Magas a szisztolés érték...

T. Doktornő! Idén január óta nem érzem jól magam, először fejfájásom volt a bal oldalon hátul bizonyos pontokon olayn sajgó érzés. Aztán kiderült, hogy magas a vérnyomásom.Volt oylan, hoyg 180 fölé is felment, de az átlagos 160, 150 körül van. Voltam kardiológusnál, aki EKGt csinált és szivultrahangot, és azt mondta, a szivemnek smemi baja. Kiirt Tolura 40 mg tablettát, hoyg reggel szedjem. Már kb 3 hete szedem, először semmit nme csökkentett az első héten, után volt egy -két napo amikor lement 130 körülre és még este is annyi volt, de az utóbbi napokban ez már a multé. Minden nap 150/90/65 körül kezdem a napot, utána beveszem a Tolurát, amitől ha szerencsés vagyok lemegy úgy 5-10 egységet, estére meg ismét felmegy 160 felé. Pl ma reggel 153/92/62 volt. Miután bevettem a tabelkttát pár óra mulva 147/87/72, 3 órával később 142/85/82 és most este 166/94/72. Szerintem a Tolura nem használ abszolút semmit. Állandóan Tensiomint kell bevennem esténként amikor már nagyon magas. És a közérzetem is rossz emiatt, nyomást érzek a tarkómon stb. A kardiológus szerint stressz vagy hormonok okozzák. A háziorvosnál is voltam még a kardiológus előtt, aki nem vizsgált ki, csak kiirt egy Coverex ASt és egy beta blokkolót, ami nekem nem jó mert a pulzusom általában alacsony 70 alatti.Valamint ő kiirt egy Xanaxot amit nem szedek be, mert szerintem nagyon veszélyes gyógyszer. Kérdésem, mit lehet tenni? A CoverexAst próbáltam napokig, szintén nem sokat hatott. Vérvételen voltam közben, a koleszterinem 7, 8 ami magas, a trigliceridem 2, 4 de sztatint nem szeretnék szedni, mert egészségtelen. Ha a háziorvos meglátja a vérvétel eredményét azonnal sztatint fog felirni, hisz ez a protokol. Szeretném megkérdezni mitől lehet magas a szisztolés értékem elsősorban, ha a szivemnek nincs baja? És mit lehet tenni ellene? Illetve, hoyg egy esetleges pre-menopauza okozhat-e ilyen magas vérnyomást? Decemberben még semmi bajom nem volt, jól éreztem magam teljesen, ez az egész januárban kezdődött. Azóta a menszeszem is fel van borulva, de továbbra is megjön, csak össze-vissza.Előre is köszönöm a válaszát, Üdvüzlettel: Tóth-S. Tünde

Dr. Molnár Dóra válasza nem hatnak a gyógyszerek témában

Kedves Kérdező, a vérnyomás nem egy szívbetegségtől magas általában, hanem a szívet károsíthatja a magas vérnyomás, ezért szokta a kardiológus a vizsgálatot elvégezni. Vesebetegség, hormonális problémák is okozhatnak vérnyomás emelkedést, de általában az úgynevezett esszenciális hipertónia miatt magas a vérnyomás. Ilyenkor több tényező vezet magas vérnyomáshoz, néhányon lehet változtatni, néhányon nem. (Magas vérnyomást okozó tényezők: genetikailag meghatározott hajlam, túlsúly, vesebetegég, veseér-szűkület, többféle hormonális eltérés, tartós stressz stb.) Sok nő esetében a változó korban kezdődik a probléma. A gyógyszerekről általában: mindig meg kell nézni, hogy a gyógyszer okoz -e több bajt, vagy a betegség illetve elváltozás, amire ajánlották a gyógyszert. A vérnyomás gyógyszerek hatásához néhány hét szükséges, és a legtöbb esetben, mint Önnél is, nem elég egyetlen gyógyszer. A középsúlyos hipertónia esetén általában 3 hatóanyag adásával lehet célt érni. Nem véletlenül van sokféle gyógyszer, az emberek is különbözőek, nem mindig az első kombináció a legjobb. Mindenképpen legyen türelmes, a tapasztalatairól számoljon be a háziorvosnak, aki ezek alapján módosíthatja a terápiát. A vérnyomás csökkentéshez életmódi változtatások is hozzájárulhatnak: csökkent konyhasó fogyasztás, rendszeres könnyű-közepes testmozgás, sok zöldség és hal fogyasztása is javíthat a helyzeten. Az emelkedett koleszterin szint az érfalakon a felrakódások kialakulásához vezethet, amely a szívinfarktus és egyéb keringési betegségek alapja lehet. Szigorú diéta, életmódi változtatás természetesen csökkentheti a koleszterin szintet is, érdemes is ennek megfelelően változtatni az életmódon, de az ön koleszterin értéke sajnos olyan magas, hogy valószínűleg kell gyógyszeres kiegészítés is egy ellenőrző laboratóriumi vizsgálat után. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. március 18., 21:31 ;Megválaszolva: 2016. március 19., 19:15
Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)
Érdemes lenne Neurológiai...
Tisztelt Weborvos! Érdemes lenne-e neurológiai szakrendelést felkeresnem? Bemutatkozom kicsit, leírom a betegségeim aztán a kérdést! 22 éves fiatal...
Pánikbetegség/Vérnyomás
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! 11 éve volt az első pánikrohamom. Az idő során egyre inkább tanultam a probléma természetét, - csak nagyon ritkán...
Vérnyomás érték
Tisztelt Doktornö A utóbbi idöben férjem többször érezte magát hirtelen fáradtnak, gyengének , elmondása szerint feje "kóválygott...
Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek...
Tisztelt Doktornő! Vertim nevű étrend-kiegészítő kapszulát szeretnék szedni fogyás céljából. Magasvérnyomásra, pajzsmirigy alulműködésre...
Magas vérnyomás
Kedves Doktor Nő! Nagyfiam miatt aggódom,aki most 20 éves. Serdülő korától észleltünk nála emelkedettebb vérnyomást, e miatt gyerekkardiológián...