Trombózis?

Tisztelt Doktornő! január elején fájdogált a jobb vádlim, és mivel amúgy is Uh vizsgálatra mentem (magán) megnézettem. Ott a Doktornő azt állapította meg, hogy egy pár cm-es szakaszon a jobb vádliban rosszabb, de kimutatható a keringés, (amikor picit megemelték a lábam teljesen jó lett a keringés), de mélyvénás trombózisra utaló UH jel nincs. Utána csináltattam biztonság kedvéért egy Ddimert is, ez 293 volt. Ezt követően voltam egy rövid konzultáción egy érsebésznél, aki a leleteim megnézése után manuális vizsgálatot végzett és közölte, trombózisra utaló jel nincs, van viszont kezdődő sarkantyúm (a sarkam is fájt, fáj azóta is) és a kényszertartás okozza az izom fájdalmat, emellett csonthártya irritációt is. Eddig rendben, el akartam kezdeni gyógytornázni, de előtte gondoltam csináltatok egy újabb ddimert, a biztonság kedvéért. Ennek eredménye viszont 593 lett (ez február 18-án történt). Másnap a szakrendelőben meg ultrahangozták a lában és negatív lelettel bocsátottak el. Mivel nem hagyott nyugodni, ismét csináltattam egy ddimert, a mai napon (ez egy héten belül van az előzőhöz), ami már nagyon aggaszt (732 lett). Háziorvosom szerint a negatív UH a fontosabb, a ddimer mögött más is lehet, ennyire nem specifikus, de ha gondolom, csináltassak egy újabb UH-t. A lábam nem fáj jelentősen, nem is folyamatosan, éjszaka nem éreztem eddig. A csonthártya gyulladásom közben javul, ha lassan is, helyi kenőccsel kezelem, nem merek fájdalomcsillapítót szedni. Közben volt egy közti vérzésem, ami a méhemen való hegszövet rendellenes hámosodása miatt néhány havonta előfordul. Ön szerint tényleg okozhatja más, nem túl feltűnő folyamat a ddimer ilyen emelkedését? Ha az újabb UH is negatív, érdemes tovább menni? Tüdőmikrotrombus irányában, vagy csak ha panasz van? Köszönöm válaszát!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza ddimer témában

Kedves Kérdező! A d dimer bármilyen gyulladás, sérülés, daganat, betegség esetén pozitív. Ha az ultrahang negatív lett, nem is tudom miért kellett megnézni. A lábában nincsen trombózis nyilván. Ha nincs tünete, tüdőembólia sincs. Inkább egy általános labor kellene. A d dimert egyébként sosem szoktuk kontrollálni, főleg, amiatt, hogy nagyon könnyen lehet pozitív érték, bármilyen eltérés esetén.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2019. február 25.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Trombózis panel vizsgálat terhesség...
Jó napot Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy jelenleg 14 hetes terhes vagyok és a terhesség elején volt trombózis panel...
Véralvadás
Tisztelt Doktornő! A hét első felében 9+1 naposan vettek vért melyben véralvadásokat is néztek. Az lenne a kérdésem, h ez ilyenkor,...
Vérkép lelet
Tisztelt Doktornő! Thrombocita értékem 2019-ben 425, 2021 ben 400 (vérvétel másnapján megfázás jött), 2022 ben 338 itt igazolt kovidos...
Vérkép lelet
Tisztelt Doktornő! Thrombocita értékem 2019 ben 425, 2021 ben 400 (vérvétel másnapján megfázás jött), 2022 ben 338 itt igazolt kovidos...
Policitaemia vera?
Tisztelt Doktornő! Gondozott colitis ulcerosas beteg vagyok. 2 évvel ezelőtt kiderült, hogy Leiden heterozigota vagyok, egy trombozis...
Csontvelő-biopszia előtt
Kedves Doktornő! Szeretném kérni a tanácsát. Esszenciális trombocitémia (ET) betegségem van, jelenleg 762 a trombocitaszámom, 50 éves és...