Köldök környéki enyhe fájdalom

Tisztelt Doktor Úr! Néhány hete enyhe köldök körüli tompa fájást érzékeltem. Mellyel kb. egy időben volt egy nagy széklet szorulásom is fekete széklettel. A szorulás miatt égett a végbelem, mely reparon kúp hatására rendeződött. A székelési gyakoriságom a probléma előtti napi egyről változóra napi 1 két napi egyre változott, bár az utóbbi időben kezd visszaállni napi egyre. A székletem színe is hasonlít a korábban megszokotthoz, bár esetenként kis mennyiségű nyákot látok vélhetően a széklet elejében. Az enyhe köldök környéki fájásra üzemorvos vizsgálat (kitapogatta) alapján azt mondta valószínű a vékonybél bélflórája felborult szedjek probiotikumot.Probiotikum szedése mellett is és utána éreztem továbbra is az enyhe fájást, de az utóbbi napokban már kizárólag nyomás hatására egy ujjnyival a köldököm felett provokálható a fájdalom. Fenti tünetek megjelenésével egyidejűleg sós ízt tapasztaltam a számban.Vér vizsgálaton is voltam, ott egy kis mértékű fehérvérsejt emelkedést írtak 9 körüli volt, de másnap megfázás tünetei jöttek ki rajtam így lehet, hogy az miatt emelkedett meg egy kicsit. Máj, vese, pajzsmirigy, funkciók megfelelőek voltak, vizelet is rendben volt. Fenti esetben szükséges szakorvoshoz (gasztroenterológus? ) fordulnom, illetve normális-e a köldökfeletti nyomáshatására jelentkező enyhe fájdalom. Tavaly nyáron volt vastagbéltükrözésem, mert vér volt a székletemben kb. 60 cm tudtak megnézni, de nem találtak eltérést. December közepéig torokgyulladás miatt antibiotikumot szedtem, a panaszok január elején jeletntkeztek.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Plósz János válasza hasi panaszok témában

Kedves Kérdező! Véleményem szerint nincs ok aggodalomra és egyenlőre további vizsgálatokra sem. Javaslom egyen gyakran, egyszerre keveset, igyon folyadékot bőven, fogyasszon kellő mennyiségű rostot, használja a pre- és probiotikumot tovább, illetve mozogjon rendszeresen, intenzíven. Ezek mellett jó eséllyel megszűnik panasza. Ha néhány hét alatt mégsem, akkor érdemes további vizsgálatokban gondolkodni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. február 12., 08:39; Megválaszolva: 2013. február 13., 14:58
Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések
Epekő bontás
Tisztelt Dr. úr! Az lenne a kérdésem, hogy próbálkozok az epeköveim bontásával Ga..met epesav szedésével. Ugyanakkor olvastam, hogy a fekete retek...
Baba gyógyszer mellett
Kedves Dr Úr! A férjemmel babát szeretnénk, viszont neki imuran gyógyszert kell szednie colitis ulcerose miatt. A gyógyszer miatt le kell mondanunk a...
AstraZeneca oltás ellejavallat
Tisztelt Doktor Úr! COVID AstreZeneca oltással kapcsolatosan lenne kérdésem. Vasárnap kapom. Sose volt véralvadási porblémám, semmi...
Gyomorszáj feletti nyomás érzés
Tisztelt Doktorúr! 23 éves lány vagyok, gyomor problémával. Egy hete sikerült össze szednem egy hugyuti fertőzést, amire Cifran-t szedtem 5napon...
Proktologián milyen vizsgálat a...
Tisztelt doktorúr/nő! Hajnalonként arra ébredek, hogy a végbelemnél feszítő érzés van, és az utolsó 2-3 hónapban ez farcsont fájdalommal is...