Gyomorfekélyem és ajak berepedés

Soha nem volt panaszom a gyomromra, bármit ehettem ihattam nem volt eddig gond. Igaz, aggódós típus vagyok és gimis, főiskolás koromban ha izgultam, ment a hasam. 2 éve a munkahelyi stressz következtében fájt a gyomrom, a Rennie nem segített már és Quamatelt kaptam. El is múltak a panaszaim hamar. Most, 2. gyermekem születése után néha fájt a gyomrom tetejénél 1X görcsölt és 2X ment a hasam, de ezt a szülésnek tudtam be, ami lassan 3 hónapja történt. 1 hete a kisfiam hazahozott valamit az óvodából, ő és az apuka 1 nap alatt átestek a hasmenésen, de nekem 1 hétig tartott, étvágyam volt, éjjel ment mindig a hasam, általában este és reggel voltam gyenge. Igyekeztem diétázni, mert azt hittem a rossz diéta miatt estem vissza, minek következtében legyengültem, rosszul lettem. Az orvosom reggelre Pantacid Flux 20-at este Quamatel 20-at írt fel, azt mondta lehet szoptatni ezek mellett. Itthon olvastam el, hogy a Quamatelnél fel kell függeszteni a szoptatást. A gyógyszerek egyébként segítettek, másnapra jól lettem, vagy a betegség múlt el magától egy hét alatt. A szám sarka állandóan bereped, azt olvastam ez utalhat nyombélfekélyre. Az orvosom megelőzésképpen adta ezeket a gyógyszereket, nehogy fekélyem legyen, de nem merem kisbabám miatt szedni. Mit tanácsol? Mit tegyek? Vettem körömvirág és Akácvirág teát, elég ezeket iszogatni? Most eszek rendesen, úgy tűnik renbe jöttem, de érzem, hogy nem vagyok még olyan fitt, mint azelőtt.

Dr. Pászthory Erzsébet válasza hasi panaszok témában

Kedves Betegünk!

Szoptatás alatt lehetőleg kerülni kell a gyógyszeres kezelést.

Ha a jelenlegi szerekkel jól van, nincs ok az aggodalomra, a Salvus-vizet ajánlanám még.

A terhesség és szoptatás következtében kialakulhat vitaminhiány a szervezetben, ezért lehet fáradékony. Ezért javaslom sok-sok zöldség és gyümölcs (nyersen) fogyasztását, illetve vitaminkészítmény szedését.

Üdvözlettel:

dr Pászthory Erzsébet

gastroenterologus és háziorvos szakorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Dr. Pászthory Erzsébet
Dr. Pászthory Erzsébet gasztroenterológus, háziorvos, belgyógyász szakorvos
Kérdés: 2013. január 22., 13:05 ;Megválaszolva: 2013. január 24., 19:44
Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések
Utalhat rákos sejtre?
Tisztelt Doktorúr/nő! Tanácsot és véleményt szeretnék kérni. Valószinu emésztés probléma de attól tartok jobban, hogy daganatom van..a gyomrom...
Bél problémák
Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Egy olyan problémával fordulok Önhöz, ami már 3 hónapja fent áll. A panaszaim azzal kezdődtek, hogy voltunk...
Gastroscopia eredmény
Üdvözlöm! Segítségét szeretném kérni, nyáron voltam gyomortükrözésen, ahol nem igazán kaptam válaszokat, csak a papíromat, melyben ez áll:...
Hasi panasz
Tisztelt doktor úr/doktornő! Kb. 2 hete hasi unkomfort érzésem van, hol itt, hol ott érzek fájdalomnak nem nevezhető érzést. hozzáteszem...
Gyakori hasmenés, hasfájás, fogyás
Hónapok óta hasmenéssel kűzdök melyhez hasi görcsök, puffadás, étvágytalanság és fogyás társul. A panaszaim 3 hónapja kezdődtek, ez alatt a 3...