Nemibetegségek?

Tisztelt Doktor Úr! 22 éves fiú vagyok. 3 éve, illetve most 11 hete szexuális kapcsolatom volt két külön nővel. Az első esetben óvszert természetesen használtam, a másodikban pedig nem is történt behatolás, csak orális közösülés. Én szájjal nem értem egyikük nemiszervéhez sem, csak ők az enyémhez. És eléggé megijedtem, hogy elkaphattam valami nemibetegséget. Az előbbi eset után belázasodtam, és nem fájóan megnőtt egy nyirokcsomóm a nyakamon, ami a mai napig ugyanakkora (bár ekkoriban voltam vérplazma adáson, lehet az okozhatta (?), de hematológus látta, de nem tartotta veszélyesnek). Ez az előbbi eset után HIV és szifilisz, az utóbbi (a 11 hete történt után) után 6 héttel HIV tesztet csináltam. Ezek mind negatívak lettek. Az lenne a kérdésem azonban milyen veszélyesebb betegségek allhatnak fenn, és milyen vizsgálatokat lenne érdemes csináltatnom? Például HPV? Olvastam valahol, hogy akár daganatos betegségek kialakulásában is részt vehet, és nagyon megijedtem. Főleg mert urológiai problémám is adódott (látszólag gyulladás, de az urológus nem látta jelét). Külön kell száji és nemiszervi HPV tesztet végeztetnem? Egyáltalán hol lehet ilyen tesztet végeztetni? Vagy mi másra való tesztet tart fontosnak? Köszönöm a segítséget!

Dr. Pék Tamás válasza témában

Tisztelt Kérdező! A nyakon egy nyirokcsomó megnagyobbodása nem utal nemi betegségre, és az is elvethető, hogy a plazma adása miatt lenne ez az elváltozás. Véleményem szerint, amennyiben nincs jelenleg más tünete, egyéb vizsgálat nem indokolt, ha valamilyen új tünete jelentkezne (pl. hólyag, fekélyes elváltozás) akkor bőrgyógyászati szakvizsgálat lenne javasolható. Tisztelettel:

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Pék Tamás
Dr. Pék Tamás infektológus szakorvos
Megválaszolva: 2021. február 06.

Kérdések és válaszok: Fertőző betegségek

Dohányzás - aorta
Tisztelt Doktor Nő! 52 éves férfi vagyok. Huszonéves korom óta dohányoztam. Tavaly, egy baktérium fertőzés általi aneurizma miatt a hasi...
Inzulin reziztencia?
Tisztelt Doktornő! Csatoltam a leletemet, kérdésem az, hogy van esély inzulinrezisztenciára? Korábbi laborban volt éhgyomri homma indexem...
Kompenzációs Hyperhidrosis
Huszti Csilla vagyok, 59 éves, Siófokon lakom. Van egy születési rendellenességem, egy fokozott hyperhidrósis, ez miatt a 90-es évek végén...
Extra systolé
Tisztelt Doktornő! 2019-es kardiológiai leletem szerint kamrai parasystoliám van. Nincs semmilyen tünetem, nem érzek "extra ütéseket". 1...
Por, kutyaszőr, pollen - asztma...
Tisztelt Doktornő! 10 éves unokámnak évek óta tartó tüsszögős, orrfújós, időnként köhögéses tünetei vannak főleg reggel. Most volt...
Bizonytalanság
Azzal a kérdéssel fordulók önhöz, hogy fél éve neurológus teperinepet írt tenziós fejfájásra. Azóta szedek 12.5 mg-ot este. Most megint...