Matrac-választás

Kedves Doktor (Nő/Úr)! Matracot szeretnék vásárolni, vannak alvás-problémáim is, meg izületi (derék, -hát, térd, -stb..), de a neten bogarászva nem tudok dönteni. Az egyik típust (zsák, v. táskarugós) a lágyabbak közé sorolják, s mint ilyet egészségesnek hirdetik, hiszen ott terhelődik (süpped) ahol a gerinc rákényszeríti, s ez ettől jó. Ugyanakkor olvasom (s a köztudatban is eképpen él), hogy gerinc-problémákra javasolt a kemény fekhely (padlón, deszkán, stb-n alvás) . Mindkettőhöz megnyertek a cél kedvéért ortopéd orvos-szakembert, hogy hitelessé tegye az ajánlást. Csakhogy mai világunkban aki nyitott szemmel jár, tisztában van vele, hogy a reklámokból megszólaló orvos nem feltétlenül azt fogja ajánlani, amelyik jobb, hanem amelyikért megfizetik. Tudom ez így sarkosan hangzik, s minden tiszteletem a az elhivatottsággal rendelkező orvosoknak. Éppen ezért is fordultam Önökhöz, mert innen úgy érzem minden esetben szakmailag megalapozott, s jó szándékkal felvértezett válaszokat kaptam.

Dr. Bogdán Aurél válasza matrac témában

Teljesen egyetértek Önnel abban, amit a reklámokban szereplő kollégákról mondott. Hogy melyik is a megfelelő matrac? Nem egyszerű a döntés. A vázizom rendszer különböző részét érintő panaszok eltérő típusú fekhelyet igényelhetnek, ezért, ami mindenre jó olyan nincs. Ami a legtöbb panaszra jó és javulást is eredményez az a zsákrugós, memóriahabbal ellátott, esetleg kókuszrostokat is tartalmazó matrac, amelyen legalább 3, de az a jobb ha 5 kényelmi zóna van. Ha az segít a választásban, én is ilyen matracot vásároltam. Ez jelentősen csökkenti a poratkák megtelepedését (kókusz rost), a zsákrugó révén felveszi a megfelelő görbületeket a gerinc mentén, a memória hab révén ezt meg is őrzi, illetve a kompresszió révén elég keménnyé is válik, illetve a kényelmi, vagy komfort zónáknak megfelelően mind a fej-nyak, mind a hát, derék, medence és alsó végtagokhoz jól idomul a matrac. (A három komfort zóna esetén ez fej-nyak, hát-derék és medence-alsó végtag.)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2011. augusztus 16.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Helyes matrac választás csípőprotézises...
Tisztelt Doktor Úr! 10 napja csípőprotézist ültettek be. A matrac választáshoz szeretnék tanácsot kérni. Milyen szempontokat szükséges...
Csukló, ujj, alkar fájdalom
Tisztelt Doktornő! Szeretném kérni a szakvéleményét és útmutatását az alábbi elhúzódó, illetve nemrégiben megjelent panaszcsoportjaimmal...
Csípő izületi porckpás?
Tisztelt Doktornő! Eddig aktív életet éltem (torna, úszás, kerti munka) magas vérnyomáson kívül, mely gyógyszerrel jól kezelhető...
Bokatörés Bioptron kezelése
Tisztelt Webbeteg! Külboka törést szenvedtem és fémek vannak benne. A mai dátumtól számítva 3-4 hét múlva megyek ismét kontrollra a csont...
Fejtető bizsergő fájdalom és...
Kedves Doktornő! Csak a bal oldalon, fejem tetején néha késszúrásszerű fejfájás van, néha csak ilyen bizsergő érzés. Mindig nyomást érzek...
Lábfej mozgása
Kedves Doktornő! Az alábbi MR-em van: L. IV.-S. I. discopathia, L. IV.-L. V. centralis-bal paracentrális kiszakadt sérv cranialis irányú...