Vérkép, mikor túl magas mikor túl alacsony

Tisztelt Dr nő! Voltam vérvételen és a Lym 41,5% a Mono 10,6% és a Neutro 44,9% ez a 3 dolog kapott csillagot. Érdeklődnék, hogy mennyire érdemes ezek utan jobban utána járni, hogy mért alacsonyabbak vagy magasabbak az értékek? Körülbelül minden évben ez a 3 érték kap csillagot ugyanilyen minimális eltéréssel. Ott ahol l betüt írnak ezek mögé az teljesen rendben van. Múlt héten betegeskedtem egy kicsit, köhögtem orrot fújtam gyenge voltam, de lázam nem volt. Olvastam, hogy ezek akár leukémiára is utalhatnak azért kérdezném, hogy kellene e tovább menni a dologgal vagy csak túl aggódom? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Baki Márta válasza Vérkép témában

Tisztelt Levélíró! Abban az esetben, ha Önnek nincsenek gyakori fertőzései (torok, tüdő, stb…), lázas állapotai, gyöngesége, fáradékonyága, akkor nagy valószínűséggel a vérképzése normálisan működik. Emellett szól az is, hogy évek óta egy ilyen kis eltérései vannak, s azok – ha jól értelmezem – mindig ezekre a fehérvérsejt összetevőkre vontatkoznak, hasonló arányban. Véleményem szerint, ha Önnek egyéb panasza nincs, akkor kb. 2 évente érdemes esetleg vérvizsgálatot végezni, mely tartalmazza a teljes vérképet, annak belső összetételével, máj- és vesefunkció, vérzsírok meghatározását és teljes vizelet vizsgálatot. Esetleg gyulladásra jellemzőkre is kiterjedhet a laboratóriumi elemzés pl. süllyedés, CRP meghatározás. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. szeptember 17.

Kérdések és válaszok: Vérképzőszervi daganatok (leukémia, limfóma)

Kisgyermek emelkedett lymphocyta érték
Tisztelt Szakértő! Gyermekem novemberben lesz 5 éves, gyermekorvosi javaslatra teljes labort csináltattunk, melynek eredményét mellékelem. A vérkenet...
Kérem szépen kielemezni a mellékelt...
Kedves Doktor Nő! Legyen kedves nekem segíteni. A mellékelt laboreredménnyel kellene aggódnom? Fejfájással, szédüléssel kezdődött mindent, kb 2 hónapja....
Vérkép elemzés
Tisztelt doktornő! Ma voltam vérvételen, és a májműködést ellenőrízték! Kérem segítsen már a kielemzésével! Ezzel nekem van bármiféle dolgom most vagy a...
Vérkép - Mire utal?
Tisztelt Doktornő! Csatoltan küldöm a vérképem. Ön szerint van további teendő? Lényegesek az eltérések? (Háziorvosom szabadságon van jelenleg, a...
Laboreredmény
Kedves Doktornő! Múlt héten voltam egy általános vérvételen. Kisebb eltérések szerepelnek az eredményeimben. Tünetem nincs.Érdeklődnék, hogy van e okom...
Eltérések a vérképben
Kedves Doktornő! Az alábbi vérképre vonatkozó adatok Ön szerint milyen problémára utalhatnak és kell-e ezügyben a továbbiakban valakihez fordulnom? NEUT 41,9...