Problémák a garatnál

Tisztelt Doktor Úr! Serdülő koromban nagyon sokszor volt mandulagyulladasom, de a mandulámat nem volt szükséges kiműteni az orvos szerint. Később más más orvos vizsgálatakor általában azt gondolták, hogy torokgyulladásom van. (alkalmassági vizsgálatakor, illetve amikor kismama voltam és orvosváltás miatt általános vizsgálat alatt megnézték) Azzal a gondolattal, hogy nekem alapból vörös a torkom, semmi problémám nem volt. Szülés után (1 éve) azt vettem észre, hogy nagyon sok mandulakő termelődik a mandulám redőiben. Próbáltam kiszedni több kevesebb sikerrel, amikor szúró érzést éreztem. Ha sikerült nagyobb adagot kiszedni, akkor nem éreztem azt az enyhe nyomást. Körülbelül 2 hónapja nem vagyok képes kiszedni semmit, mert öklendezek. Pár hete volt egy nap, amikor szüntelenül éreztem egy apró szúró érzést. Úgy érzem, hogy a csatolt képen a pirossal bekarikázott vörös dudor szúr. A garatom bal oldalára esik, és ezen az oldalon a fülem is tompán fáj. A piros pötty felett van egy dudor is, amit zölddel karikaztam be. Az nem fáj, de érdekelne mi lehet, mert olyan mintha lenne benne valamilyen fehér dolog. A sárgával jelölt rész pedig pirosabb mint a környezete, nem fáj, de elég nyugtalanító. Ez az apró szúrás érzés egyébként úgy érzem folyamatosan, de szinte észrevehetetlenül jelen van. Nagyon nehezen tudok most szakemberhez fordulni, de egyre jobban nyugtalanít. Ezek az elvaltozasok egyébként hónapok óta jelen vannak, nem nőttek, nem módosultak. Bízom benne, hogy a mandulakövek okozzák ezt a diszkomfort érzést, de kezdek már a legroszabbra is gondolni. Nagyon várom a válaszát!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Zaránd Rajmund válasza Garatgyulladás témában

Tisztelt Asszonyom,

A képen krónikus irritáció vagy gyulladás nyomai látszódnak. Általában az orrlégzés gátoltsága miatti kiszáradás vagy reflux szokott az ok lenni.

Első körben semmi komoly terápiát nem javasolnék, de ClinSin orröblítést, illetve salvus vizet kortyolni óránként egy egy korty. Kb napi 2dl. Ha ez 2-3 hét alatt javít rajta, akkor szép lassan el lehet hagyni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2021. december 08., 13:01; Megválaszolva: 2021. december 08., 13:47
Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések
Sok apró duzzanat a torkomban
Tisztelt doktor úr/hölgy! Idén februárban kivették a garatmandulámat, sikeres és gyors gyógyulásom óta semmi panasz nem volt a torkomban....
Torokfájás gombócérzéssel
Tisztelt Doktor úr! 37 éves nem dohányzó nő vagyok. Pontosan 1 hónapja elkezdett fájni a torkom, amit nyeléskor éreztem. Elmentem...
Elváltozás a garatban
Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt hetekben kezdtem érezni a torkomban jobb oldalon egy gombóc szerű nyomást. Kezdetben nem foglalkoztam vele, mert úgy...
Köhögés, csomóérzet
Tisztelt Doktor! Panaszaim kb 4 hete kezdődtek, amikor a torkomban csomóérzést, fájdalmat és állandó váladék csorgást éreztem a garatfalon....
fájó, kaparó torok
Tisztelt Doktor Úr! 38 éves férfi vagyok. Április óta nem dohányzom. A problémáim júliusban kezdődtek, azóta több rendelést is...