Láb zsibbadás és görcs

Üdvözlöm Kedves Doktor Úr! a mamám miatt írok. 2003-ban elesett ekkor a bal bokája szilánkosra tört és meg is műtötték ez miatt. Rá két évre 2005-ben vették neki ki a csavarokat. Eddig nem is volt semmi gond vele. Egészen 2015.-ig.. Ekkor elkezdett neki zsibbadni ez a műtött lába, olyan, mintha kilométereket gyalogolt volna közbe nem, illetve mostanság egyre többször a görcs huzza ugyanezt a lábát. Sokszor egy nap háromszor is, egészen a térd alatt indul és a lábfejig terjed. Ilyenkor láthatóan ráng az egész lába, illetve a lábfeje is eldeformálódik. Az ujja nem is mozognak külön csak a lábfeje. Mindez kb. 1éve. Volt ultrahangon is ami kissebb érelzáródást mutatott ki, de azt mondták neki, hogy nem kell műteni. Volt reumatológusnál is ahol ahol a csípőjébe kapott valamilyen gyulladáscsökkentő inekciót.akkor jó is volt neki, meg akkor kapott a Koroknai Andrásnál valamilyen ultrahangos kezelést is, de nem segített neki. Csontritkulása van, azt is tavaly mutatták ki neki, de azt mondták, hogy az életkorához képest nem vészes.Erre szed D-vitamint. Remélem mindent leirtam. Ha nem akkor a következő levélben leírom. Várom mielöbbi válaszát, nagy segítség lenne mert szegény nagyon szenved.

Dr. Bogdán Aurél válasza bokatörés utáni izomfájdalom és izomrángás témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Leírása alapján elsősorban gerinc és porckorong bántalom gyanúja merül fel bennem, de az érszűkület, ionhiányos állapot illetve egyes belgyógyászati kórképek is okozhatnak ilyen tüneteket. Mindenképpen kivizsgálás javasolt, mely miatt keressenek fel egy ortopédiai, belgyógyászati, illetve ideggyógyászati szakrendelést. Addig is szedjen Magne B6-ot, valamilyen nem szteroid gyulladáscsökkentőt, ha Önnek ezt lehet, illetve izomlazítót.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2016. január 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Térd arthrosis gyógyitható hialuronsav...
Tért arthrosist állapítottak meg. Felmerült hyaluronsav injektálása a térdbe. Kérdezem, hogy az injektálás helyettesíthető-e hialuronsav...
Térdficam Mr
Tisztelt Doktornő! 1 hónappal ezelőtt volt térdsérülésem, melyről MR vizsgálat készült. Szeretném a segítségét kérni a lelet...
Meniscus szakadás - MR eredmény alapján...
MR eredményem alapján mi a diagnózis, mi lehet a megoldás, kell e műteni, állhat e a háttérbe autoimmun betegség? (reumatid artis) MR...
Középtáji gerinc fájdalom kisgyermekek...
Tisztelt Doktornő! 33 éves anyuka vagyok, jelenleg két 1 éves ikergyerkőcöt cipelek nap-mint nap. A gerincem középtájon fáj. Keményebb...
Térd artroszkópia, szükséges...
Tisztelt Doktornő egyre több panasz van a bal térdemmel, az ortopéd orvos meniszkusz sérülésre gyanakszik, artroszkópos mütétet javasol....
Milyen úton haladjak?
Kedves Doktornő! Tüneteim 6 hete jelentkeztek bal oldali herefájdalommal. Elmentem egy urológiai szakrendelésre, ahol megultrahangoztak...