Gyomorproblémák.

Tisztelt Dr. Úr/Nő Olyan problémával fordulnék önhöz, hogy kb: 1, 5 hete kezdődött egy olyan problémám, hogy elkezdett fájni a gyomrom étkezést követően. Elkezdtem diétázni és az állapotom így sem változott, csak azt éreztem, hogy, amikor eszem fáj a gyomrom ha nem akkor szintén. Folytatódott azzal, hogy hasmenésem is volt, de csak reggelente, továbbá hányinger, émelygés, de hányás nem volt. Az epeutam meg van törve, de ezzel a problémával már régen küszködöm, továbbá a vakbél résznél a hasam szokott fájni, de ezzel már voltam vastagbéltükrözésen 1 éve, ami nem mutatott ki semmi kórosat. Ezt azért írtam le, mert ez a fájdalom az utóbbi napokban ismét előjött, de nem folyamatosan fáj csak tompán időközönként. Voltam ultrahangon, ami negatív lett és voltam laborban vér és vizelet vételen ahol szintén normál eredmények jöttek ki, a vérsüllyedés normális volt és a fehérvérsejt szám is normális határértéken belül volt./A panaszaim, amik azóta is kísérnek étkezés után fáj a gyomrom, ha keveset eszem akkor szintén fáj. Továbbá időközönként tompán fáj a vakbél résznél is a hasam. Vannak napok minor jobban érzem magam, de van mikor visszatér a hasmenés, lever a víz csavarja a hasam. Lázam nincsen napközben a legmagasabb testhőmérsékletem 36, 8 Celsius.Nem tudom, hogy mi okozhatja a panaszaim, mert 29 éves fiatal férfi vagyok nincsen káros szenvedélyem nem /iszom alkoholt, kávét, nem szívok cigit/ továbbá sportolok, edzek, néha ha időm, munkám engedi futok is.Idegesít nagyon ez a bizonytalanság, mert annyi kellemetlen emésztőrendszeri betegségről hall az ember és így meg főleg bánt a dolog, hogy nem teszek káros szenvedélyekkel az egészségem ellen. Sokat dolgozom, viszonylag stresszes a munkahelyem, de minden munkahely az a mai világban szerintem. Szedett gyógyszerek:Smecta, Enterobene, Szén tabletta, vitaminok, probiotikum forte. Kérem adjon tanácsot mit tegyek, mi okozhatja a panaszaim? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Szigeti Nóra válasza gyomortáji fájdalom témában

Kedves Kérdező! Talán csak túlzott savtermelődés okozza a gyomortáji panaszait (ezt kellene kezelni először), és a stresszes munkahely emellett előidézheti az időszakos hasi görccsel járó hasmenést. Ha ezt is sikerülne kicsit csökkenteni, de a panaszai továbbra is fennállnak, forduljon gasztroenterológushoz részletes kivizsgálásra.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Szigeti Nóra
Dr. Szigeti Nóra gasztroenterológus, hipertonológus
Megválaszolva: 2012. május 22.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Gyomorfájdalom
Megfigyeltem már egy jó ideje ha banánt eszem kis idővel az evés után elkezd fájni a gyomrom, , olyan érzés mintha gyomorszájon rúgtak...
Zsírmáj, májnagyobbodás
73 éves mellrákkal kezelt nő vagyok. 2019-ben volt a műtét. Azt követően kemoterápia, sugár és hormon blokkoló gyógyszeres kezelésben...
Diverticulum
Tisztelt Doktor úr! Fájt a hasam, elmentem az ügyeletre, azt hitték vakbél, beküldtek SBO. A CRP-m akkor 133 volt, meg az FVS kicsit...
Bélrendszeri és székelési probléma!
Jó napot kívánok! 2025. Okt. 21.-én volt fisszúra műtétem, de elötte is volt már hasonló tünetem. (pl hányás szerű széklet hasi puffadás...
Emésztőrendszeri panaszok
Tisztelt Doktor úr! Az szeretném kérdezni, hogy az alábbi eredmények mire utalnak és miért fontos a gyomortükrözés?, Mennyire kell...
Vékonybél rák
Tisztelt Dr.Úr! Pár hónapja kezdődtek a hasi és gyomor panaszaim. Hirtelen melegségérzés mellett, hascsikarással napi 1-2 laza széklettel...