Vérvétel előtt

Tisztelt Doktornő! 36 éves nő vagyok. Nemrég voltam az éves rutin laborvizsgálaton, ahol rendben voltak az eredményeim. Viszont eddig mindig úgy tudtam, hogy vérvétel előtt bőségesen kell folyadékot fogyasztani. A mostani vérvétel előtt is, készülődés közben majdnem megittam egy egész üveg 1,5 literes ásványvizet (kevés maradt az üvegben) Most azt olvastam, hogy a túl sok folyadék elfogyasztása miatt a vér felhígul és jobb eredményeket mutat, mint az a valóságban van. Én főként a veseműködést jelző eredményektől ijedtem meg. Tehát majdnem másfél liter víz! elfogyasztása mellett ezek az alábbiak: (2020. január) Karbamid: 4,1 nmol/l (ref: 2,8-7,2) Kreatinin: 78 umol /l (ref: 49-90) Gfr: 60 fölött Húgysav: 322 umol/l (ref: 155-357) Az egy évvel ezelőtti eredményeim (2018. október) az alábbiak (ahol egy egész üveg ásványvizet megittam előtte): Karbamid: 2,4 nmol/l (ref: 2,8-7,2) Kreatinin: 75 umol/l (ref: 49-90) Gfr: 60 fölött Húgysav: 268 umol/l (155-357) Több dologtól is félek: 1. Ha másfél liter víz megivása mellett ilyenek az eredményeim, akkor normál állapotban, lehet, hogy vesekárosodást mutatnának a leletek? 2. A 2 vérvétel között kicsit több, mint 1 év telt el, de a kreatinin 75ről 78ra, a karbamid 2,4ről 4,1re, a húgysav pedig 268ról 322re romlott 3. A 2018. októberi vérvétel után 2 héttel egy kissebb rosszullét miatt be kellett mennem a sürgősségire, ahol reggel 10kor vettek vért, akkor aznap még nem nagyon fogyasztottam folyadékot és éreztem is hogy szomjas vagyok. A karbamid értékem nem változott, viszont a kreatinin meg volt csillagozva, 105 nmol/l (ref: 55-97) és a gfr 56 volt. Több gyógyszert is szedek epilepsziára és szorongásos problémákra és félek, hogy ezek károsíthatják a veséimet. Válaszát köszönöm: Izabella

Dr. Szanyi Andrea válasza vesefunkciós értékek témában

Kedves Kérdező! A mostani vesefunkciós értékei is a normál tartományban vannak, meg sem közelítik a határértéket. A két érték közötti különbségnek nincs jelentősége. Nem részletezi a rosszullétét, ,de ha hányás, hasmenés, esetleg láz állt fenn, továbbá folyadékhiány is, azok magyarázhatják a vesefunkciós értékeknél észlelt eltérést. Mivel a mostaniak viszont nem kórosak, így különösebb aggodalomra nem látok okot. Ezek az értékek még egy átlagos folyadékfogyasztás mellett sem lennének kórosak. A vérvétel előtti vízivást a vénák feltelődése miatt szokták ajánlani, ,hogy könnyebb legyen a vérvétel, erre a célra két pohárnyi is elegendő szokott lenni. A szedett gyógyszerek nem vesekárosítóak, közülük egy választódik ki a vesén, vesekárosodás esetén lenne szükséges csak az adagjának csökkentése.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. március 01.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...
Vélemény a témában
Tisztelt Doktor Úr! Két hete hétvégén egy hosszabb kerékpártúrát tettem (2nap-230km), rendszeresen kerékpározok, de nem ekkor távokat....