Fül-orr-gégészeti probléma

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Február elején hátsó fali orrvérzésem volt, amit nehezen, iszonyatos fájdalom mellett, de tamponálással sikerült a korházban elállítani. 48 óra elteltével kivették a tampont. Azóta több, mint 20 nap telt el, de az érintett orrjáratom most sem szelel, éjszakánként mindkét járat bedugul, nem tudok aludni. Nem tudom lehet-e használni valamit az orrdugulás megszüntetésére és mi az, ami nem okoz helyi vérbőséget. Az orrom nagyon érzékeny, a hidegben idegen testérzés jellemző. Nem tudom szabad-e megfújni az orrom, mivel még most is rózsaszínes a váladék. Külső szagokat nem érzek, csak állott vérszagot. Tudni szeretném, ez normális-e, hogy ennyi idő eltelte után sem javul az orrfunkció és még mindig fájdalmat érzek, ha csak hozzányúlok az orromhoz. A kórházban nem kaptam semmilyen felvilágosítást, csak azt mondták, ne gondoljak rá, és nem jön elő többet a vérzés, de, hogy lehet ettől elvonatkoztatni, ha állandóan érzem a vérszagot, az orrom most is fáj, és nem szelel? Válaszot előre is köszönöm. Tisztelettel: inquiry

Dr. Horváth Tamás válasza fül-orr-gégészet témában

Tisztelt Uram! Nem, nem normális ez a helyzet, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy most már így marad. Az orrnyálkahártya nagyon lassan gyógyul, amely akár több hónapot is igénybe vehet. Azt javaslom, hogy használjon orr-olajat vagy sóoldatos orrátmosást, sóoldatos orrsprayt 1-2 hétig, de ha nem javul, ismét keresse fel a fül- orr- gégészetet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. március 02.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

A fülében lévő kristály elmozdult
Édesanyám fülében lévő kristály elmozdult. Korábban volt egy orvos aki kiforgatta, Dr. Suller (elnézést kérek ha rosszul írtam a nevét)., De elköltözött....
Torkomon akadt
Tisztelt Doktor Úr! A tanácsát szeretném kérni egy szokatlan kérdésben. 7 nappal ezelőtt szőrszál akadt a torkomon, sem felköhögni, sem lenyelni nem tudom....
Krónikus orrmelléküreg gyulladás
Jó napot! Egy hosszan elhúzódó problémámmal kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni. Körülbelül már 2 éve folyamatosan vannak fül-orr gégészeti panaszaim....
Mi lehet a fülemmel
Tisztelt Doktor Úr! Olyan problémám van, hogy mikor hirtelen fel állok vagy sietek akkor a jobb fülem elkezd lüktetni hallom a szívdobogásom és néha olyan...
Fül orr gége
Leletem a következő Bo tonsilla felső pólusán detritus tűnik át, alsó részén retenciós cysta, hogyan kezelhető
Gégerák?
Elég hosszú ideje, kb 2 éve a nyakam jobb oldalán elég nagy nyirokcsomó látható, melynek a háziorvosom nem tulajdonitott nagy jelentőséget. Kb 3 hónapja...