Mitől köhöghtek?

Tisztelt Doktornő! 3 hétig tartó köhögés után a házi orvosom helyettese felírt Lordestint és Aflamint, ami 5 nap után nem szüntette meg a köhögésemet, így felkerestem a házi orvosomat, aki Prixotert írt fel. Ez sem javított rajta, kaptam beutalót fog-re illetve pulmonológiára. 5 hét köhögés után voltam a János Kórház tüdőgyógyászatán, ahol bronchialis hiperaktivitást állapítottak meg, Cutan Prick teszt negatív volt, asthma sem igazolódott. Reviflutot kaptam, napi 2-szer történő belélegzésére. Úgy tűnt, beválik, hiszen már nem arra ébredtem éjjel, hogy öklendezve köhögök, ez a panasz elmúlt. Ha azonban elmegyek dolgozni, akkor ismét nagyon köhögni kezdek, hétvégén nem jellemző a köhögés, szinte semmi. Tegnap (a köhögés 6. hete) ismét felkerestem a házi orvosomat, mert hőemelkedésem lett, orrom folyt, manduláimat duzzadtnak éreztem, gyengének érzetem magam. Szerinte allergia is lehet, felírt Cataflamot és Lordestint is. Szerinte használjam a Reviflutot is, plusz emeljem a D vitamin bevitelt. Igaz, ez még csak a 2. nap, hogy magamba tömtem mindet, vagyis: Cataflam, REviflut, Lordestin, de ma rendesen érzem, ahogy megduzzad a torkom/mandulám, bár épp nem köhögök rohamokban, de folyamatosan érzem a torkom és a hangom sem a megszokott. Lehet, hogy valami allergia lenne mégis? Hőemelkedésem ma lement, és már gyengének sem érzem magam. Doktornő mit javasol? Köszönettel

Dr. Hangonyi Csilla válasza köhögés témában

Kedves Kérdező! Köhögése lehet egy légúti vírus fertőzés következménye, de allergia sem kizárt, főleg a munkahelyén lévő valamilyen allergénre. A hőemelkedés, torokfájdalom, mandula duzzanat újabb kórokozó jelenlétét jelzi. A Reviflut belégzőszert és a Lordestint használja tovább rendszeresen, a Cataflámot nem javaslom rendszeres szedésre, csak ha fájdalma van. Ha a torok, mandula duzzanata nem szűnik, fül-orr-gégészeten nézesse meg, mert lehet, hogy antibiotikus kezelés szükséges. Nézzen körül munkahelyén, mi okozhat allergiás tüneteket. Amennyiben nem allergiás eredetű a köhögése, hanem egy korábbi vírusfertőzés után kialakuló hörgő hyperreaktivitás okozza, fokozatosan meg fog szűnni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2018. február 17., 13:48; Megválaszolva: 2018. február 18., 14:32

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Mi lehet ez? 3.
Köszönöm az eddigi válaszokat! Azóta a nátha elmúlt. Napi szinten 3-4 erősebb köhögésem még van ilyenkor nem mindig jön fel váladék és nem is nagyon zöldes...
Mi lehet ez?
Üdv! 1 hete megfaztam fajt a torkom majd elkezdett az orrom folyni. Volt kis hoemelkedesem is. Biztonsag kedveert elmentem covid tesztre mert nem vagyok...
Mellkasi és hát fájdalom
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Közel egy éve volt egy kisebb megbetegedésem, ami hőemelkedésel és léguti problémával járt (köhögés, légcső-, tokorfájás). Pár...
Tüdőszűrés
Kedves Doktornő! 71 éves vagyok, magas vérnyomás, zöldhályog, reflux az alap betegségeim. Szeptember óta sokat köhögök, váladékkal. Voltam tüdőszűrőn,...
Pseudomonas piocianin baktérium? Kék...
Tisztelt Doktorom! Írtam már Önöknek többször is és nagyon meg vagyok elégedve a válaszokkal. Most végső elkeseredésemben kérem tanácsát. Visszatérő köhögésem...