Mandulaműtét utáni probléma

Tisztelt Doktornő/Úr!

Július 3-án vették ki a garatmanduláimat. Az orvosom azt mondta a kontrolon, hogy szépen gyógyul, jól sikerült minden. De aggaszt, hogy a mandulám közötti uvulám még mindig valamivel nagyobb, szélesebb, mint a műtét előtti mérete. Az első kérdésem az lenne, hogy ez még zsugorodik, vagy már végleges a mérete?  

A második kérdésem a nyeléssel kapcsolatos., Amikor már nem voltak fájdalmaim,  a műtét után egy ideig (néha még most is) problémát okozott a nyelés, mert a nagyobb korty ital felszaladt az orromba és kifolyt.. A nagyobb kellemetlenséget a hányás okozza, hiszen ilyenkor ugyanez történik. Ez mikorra fog megszűnni? És azért van, mert még nem szokott hozzá a torkom az "újfajta nyeléshez" (mert hatalmasak voltak a manduláim, mint kb egy jó nagy szem dió)? Nagyon kellemetlen és nyilván az orrnyálkahártyámnak sem tesz jót..

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Dr. Bessenyei Mónika válasza mandulaműtét témában

Kedves Kérdező! Az első kérdésére válaszolva: Az uvula a műtét után kissé megduzzadhat, de ez néhány nap alatt megszűnik. Valószínűleg csak a műtét után megváltozott anatómiai helyzet miatt látja nagyobbnak, szélesebbnek. A második kérdése már kevéssé megnyugtató. Mandula műtétet követő nyelési panasz a garatívek, a lágyszájpad elégtelen működésére utal. A lágyszájpad elégtelenül zár, így az orrüreget nem választja el a szájüregtől, szájgarattól, amikor az szükséges.Ez műtét következménye is lehet, de a hegesedés során is kialakulhat. Mindenképpen keresse fel orvosát, mert akár műtétet is igényelhet ennek megoldása.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. augusztus 27.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Mandulaműtét térdprotézis műtét előtt
Tisztelt Doktor Úr! 63 éves vagyok, térdprotézis műtét előtt állok. A góckutatás során a torokváladékban strectocoppus C került kitenyésztésre, minden más...
Garatmandula műtet után furcsa kinövés
Tisztelt Doktorúr! 1,5 honapja volt garatmandula műtetem. Minden rendben zajlott (torokfajas termeszetesen volt), 2 het utan gyogyultnak nyilvanitott az...
Mandula műtét előnye, hátránya?
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Már 3-4 éve tartó diffúz hajhullással (főleg fejtetőn) küldtek fül-orr-gégészetre, ahol megállapították, hogy a mandula fizikális...
Mikor lehet szoláriumba menni mandula...
2016.01.05-én (21 napos vagyok ma) kivették a garatmandulám, az érdekelne, hogy mikor mehetek uszodába és szoláriumba?
Mandulagyulladás
Tisztelt Dr. Úr! A fiam 2015. október 08-án volt 17 éves. A mandulája és a torka születése óta 2 havonta begyullad szinte rendszeresen. Csak antibiotikummal...
Mandula műtét után
Tisztelt Doktor Úr! 4 és fél éves kislányomat 3 napja műtötték. Az orr és a garat mandula is kivételre került. Már a műtét után is köhögött porlasztani kellett...