Arcüregi ciszta

Elhúzódó arcüreggyulladásom miatt a gégész koponya CT vizsgálatot kért, melynek során 2x2 cm-es ciszta jelenléte igazolódott a bal arcüregben, a szemgödör alatt. Az orvos szerint a ciszta majdnem teljesen kitölti az arcüreget, ezért műtéti eltávolítása jött szóba, szájsebészeti konzíliummal. A jelenleg is gyulladt ciszta a bal arcfélre kiterjedő nagy fájdalmat okoz a bal fülig, ezért tegnaptól antibiotikumos kezelést írt elő az orvos (Aktil duo), orrspray használatával. A bal arcfelem mérsékelten duzzadt is. Mára a helyzet kissé javult. A kérdésem az lenne, hogy mivel a ciszta nyilvánvalóan nem most alakult ki, nincs-e lehetőség valamilyen konzervatív kezelésre, a műtét elkerülésére, hiszen ezidáig panaszt nem okozott, a műtéti leírások pedig kissé aggasztóak, nem beszélve az esetleges fogat érintő beavatkozásról. A második kérdésem pedig - mivel nem vagyok meggyőződve arról, hogy a lakóhelyem szerinti kórházban laparoszkópos megoldás is létezik -, hol tudnám ezt a műtéti megoldást igénybe venni, illetőleg van-e lehetőség egy Önnel történő személyes konzultációra. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Zaránd Rajmund válasza arcüreggyulladás témában

Tisztelt Hölgyem! Ha a panaszok a cisztával függenek össze, akkor a műtéti megoldás az egyetlen, definitív eljárás, ami szóbajön. Régebben próbálkoztak arcüregöblítéssel, ilyenkor néha a cisztafal kireped, és ha véletlenül nem forr össze, akkor akár ilymódon el is tűnhet a képlet, azonban ennek a valószínűsége csekély. Mai napság a műtéti megoldás szinte kizárólag endoszkópos úton lehetséges, szakmai minimálfeltétel is ennek a megléte az összes fül-orr-gégészeti osztályon, de nyilván érdemes tudakozódni ilyen irányban. Jómagam már csak gyermekeket operálok, személyes konzultáció lehetséges, de magát a beavatkozást nem tudom elvállalni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. február 26.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Nem múló nátha
Tisztelt Doktor Úr! Április 1-jén náthás tüneteim lettek, orrfolyás főként. 4 nappal később a jobb oldali arcüregemben lüktetést éreztem...
Elhúzodó torokfájás
Tisztelt Doktorúr! A panaszom az lenne, hogy már 4 hete torokfájdalom és köhögés áll fent nálam. Van két negatív covid gyorstesztem és 2...
Stenotrophomonas maltophilia baktérium...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Édesanyám (67 éves) problémájával fordulok Önökhöz! Több éve fennálló krónikus arcüreggyulladással..? küzd! Egy év...
Arcüreg gyulladás kezelése
Cefzil, savulin kezelésre nem gyógyuló, 2015-ben arcüreg műtéten (FESS beavatkozás) átesett, covidon szagvesztéssel 2 hónapja átesett...
Agyvíz szivárgás?
Kedves Doktornő! Mindjárt az elején megjegyezném, hogy 16 évesen epipharynx tumorom volt nyaki nyirokcsomó áttéttel, ami sugárkezeléssel...
Arcüreggyulladás?
Tisztelt Doktor Úr! Panaszommal fordulnék Önhöz, kérem véleményezze a problémám. 1 hónappal ezelőtt megfáztam, akkor itthon voltam, majd...