Sibo, gyomorsav, SIgA

Tisztelt Doktor Úr! Szeretném a véleményét kérni néhány dologban: 1.) Sibo-val diagnosztizáltak, és a kezelése mellett szeretném a Sibo kialakulásának okát is megtalálni. Többek között a kevés savra gyanakodtam (érezhetően lassult az emésztésem és órákig ült a gyomromban az étel), ezért elmentem egy gasztrin tesztre, ami 1,9 lett az 1-7-ig tartó intervallumban. Látom, hogy még intervallumon belül van, tehát hivatalosan normális az érték, de mivel az egyik szélső értékhez közelít, szeretném tudni, hogy ez inkább arra utal, hogy kevés savam van, vagy inkább arra, hogy sok. Az orvosom annyit mondott, hogy még normális, az interneten pedig eltérő értelmezések vannak. Valahol azt írják, hogy annál több a sav, minél magasabb a gasztrin szint, van ahol azt írják, hogy a magas gasztrin szint a kevés sav jele. Azt is olvastam, hogy reggel és éhgyomorra mindig alacsony a gasztrin szint (akkor miért ekkor kell a, mintát levenni?). 2.) Milyen vizsgálattal lehet megállapítani a „sima” vérszegénységet és a „sarlósejtes” vérszegénységet? 3.) Ön mit gondol a növényi „antibiotikumok” hatásosságáról Sibo-ban (pl. oregano, neem, fokhagyma/allicin, berberine, stb.)? Sok pozitív dolgot olvasni erről, de pl. adagolás sehol nincs, csak annyi, hogy min. 4-6 hétig érdemes szedni őket. (Normix és Klion kúra semmit nem hatott.) 4.), Hogyan lehet növelni a szekretoros IgA szintet? Székletmintából az eredményem 292 lett az 510-2040-es intervallumhoz képest. Úgy olvastam, hogy az alacsony szint csökkent védekezőképességre utal és ez is lehet a Sibo oka., De mitől ment le és hogy tudom növelni? Köszönöm a segítségét!

Dr. Plósz János válasza SIBO témában

A gastrin a savtermelés fokozásáért felelős belső hormon. A gastrin-szint alapján nem lehet megmondani, hogy kevés vagy sok a savtermelés (ha PPI savgátló szert szed valaki, akkor alacsony savtermelés mellett magas gastrin-szintet észlelünk, ugyanígy magas a szint, ha autoimmun gyomorhurut miatt a savtermelő sejtek elpusztulnak. Élettanilag a gastrin szintjét az étkezés emeli meg. Ha a norm. tartományban van az érték, nem számít, hogy valamelyik határértékhez közelít. A sarlósejtes vérszegénység genetikai betegség, in. vastagcsepp kenetben mikroszkóp alatt észlelhetők az un. sarló alakú sejtek, az európai népességben nem fordul elő. A növényi termékek megítélésre nincs kompetenciám, megpróbálni érdemes lehet őket. A szekretoros IgA valóban a nyálkahártya védekezéséért felelős, ennek csökkenése lehet veleszületett illetve az immunrendszer általános állapota befolyásolhatja. Az utóbbit nyomelem-pótlással, probiotikumok alkalmazásával, kellő, mennyiségű rostbevitellel serkenthetjük.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. november 05.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Normix kúra mellé mit lehet szedni?
Tisztelt Dr. Úr! Két nappal ezelőtt voltam H2 kilégzéses teszten, ahol SIBO igazolódott. Évek óta haspuffadással és makacs székrekedéssel küzdök. Az utóbbi...
Sibo, hasmenés
Tisztelt Doktor Úr Kontaminált vékonybél szindrómával diagnosztizáltak ez év első felében. Először 2 Normix kúrát csináltam (2×2/nap) Mellé Dicetelt javasolt...
Kontaminált vékonybél szindróma,...
Tisztelt DoktorÚr Nagyjából fél éve felkerestem gasztroenterológust hasmenés, haspuffadás, szelesség, szinte állandó bélhangos panaszaimmal. Vérvétel,...
Ez SIBO vagy nem?
Tisztelt Doktor Úr, a véleményét szeretném kérni. Most voltam laktulóz teszten, mert SIBO-ra gyanakszom. Szinte az összes tünet rám illik: hasi...
Meddig szedjem a probiokiumot és...
Jó estét. Vékonybél diszbakterózist állapitottak meg jelenleg, régen is ez volt 5 éven keresztül. Normix kúrát kaptam és Itopridet 2évig jól elvoltam, most...
Sibo, fogyás
Tisztelt dr. Plósz János! írtam már korábban Önnek. 4 éve nagyon sok protonpumpagátlót szedtem, utána kezdődött napi 8-10 vizes hasmenés folyamatos fogyás a...