor is vegye be a Convulexét. Én gyermekneurológusként sokszor szembesülök azzal, hogy a serdülőim buliznak, isznak és nem veszik be a gyóhyszert, mert nem érzik magukat betegnek. Én ilyenkor azt tanácsolom nekik, vegyék be a gyógyszert akkor is, ha alkoholt fogyasztanak. Hamarabb fognak berugni, de így sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy rohamozni fognak. Mert ha nem veszi be a gyógyszert, és nem alszik, és alkoholt fogyaszt, az a lehető legrosszabb. A Convulex megvonása egészséges önkénetseken is rohamot provokálhat - ha a gyógyszer elhagyást követően van rohama, az nem bizobyítja az epilepsziát, mert ez gyógyszermegvonásos roham is lehet. Úgyhogy vegy be a Convulexet -akár iszik, akár nem! és nem engedje, hogy rövid időre elszunyókálon, majd felébresszék- hanem csak akkor szenderedjen el, ha biztos, hogy legaláb 8 órát alhat egyfolytában. Csak január 2 után érdemes kihagyni a Convulexet, mikor már ki tud iktatni minden egyéb provokáló tényezőt a életéből. Dr. Kerekes Éva epileptológus, Kisvárda

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 26.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Alkoholizmus folyamata
Tiszteletem! A kérdésem az lenne, hogy hány hétig kell egyfolytába mindennap egy keveset (nem részegségig) alkoholt inni ahhoz, hogy az ember rákapjon, és...
Ez már alkoholizmus?
Kedves Doktor! A kérdésem nem rám, hanem a férjemre vonatkozik, aki 33 éves. Ő egy többműszakos (3 nap 12 óra, 3 nap pihenő) munkarendben dolgozó 2 gyerekes...
Mi történhetett velem azon az estén?
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Egyik este kint voltunk a barátaimmal a városban, nyárzáró összeröffenést tartottunk. Nem szoktam túlzásokba esni, tudom, hogy...
Meforal és alkohol
Meforal-t kell szednem és arra rá van írva, hogy nem lehet mellete alkoholt fogyasztani, de nekem jövő héten lenne a leánybúcsúm és meg szeretném kérdezni,...
Alkoholizmus
Orvosilag lehet e kimutatni és bizonyítani, hogy az alkoholista beteg nem iszik alkoholt 3-4 éve. Szeretném tudni ennek módját. Köszönöm.
Alkoholista lettem?
3 éve rossz társaságban, szerelmi bánatban. időközönként, de sokat ittam, iszok. Az utóbbi másfélévben már szórakozóhelyeken meg is részegedtem, havi...