Kóros a székletem vagy nem?

Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt napokban azt tapasztaltam a toilette-n többször is,hogy apró (pár milliméteres) kis piros színű szilárdabb és pépesebb (de nem folyékony) darabok voltak a székletemben (normál inkább lazább széklet, de nem hasmenéses) különböző, mennyiségben tehát hol sok hol kevesebb, amelyek nekem kis emésztetlen ételdaraboknak tűntek, de laikusként ebben nem vagyok azért biztos. Az ezt megelőző napokban (1-3 napja) többször nagyobb, mennyiségű görögdinnyét és paradicsomot is fogyasztottam, így én azt gondoltam, hogy ezzel lehet összefüggésben. De most mégis elkezdtem aggódni, hogy ez a dolog nem-e kóros, (mert hát egy laikus számára azért hasonlít a piros színe miatt a véres széklethez, illetve arra asszociál rögtön, mivel eléggé ijesztően néz ki, ezért most elkezdtem ezen stresszelni sajnos.) Bár már régebben is többször előfordult ilyen nálam, és minden esetben piros színű gyümölcs vagy zöldség (pl: paradicsom, és görögdinnye) elfogyasztása után jelentkezett, főleg nagyobb, mennyiség esetén, de akkor nem tulajdonítottam ennek jelentőséget. Most viszont egyrészt többet olvastam a vastagbélrákról és annak tüneteiről, másrészt sajnos abba a korba kerültem, amikor sajnos már nagyobb eséllyel alakulhatnak ki ilyen betegségek, ezért is kezdtem most el aggódni emiatt, (mert sajnos amúgy is hajlamos vagyok mindig a legrosszabbra gondolni..) Más problémám egyébként nincs és nem is volt a székletemmel, és az emésztésemmel legfeljebb a laktózintolerancia, meg sajnos aranyerem van már hosszabb ideje, bár az szerencsére csak ritkán okoz problémát. A családomban sem volt eddig senkinek bélbetegsége vagy problémája az aranyerességen kívül. (Amúgy kb 2 hónapja voltam teljes körű labor vizsgálaton (vér és vizelet), és ott nem találtak semmi eltérést nálam). Kérdésem az lenne tehát, hogy normális-e vagy kóros,hogy (élénk) piros színű darabok jelennek meg időnként a székletemben (bizonyos piros színű ételek fogyasztása után)? Lehet-e esetleg ez a jelenség esetleg valamilyen bélrendszeri betegség és vérzés eredménye, vagy nem kell aggódnom, mert egyszerűen csak az elfogyasztott étel okozhatja? Végül szeretném még megkérdezni, hogy az otthoni használatra készült székletvér tesztek, mennyire megbízhatóak, érdemes-e ezeket használni, vagy inkább a hivatalos (háziorvoson keresztül elvégezhető) székletvértesztet van értelme igénybe venni? Elnézést kérek a hosszú kérdés miatt! Köszönettel!

Dr. Plósz János válasza székletvér témában

A piros emésztetlen ételmaradvány jó eséllyel a paradicsom meg nem emészthető héja vagy a jelentősebb, mennyiségű görögdinnye. Székletben az emésztett vér kenőcsös, fekete un. szurokszékletet eredményez, a friss vér pedig folyékony és az öblítővizet is megfesti. Szóval ez alapján nem kell nyugtalankodnia. Az otthoni székletvér-tesztek is jók, de a székletvér pozitivitást számos tényező is okozhatja a vastagbél rosszindulatú folyamatán kívül.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. július 28.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Székletvér pozitivitás, aranyér...
Üdvözlöm Doktor Úr! Évente szoktam itthon gyors teszttel székletvér vizsgálatot végezni. A legutóbb, mai napon végzett tesztem pozitív...
Széklet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Tegnapi napon nehezen székeltem, a papíron kis piros rész volt, hasonló állagú, mint a széklet. A mai napon reggel a...
IBS panaszok
Tisztelt Doktorúr! 2 éve jártam Önnél magánrendelésen, IBS és diszbiózis diagnózist kaptam, étkezés utáni sürgető székletürítés volt a...
Hasnyálmirigyrák vagy túlaggódás?
Tisztelt Doktor Úr! 37 éves gondozott Colitis ulcerosas beteg vagyok. 1 hónapja jobb vesetájéki fájdalmam van, elmentem hasi ultrahangra,...
Hasi diszkonfomfort IBS?
Tisztelt Doktor úr! Duspalatin helyett mit tudna ajánlani? Evés után hasmenés. Köszönöm Üdv
Hasi diszkonfomfort IBS?
Tisztelt Doktorúr! Hasi puffadás,diszkomfort érzés,étkezés után hasmenés, rossz közérzet. Nehezem mozdul ki így az ember, hogy legyen egy...