Mellékvese adenóma

Kedves dr. Fáklya Mónika! Édesapámat Romániában kivizsgálták, mely során megállapították, hogy mellékvese adenómája van. A vizsgálatok szerint jóindulatú. Egyéb betegsége tüdőasztma, sajnos erősen dohányos. Én a fia vagyok, én már hosszú ideje Budapesten élek. A romániai endokrinológus jelezte, esélyes, hogy műtétre kerül a sor, de előtte újabb vizsgálatokra küldte Marosvásárhelyre (300 km távolság az édesapám lakhelyétől), amibe bele is mentünk volna, de mivel, ha tényleg arra kerülne a sor, ott nem tudnák megműteni, csak Bukarest, Debrecen vagy Budapesten. Ezért úgy döntöttünk, hogy egyből Magyarországon folytatjuk a vizsgálatokat (Budapest), mert Bukarest messze van és nem is szeretnénk oda menni., Debrecen közelebb van, de mivel én itt vagyok Budapesten, így könnyebben tudom intézni a dolgait. A kérdésem az lenne, hogy hol érdemes elkezdeni a folyamatot? Édesapám magyar állampolgár is, az egyszerűsített honosítás révén. Mindössze honosítási okirattal rendelkezik, itteni lakcíme nincs. Mit tudna javasolni? Hova érdemes menni, hogy túlságosan költséges se legyen? Magánorvos vagy esetleg valamelyik kórház? Köszönöm segítő együttműködését és várom visszajelzését.

Dr. Fáklya Mónika válasza mellékvese témában

Tisztelt kérdező! Nagyon sok hely van Budapesten melyeket internetes kereséssel árakkal együtt meg tud találni. Ennél pontosabbat nem áll módomban ajánlani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. október 26.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Terheléses mellékvese (kortizol)...
Tsiztelt Doktor Úr/Nő! Terheléses mellékvese laborvizsgálaton vettem részt, aminek nem feltétlen értem az eredményét. Az eredmény pirossal van feltüntetve,...
Alvászavar
Kedves Doktornő! A következő panaszaimmal szeretnék tanácsot, segítséget kérni Öntől: Fél éve húzódó alvászavarokkal küzdök, ami mellett egyéb tünetek is...
Addison kór
Tisztelt Webdoktor! Fiammal orvoshoz fordultunk a következő panasszal, nagyon sokat iszik 5-6- liter naponta és nagyon sok a vizelet is.Labor eredménye: Na...
Mellékvese gondok?
Cukorbeteg vagyok másfél éve. A funkcionális inzulinterápia után jól kezelem a cukorbetegségem. Tavaly hormonterápián vettem részt a lombikprogram miatt, de a...
Mellékvese alulműködés?
Üdvözlöm! 12 évvel ezelőtt fedezték fel prolaktinomámat, majd jött a PCOS, inzulinrezisztencia, terhességben inzulin, pajzsmirigy alulműködés utoljára....
Mellékvese-túltengés
Érdeklődnék afelől, hogy a mellékvese túltengés által okozott túlzott szőrösödést gyógyszeres kezelés útján meg el lehet tüntetni?