Lép hiányából fakadó eljárás

Tisztelt WEBBeteg! 10 éve, hogy egy baleset következménye képpen el kellett távolítani a lépem. A lép szerepet vállal az elhalt vörösvvérsejtek elraktározásában és immunvédelemben is valamilyen szinten tudomásom szerint. A lépem hiánya azonnal a trombicitaszám megnővekedésével járt. Nekem az eset után azt mondták, hogy életem végéig vérhigitó tablettát kell szednem, szedtem is majd 1 évig, majd egy másik orvos azt mondta, hogy felesleges nincs rá szükség. Pár hete voltam egy szűrővizsgálaton, erre a kérdésre újra választ akartam kapni 9 év után, és azt mondták, hogy kellene. Most már teljesen tanácstalan vagyok, ezért szeretném inkább egy szakértő válaszát. Az lenne az egyik kérdésem, hogy kellene e szednem életem végéig vérhigitó készítményt, trombózis megakadályozása érdekében? Mivel a vérképemben a mai napig igen magas ez a trombocita szám. (legutóbbi érték: 548) Mikor el lett távolítva a lépem azt mondták nekem, hogy a lép hiánya magával vonz egyfajta oltást, ami valamilyen betegség megakadályozása ellen szükséges amelyet 5 évente ismételni kell szintén életem végéig. Az lenne a kérdésem, hogy melyik ez a védőoltás, és milyen betegség ellen, ha valóban kell persze. Az az igazság, hogy most lenne esedékes, de egy másik háziorvosom van azóta és ő ebben nem tudott segíteni nekem. Válaszukat előre is nagyon szépen köszönöm.

Dr. Szanyi Andrea válasza lépeltávolítás témában

Kedves Kérdező! A lép eltávolítását követően valóban előfordulhat a vérlemezkék (thrombocyták) számának növekedése. A thrombocyták számának megemelkedése azok összecsapódásával vérrögösödésre való hajlamot okozhat, erre szokták javasolni megelőzés céljából az aszpirint. Fogadja el az erre vonatkozó tanácsot, melyet kiegészítenék azzal, hogy rendszeresen, félévente történjen kontroll vérkép vizsgálat. Lépeltávolítás során védőoltás mindenképpen javasolt a Pneumococcus baktérium ellen, ami a tüdőgyulladások nagy részéért felelős. Megfontolandó még a járványos agyhártyagyulladást kiváltó baktérium (Neisseria meningitidis) és a tüdőgyulladást, ill. agyhártyagyulladást is okozó Haemophilus influenzae nevű baktériumok elleni oltások beadatása is.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. május 20.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Lépeltávolítás
Arra a kérdésemre szeretnék választ kapni, hogy lépem eltávolítását követően, milyen gyógyszeres kezelés és táplálékkiegészítés az. amely segítk a szervezet...
Terhesség lép műtét után.
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Van egy ITP nevű betegségem 2005 óta, idén júniusban kivették a lépem (laparoszkopós műtét) azóta minden rendben van a vérképemmel most...
Lépeltávolítás után
Üdv! Sajnos egy hónapja körülbelül el kellett távolítani a lépemet egy baleset miatt, utána olvastam, hogy bizonyos szerveim átveszik a lép funkcióit, de a...
Lépműtét utáni fizikai megterhelés
Üdvözlöm! A KÉRDÉSEM AZ LENNE, HOGY A PÁROMNAK SZEPTEMBERBEN KIVESZIK A LÉPÉT. (3 HÓNAP LÁBADOZÁS) UTÁN. áRUFELTÖLTŐKÉNT DOLGOZIK.mILYEN FIZIKAI TERHELÉS...
Lépciszta
Tisztelt Doktor Úr! Hasi ultranahang vizsgálaton találtak egy 18 cm nagyságú cystat a lépemen. Tünetet, fájdalmat nem okoz. A ct eredményen többek között ezt...
Lépeltávolítás
Arról szeretnék érdeklődni, hogy a lépeltávolítás után, mennyi az az idő, amikor a beteg teljesen gyógyult? A férjemnek hétfőn vették ki a lépét baleset...