Mi a következő lépés?

Kedves Doktor Úr/Nő, Júniusban hosszabban tartó (2-3 hét) hasmenéssel és puffadással járó tüneteim voltak, amivel még háziorvosnál jártam, széklettenyésztés történt, negatív lett illetve a tüneteim meg is szűntek. Július végén azonban visszatértek és ekkor már kétszer piros vért találtam is a székletemben. Voltam belgyógyászaton ahonnan továbbítottak gasztroenterológiára, volt újfent széklettenyésztés, negatív eredménnyel, volt hasi uh illetve teljes vérkép és vizelet, sehol semmi eltérés. Aranyeret gasztroenterológus tapintás által nem talált. Továbbítottak kilégzéses tesztre, ez még hátravan, ugyanakkor kértek székletvért is, kettőt csináltattam, melynek egyik eredménye pozitív másik negatív volt (ez viszont már nem látható vér volt). Megemlíteném, hogy az egyik teszt előtti nap ittam alkoholt, ezt utólag olvastam, hogy akár befolyásoló tényező is lehet - erről nem kaptam azelőtt tájékoztatást, nem tudom, mennyire érvényes ez az információ. Illetve miután lassúnak érzékeltem azt, hogy minden vizsgálatra heteket várok, kértem M2-PK tesztet is, melynek eredménye 1,41 U/ml. A hasmenéses és puffadásos tüneteim már nem állnak fent. Mivel még újfent több hetet kell várnom, mire visszajutok az orvosomhoz, szeretnék itt érdeklődni, hogy előreláthatólag mi lesz a következő lépés illetve az eddigiek alapján, mennyire valószínűsíthető súlyos betegség? (Tudom, hogy ezt nem lehet megmondani, főleg nem Interneten keresztül, mégis érdekel, hisz minden Internetes oldal pozitív székletvér tesztre rákot ír)

Dr. Plósz János válasza széklet vér témában

A széklet vér pozitivitást számos tényező okozhatja (gyulladás, polyp, gyomor-felmaródások, ínyvérzés, Aspirin, stb.), de akár rosszindulatú folyamat is. Az M2-PK teszt negativitása a tumor illetve a nagyobb polyp jelenléte ellen szól. Panaszai alapján én lezajlott bélhurutra gondolnék első körben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. augusztus 27.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Széklet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Többször kérdeztem már Öntől, köszönöm az eddigi válaszait. Egy héttel ezelőtt véres volt a wc papír (05.01) egy...
Széklet kérdés
Tisztelt Doktor Úr! Ha valakinek szurok széklete vagy véres széklete van, az állandó? Onnan lehet felismerni? Évente csinálok széklet...
Reflux és gastritis kezelése
Kedves Doktor Úr! 3 hónapja gasztroszkópián, amit folyamatos, régóta fennálló légúti panaszaim miatt kértem mérsékelt idült antrum...
Bélgáztermelés és gyakori széklet
A bélgáz kialakulásának okai és a megelőzés lehetőségei szerző: Cs. K. fordító - WEBBeteg lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos...
Laktózterhelés előtt
Tisztelt Dr Nő/ Dr Úr! Azt szeretnem megkerdezni, hogy laktozterheles/kifujas elott 2-3 hettel szabad alkoholt fogyasztani? Hany hettel...
Gyerekkor óta fennálló emésztési és...
Kedves Doktor úr, Gyerekkorom óta emésztési problémáim vannak, örülök, ha heti 2-3x el tudok menni WC-re. Igyekszem helyesen...