Gyomor és bélpanaszok.

Tisztelt Doktor Úr! Emésztési zavaraim még tavaly kezdődtek. Akkor felkerestem a gasztróenreológust és Normix kúrát kaptam. Panaszaim: puffadás, étkezés után teltségérzet, hallható gyomorhangok, gyakori böfögés, erős szelesedés és laza széklet. Voltam hasi ultrahangon, ahol mindent rendben találtak. Az ultrahangot végző orvos megnyugtatott, hogy minden olyan amilyennek lennie kell és azt mondta, hogy lehet az idegeskedéstől van, vagy sok a gyomorsavam. A gasztróenterológus kozultáción azt mondta, hogy nem érzi azt, hogy további vizsgálatok kellenének. Diéta és sport melett panaszaim szinte teljesen el is múltak, nagyon nagyon ritkán jelentkeztek. Ebben az évben semmi problémám nem volt. Tüneteim néha-néha térnek vissza, mondhatni egy-egy napra, vagy rövidebb időszakra az elmúlt több mint egy évben. Ez a mostani eset azóta a leghosszabb: Két hete azonban ismét vannak panaszaim, ami abban nyilvánul meg, hogy étkezés után kb 1 órával teltségérzésem van, puffadás minimális és néha gyomorégés. A kellemetlen teltségérzet álltalában inkább regeli és déli étkezés után, este ritkábban jelentkezik. Néha szelesebb napokkal, de nem minden napos. A kellemetlen érzetek (zsigeri fájdalom) szellentés után azonnal enyhül. A teltségérzet elmúlása után néha azonnal éhség érzettel párosul. Néha olyan érzésem van, főleg reggel, mintha hasmenésem lenne, de nincs. Csak az érzet olyan. Étkezés utáni pihenés és ha van időm, sport közben enyhülnek a panaszaim. Étvágyam kitűnő, pár falat után nincs undorom,bármit meg tudnék ennei, nem fogytam, székletem ebben az időszakban ritkábban laza egyszer-egyszer hasmenés jellegű. De az esetek nagyobb részében teljesen normális, színre és szagra is. Tanácsát, véleményét szeretném kikérni tüneteimmel kapcsolatban. Kell-e aggódnom illetve milyen vizsgálatokat ajánl esetemben.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Plósz János válasza a IBS témában

A panaszok alapján aggodalomra nincs, ok riasztó tünete nincs. Érdemes enni gyakran, rendszeresen, egyszerre kicsiket, lassan, nyugodtan. Probiotikum kúraszerű használata (Progastro825, Bonolact Regeneral, Enterol) valamint gyógyszeresen Meteospasmyl vagy Duspatalin panaszvezérelt használata segíthet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2020. november 14., 13:16; Megválaszolva: 2020. november 14., 15:57
Kérdések és válaszok: Egyéb
irritábilis bél szindróma
Tisztelt Doktor Úr! Nyáron vastagbél tisztító kúrát csináltam, ami után hasi fájdalmak kezdődtek a bal alhasban, de nem étkezéssel...
visszatérő hasmenés
Tisztelt doktor úr. A kérdésem a következő lenne a doktor úr felé , áprilisban fogászati kezelés után kaptam antibiotikumot attól hasmenésem lett...
Fehérvérsejtszám eltérések mire...
Tisztelt Doktornő! A laboreredményem szerint a fehérvérsejtszám a megadott 4-10 határérték helyett 15, a neutrofil szintén emelkedett 11,9 a megadott...
KÖLDÖK körüli égő érzés
Tisztelt Doktor Úr! Most egy olyan panaszom van, hogy a köldököm körül égő érzést érzek. nem fáj,hanem kifejezetten ég. Hasi ultrahangra mentem...