Gyakori átlátszó vizelet

Kisfiam 28 hónapos és kb. 3-4 hete naponta 1-2 alkalommal átlátszó, szinte vízszerű a vizelete. A laborban vett, minta alapján kiderült, hogy alacsony fajsúlyú a vizelet (<1005). Ezután kórházban is kivizsgáltak, ahol az első nap még olyan volt a vizelete, de a többi napon normalizálódott az eredmény (fajsúly: 1020). Már 5 napja itthon vagyunk, és ismét észleltem az átlátszó vizeletet. A kórházban mérték a folyadékforgalmat is, ami normális volt. A doktornő szerint túlreagáltam a dolgot, és szerinte az étkezéssel függ össze a dolog. Kérdésem: Kell aggódnom az alacsony fajsúlyú vizelet miatt, vagy lehet egy komolyabb betegség jele? Ha továbbra is előfordul, ismét forduljak orvoshoz, vagy inkább hagyjam a dolgot?

Előre is köszönöm válaszát!

Dr. Plósz János válasza vizelet témában

Kedves Kérdező! A vizelet fajsúly kialakításában az úgynevezett antidiuretikus hormon (ADH) vesz részt többek között. Ennek a hormonnak lesz majd szerepe a szobatisztaság (víztisztaság) kialakításában. A hormonrendszernek meg kell érni erre a feladatra, mely egy fokozatos folyamat. A vizelet alacsony fajsúlya adódhat abból, hogy a gyermek pl. több folyadékot fogyaszt. Maga az, hogy a vizelet átlátszó színű nem jelent betegséget. Ha túl sok folyadékot iszik, túl sokat eszik, túl sokat pisil a gyermek és ennek ellenére fogy, akkor érdemes tovább vizsgálódni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. január 12.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Antibiotikum kúra után...
Tisztelt Doktor Úr! Húgyuti fertőzésem volt múlt héten, vizelet tenyésztést végeztek, amelynek során a Klebsiella pneumoniae baktériumot...
Fehér
Tisztelt Doktor Úr! Néhány napja egy fogyasztottam közepes mennyiségű alkoholt (nem nevezném túl soknak, de kevésnek se habár ez tudom elég...
Kristály vizeletben
Tisztelt Doktorúr Egy rutinvizsgálat során vért találtak a vizeletemben. Felkerestem urológust, aki alaposan megvizsgált ultrahanggal,...
Vizeletben fehérvérsejt és vörösvértest
Tisztelt Doktor Úr! A tegnapi napon a vér- és vizeleteredményemben a vizelet üledék vizsgálat csoporton belül a fehérvérsejt 12/látótér (0...
Nagy, mennyiségű vizeletvesztés a napi...
Tisztelt Doktor Úr! 4 hónapja, hogy vizeletrekedés miatt katétert viselek. Azóta 24 óra alatt 5 liter vizeletem van. 1 liter nappal, 4...
Magas fehérvérsejt
Üdvözlöm Dr. Úr, 24 hetes kismama vagyok, ma jött meg a 24. Heti labor eredményem, protein a vizeletben negatív, viszont fehérvérsejt...