• Lehetek terhes?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/úr! 2010. július óta az előírtaknak megfelelően használom a Nuvaring hüvelygyűrűt. az utolsót november 18-án helyeztem fel, 20án együtt voltunk a párommal,22én nőgyógyászati vizsgálaton voltam. A vizsgálat előtt kivettem a gyűrűt, de utána egyből elfelejtettem visszahelyezni, s csak a kivétel után 5 órával tettem vissza. Azóta egyfolytában bent van, illetve előtte is mindig bent volt. A papírjában az áll, hogy ha 3 óránál tovább volt hüvelyen kívül,akkor 1 hétig nem véd, illetve hogy ha az első héten történt,és előtte együtt voltunk a párommal, lehet hogy terhes vagyok. Azóta nem voltunk együtt a párommal. A kérdésem az, hogy tényleg van esély arra, hogy terhes legyek? Másfél éve rendszeresen használom a gyűrűt,és 3 óra helyett 5 órát volt kint a hüvelyből. December 20án megyek majd nőgyógyászhoz (más ügy miatt), de addig szeretném egy orvos véleményét is kikérni. A menstruációmnak 12-13án kell megjönnie, de egyfolytában ezen idegeskedek, hogy lehet-e gond. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: B.

        Dr. Boros Miklós válasza a hüvelygyűrű témában

        Kedves Kérdező!Nem valószinű a terhesség,de saját megnyugtatása érdekében érdemes terhességi tesztet csinálni.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Boros Miklós
        szülész-nőgyógyász

        Dr. Boros Miklós
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. december 06., 11:49; Megválaszolva: 2011. december 08., 08:45

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Dr/Nő illetve Úr! A kérdésem az lenne,hogy: 6hónapja szedtem a fogamzásgátló tablettát, de abba hagytam mert elutaztam külföldre és sajnos itthon maradt..1 hónap maradt ki.a kérdésem hogy mikor kezdhetem ujra szedni ahogy néztem a...
        Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem a Jangee fogamzasgátlót, és figyelmetlenségből az elmúlt hetekben egy napon két fogamzásgátló tablettát vettem be egy helyett. Ezt csak akkor vettem észre mikor az utolsó tablettát kellett volna bevenni, és...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 2 és fél héttel ezelőtt terhességmegszakításon estem át. Azóta minden rendben van, megfelelően gyógyulok. Múlt este párommal az előzetes tilalom ellenére szexuális kapcsolatom volt. Pár másodperc aktus után...
        Tiszteletem! Egy olyan egyszeru kerdesem lenne, hogy a “teljes” vedelem erdekeben fokoznam az ovszer (Masculan Pur feherszinu) hatekonysagat azzal, hogy sikositonak a contragelt es/vagy caya gelt hasznalnek. Ez a ket keszitmeny nem tesz kart az ovszer...
        Tisztelt Doktor úr! Zinnat 500-at kellett volna szednem 5 napig napi kettőt ( 10 szem) 6 szem után kiderült hogy allergiés vagyok rá, semmi komoly nem történt kicsit kiütéses lett az arcom de calciumtol és claritintől 2-3 nap alatt helyre jött....
        Ha elvileg a 7 tabletta mentes napon is ugyan úgy tart a gyógyszer hatása akkor az miert más vagy kockázatosabb ha elfelejt bevenni valaki 1-2 tablettát?
        Három hónapja szedem a Symicia fogamzásgátlót. Tegnap (2018.10.16, kedd) este nyolckor bevettem az utolsó szemet a levélből, viszont este 11-kor hánytam, így a tájékoztató szerint a gyógyszernek nem volt ideje felszívódni. A tablettát nem...
        Tisztelt Doktornő! 29 éves vagyok. Nemrég kezdtem el fogamzás gátló tablettát szedni. Jelenleg mondhatni túlsúlyos vagyok (158 cm és 91 kg) Már így túlsúllyal kezdtem el viszont szeretnék mindenféle képpen leadni a súlyomból amit...
        Tisztelt Asszonyom/Uram! Barátnőm Mistral fogamzásgátlót szed rendszeresen. Ma kell elkezdenie a következő levél gyógyszert, viszont tegnap este az együttlétünk során a vaginájába élveztem el, mert úgy emlékeztem, hogy már el kezdte szedni...
        Tisztelt doktorúr/doktornő! Olyan kérdésem lenne hogy szinte mindig óramű pontossággal jön meg a menstruációm vagyis a megvonásos vérzés, de most péntek helyett hétfőn jött meg úgy hogy még volt két szem gyógyszerből. A Jangee...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés