• Vizelet és széklet visszatartása

        Legfrissebb cikkek a témában
        Nincs találat!
         

        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Kislányom 2, 5 éves, másfél éves kora óta szobatiszta. Jelenleg családi napközibe jár, imádja társait és gondozóit, sohasem jelent problémát az ott tartózkodás. Két-három havonta visszatérő problémánk, hogy egyszerűen nem akar kakilni és pisilni. Ilyenkor az első pisit késő délután sikerül kikönyörögnöm úgy, hogy a kádba beállítva a zuhanyt folyatom rá, ekkor már nem tudja visszatartani és jelentős mennyiséget pisil. A kakilás szintén akkor történik meg - sok-sok szenvedés után - amikor már végképp nem sikerül tartani. Ha elvégezte a dolgát rettenetesen boldog és büszke magára, mindenkinek elújságolja a családban, hogy pisilt, vagy kakilt. Kérdésemre mindig elmondja, hogy sem a nunija, sem a feneke nem fáj a kis- és nagydolog közben. A következő ingernél minden kezdődik elölről. Persze a visszatartási időszak alatt nyűgös, étvágytalan, hisztis, fáj a pocakja és a feneke környéke. Gyermekorvosnál már jártunk, semmiféle problémát nem találtak. A vizelete ilyenkor is tiszta, széklete nem véres, kemény - mindig is az, azonban rendszeres - végbéltájéka ép, bugyiján semmiféle árulkodó jel nem látszik. Ez a visszatartási időszak kb. egy hétig tart, majd szinte egy karikacsapásra megváltozik minden, és kakil, pisil, mint a kisangyal. Rettenetes idegesít a probléma, mert látom, hogy ilyenkor ő is szenved. Persze látja rajtunk, hogy mi is meg vagyunk szeppenve, úgyhogy valószínűleg egy picit rá is tesz egy lapáttal. Nem tudom mit kellene tennünk, mert ilyenkor semmiféle észérvvel, kérleléssel, szigorral nem tudunk rá hatni. Kérem szíveskedjenek segítségemre lenni! Előre is köszönöm válaszukat!

        WEBBeteg szakértő válasza a székelési panasz témában

        Kedves Kérdező!

        Ilyen esetben lehet adni egy kis Glycerines kúpot a babának esetleg, mely segíti feloldani a végbélben lévő székletet illetve azt kiüríteni, segíthet egy kis pocakmasszázs is.
        Érdemes lenne kipróbálni a Natrium chloratum homeopátiás készítményt 5 CH hígításban 1x5 golyót adva.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010-02-26 08:39:27; Megválaszolva: 2010. február 26., 08:39

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő!7 hónapos ksbabám viselkedése miatt aggódom.Sosem volt egy könnyű természet,de alapvetően elteltek a napok,és közben persze sok sok örömet is okozott.Néhány alap adat róla:52 cm 3500g-al született február 10-én,most kb,...
        A 15 eves fiamnak szalmonellat talaltak a szekleteben a vereben viszont nem. A tünetek 1 hét után-hasmenes, Laz, hasfajas -elmultak viszont nagyon fáj a terde, labfeje. A vereben enyhe gyulladás latszik. CRP 25. Az orvosok fele antibiotikumot akar adni a...
        Jo napot kislanyom ötéves es honaljaban láthatoan a jobboldaliba honalj kozepen picit folotte van egy duzzanat v lehet izom van bedurranva masikba is van de nem akkora es nem szembetünö nem faj semmi de egyik honaljba nagyobb mint masikba
        Kedves Doktorno! Nagyon koszonom az eddigi valaszait mindig rengeteget segitettek!!! ismet lenne egy kerdesem :) Most voltak a lanyok egy eves statuszon vedononel. 74 cm es 8500 g volt ruhaba mindenestol a kislanyunk, szoval olyan 8 korul lehet valojaban...
        Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! Kisbabám napokon belül 5 hónapos. Nagyon szépen gyarapszik, már megduplázta a súlyát, minden tekintetben a megfelelő percentilis görbén halad a növekedése. Hátról hasrafordul mindkét irányba, illetve kezdi maga...
        Tisztelt Dr. Laki András! Kislányomról majdnem egy héttel 3 hónapos kora előtt mellkas röntgen készült. Utólag jöttem rá, hogy a röntgen valószínűleg felesleges volt mivel tüdőgyulladás gyanúját zárták ki vele, de a kislányomat ilyen...
        Üdv. Kislànyomon pàr napja megjelent néhàny piros pont,amik vàltoznak,mert a képen màr halvàny rózsaszín közepe sàrgàs,és nagyobb. Egyre több lesz. Mitől lehet?
        Tisztelt Doktor Nö! Kislányom még csak 18 hónapos és egy hete vettük észre a kis mellei mintha nőttek volna, csomót nem észleltünk benne és semmilyen folyás és színelváltozás sincs, érintésre sem fáj neki. Okozhatott -e nála valami...
        Tisztelt Doktor! Kislányom 6.5hós. Kizárólagos anyatejes, és 6hósan megkezdtül a hozzátáplálást. Születése óta szenvedünk a puki kaki helyzettel. Súlya 2880g - 7400g Jelenleg 1hónapja alig eszik, a súlya megállt. Szinte sír ha etetni...
        Üdvözlöm Kedved Doktornő/Doktorúr! 5 éves kisfiam 6. hete shönlein henock purpura nevű betegségben szenved. Szerencsére az enyhébb lefolyású esetek közé sorolható. A következő lenne a kérdésem: Míg tart a betegség a gyereknek adhatok e...