Agyvíz szivárgás?

Kedves Doktornő! Mindjárt az elején megjegyezném, hogy 16 évesen epipharynx tumorom volt nyaki nyirokcsomó áttéttel, ami sugárkezeléssel teljesen megszűnt, meggyógyultam, évenként rendszeresen jártam kontrollra, mostanában nem voltam. Március elején a rendszeres évenkénti allergiás tüneteim kezdődtek. Nyír, éger és penészgombára vagyok ilyenkor allergiás, augusztustól meg a parlagfűre., De most a szokásosnál is erősebb, az orrgaratomat maró, reggelre besűrűsödött, sárga színű letapadások voltak, kis orrvérzést okozva és ez másfél hónapig masszívan tartott. Körülbelül 3 hete sokkal kevesebb a reggeli, ilyen jellegű letapadás, de még mindig jelen van és az allergiás orrfolyás, tüsszögés is sajnos, pedig szedem a 180 mg-os Allegrát, sőt, elkezdtem egy allergiás immunterápiát (hyposzenzibilálás) a parlagfű allergia megszüntetésére. Az utóbbi napokban fájdogál a fejem és kissé szédültem is ma reggel. Mivel hónapok óta minden reggel erősen fújkálom az orrom, illetve próbálom lepaszírozni a kellemetlen letapadásokat, lehetséges, hogy ez az először intenzív sárga, majd pár fújás után átlátszóvá váló orrfolyás agyvíz szivárgás is lehet? Válaszát előre is megköszönve, üdvözlettel; Anna

Dr. Zaránd Rajmund válasza Arcüreggyulladás témában

Tisztelt Asszonyom, Mivel 25 év telt el a daganat kezelése óta, nem valószínű, hogy késői szövődményként likvorcsorgása lenne. Inkább előfordulhat, hogy egy arcüregi ciszta alakult ki, amiatt ürült nehezebben és lett sűrű a váladék, és a fújáskor a ciszta kirepedt, ez okozta a vizes váladékot., De érdemes volna endoszkópos vizsgálattal megnézni az orrát közelebbről.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. május 17.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Nem múló nátha
Tisztelt Doktor Úr! Április 1-jén náthás tüneteim lettek, orrfolyás főként. 4 nappal később a jobb oldali arcüregemben lüktetést éreztem lehajoláskor,...
Stenotrophomonas maltophilia baktérium...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Édesanyám (67 éves) problémájával fordulok Önökhöz! Több éve fennálló krónikus arcüreggyulladással..? küzd! Egy év lassan egy fogászati...
Arcüreg gyulladás kezelése
Cefzil, savulin kezelésre nem gyógyuló, 2015-ben arcüreg műtéten (FESS beavatkozás) átesett, covidon szagvesztéssel 2 hónapja átesett betegként arcüreg...
Arcüreggyulladás?
Tisztelt Doktor Úr! Panaszommal fordulnék Önhöz, kérem véleményezze a problémám. 1 hónappal ezelőtt megfáztam, akkor itthon voltam, majd visszaestem, és...
Kellemetlen szagú orrváladék
Üdvözlöm! 1,5 hete kezdődött, hogy elkezdett fájni az arcom és picit duzzadt volt ra pár napra kellemetlen szagú orrváladék kezdett el folyni az orromból a...
Orrmellekureg gyulladas
Udvozlom. 2,5 eve Fess es orrsovenymutet. Kisebb szovodmeny, beverzes volt. Szuk volt bal oldalon a hely es megsertettek a lemezt. Jol belilult es bedagadt az...