Mellgyulladás

29 éves nő vagyok, Németországban élek. Április 16-án szültem meg kislányomat, aki most 7 hetes. Ez alatt a 7 hét alatt már 4-szer volt mellgyulladásom, hol a bal, hogy a jobb mellemben. Az első kettőnél magas lázam is volt, kórházba kerültem, de ott nem adtak antibiotikumot és nem kezelték ki a betegségemet, így a bal mellemben lévő csomó tályoggá fertőződött. 3 féle antibiotikumot szedtem felváltva (Penicillin, Flanamox 500 és Staphylex 500) és leszívtak 50 ml gennyet a tályogból. 3 hét után rendbe jöttem, elkerültem az altatásos műtétet. Pár nappal ezelőtt még antibiotikumot szedtem, ennek ellenére a jobb mellemben is kialakult 1 gyulladás, ami csak nyomásra érzékeny és lázam sincs. Az orvosom megnézte ultrahangon, még nincs leszívható állapotban, de bármikor begennyesedhet. Azt tanácsolta az orvos,, hogy apasszam el a tejemet, ez az egyetlen gyógymód és már fel is írta az apasztó tablettát (Bromocriptin) Én viszont már nem bízom a német egészségügyben és más alternatívát keresek, mivel a kislányom még csak 7 hetes, elegendő tejem van és mindkét mellemből szívesen szopik, túl korainak tartom a szoptatás abbahagyását. Kérem írják meg, hogy mivel tüntethetném el a mellemből ezt a csomót. A házi praktikákat, mint szoptatás előtti meleg borogatás, majd hűtés, túrópakolás és egyebek már mind kipróbáltam, de nem segítenek. Szedhetnék esetleg erősebb gyógyszert és pár napig lefejném a tejemet és kiönteném, van tápszerem itthon. Minden megoldás érdekel, szeretném megmenteni az anyatejemet! Várom mielőbbi válaszukat!

WEBBeteg Szakértő válasza mellgyulladás témában

Tisztelt Kérdező! Az emlőgyulladás alapja a nem kiürült, aktív tejtermelést folytató részek. Első lépésben egy emlőfejésben járatos védőnő, asszisztens segítéségét vegye igénybe. Amennyiben ez nem működik jöhet szóba az elapasztás, de most még ezt túl drasztikusnak érzem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. június 06.

Kérdések és válaszok: Mellrák, emlőbetegségek

Visszatérő mellgyulladás
Kedves Doktornő! A kérdésem érdeklődő jellegű, sajnos panaszommal kapcsolatban sem a háziorvosom, sem a nőgyógyászom nem tud érdemi információt adni, hogy...
Mellprobléma
Kedves Doktor Úr/Nő! 18 éves vagyok és a bal mellemben elváltozást tapasztaltam. Hónapok óta érzékeny, a bimbó duzzadt és piros, a közepén pedig, mintha sárga...
Fájdalmas csomó a mellben
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja van a jobb mellem szívhez közeli alsó részében egy félkemény csomó. Igazából ha megnyomom, mintha széttudnám nyomni és eltudom...
Fibroadenoma szövettan
Tisztelt Doktornő! Emlő ultrahang vizsgálaton az orvos egy 14x6x10 mm-es fibroadenómát talált. Core biopszia történt. Most kaptam kézhez a szövettani leletet,...
Mellrák lehetséges e
Údvözlöm! az elmúlt 26 hónapban 3.szor vettem részt mammográfiai és uh vizsgálaton. Mindig felfedeztem csomót a mellemben. A szűrés eredménye R2U2.Legutóbb 8...
Emlődaganat eltávolítás utáni életmód
Tisztelt Dr. Baki Márta! Októberben diagnosztizáltak rosszindulatú emlődaganattal, akkor a háziorvosom javaslatára nem kezdtem el plusz vitaminokat,...