Székletprobléma

Tisztelt Doktor Úr! Problémám, melyre szeretném a válaszát kérni az alábbi: Az elmúlt hónapban két-három alkalommal vettem észre, hogy vizeléskor is kevés széklet, illetve inkább székletnyom, maszatolás látszik a WC papíron. A fehérneműt nem szennyezi be. Így visszagondolva néhány éve ez már előfordul többször, de olyan napokon, amikor egyébként volt azon a napon korábban székletem (nem igazán foglalkoztam vele, bár furcsának találtam, de arra gondoltam talán nem töröltem meg rendesen…) Most azonban olyan napokon is előfordul a székletnyom a papíron, amikor nincs székletem aznap. Előzményeim, melyek esetleg fontosak lehetnek a válaszadáshoz: Középkorú nő vagyok. Kicsi gyermekkorom óta székrekedéses vagyok, amely nagy valószínűséggel összefügg többek között azzal, hogy erősen hajlamos vagyok a stresszelésre, szorongásra (általában is) . Iskolában, munkahelyen, nyaraláson stb. soha nem végzem a dolgom, csak ha már nagyon muszáj. Volt, hogy egy hét is kimaradt. 2-3 nap sokszor kimarad, évente több alkalommal ennél több is, akkor hashajtót használok (egy évben nem fogy el egy doboz, tehát sem sokat). Voltam emiatt több alkalommal orvosnál, de a székrekedés kivizsgálását nem tartották indokoltnak, hiszen „magától” is megy, az állaga általában nem bogyós, de az eleje kemény. Étrendváltoztatás, mozgás, sok folyadék az általános javaslat, amelyre az utóbbi időben még fokozottabban figyelek, így javult is valamelyest a helyzet. Colonoscopián három alkalommal voltam (2001, 2005. és 2011. években), mindent rendben találtak. Utoljára idén februárban jártam gastroenterológusnál, ekkor vérzés miatt, mint már korábban is többször. Néha friss vér látszik a széklet tetején. Az orvos szerint repedés okozza a panaszt, aranyerem nincsen. Megvizsgált és mindent rendben talált az alsó kb. 10 cm-en. A tükrözés pedig negatív eredmény esetén még pár évig szavatos (10 évet mondanak). (Másfél éve szintén ez volt egy másik orvosnál a vélemény, nem szükséges egyelőre tükrözni.) 2008 óta évente négy-öt alkalommal este, illetve az éjszakai órákban záróizomgörcsöm van, elég intenzív, és legalább fél órát tart. Az utolsó idén április végén volt. Ezt is említettem az orvosoknak, akik szerint alkati dolog, és együtt kell élni vele. Tehát minden rendben van „alul” mégis van ez a maszatolás…. Félek, hogy a helyzet rosszabbodik. Véleménye szerint ismét keressek fel egy orvost? Mi okozhatja ezt, ha elvileg fizikailag rendben vagyok? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza széklettartás témában

A panaszt okozhatja a gátizomzat és a szövetek korral és hormonális változásokkal járó sorvadása, a méh, a húgyhólyag és a végbél süllyedése, de akár széklet-impaktáció (megkeményedett rögök a végbélben, melyek mellett csak elfolyósodott széklet tud kijutni). Érdemes lenne nőgyógyászati, urológiai szakvizsgálatot végeztetni, valamint egy rectoscopiát elvégeztetni (végbéltükrözés) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. július 12.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Nem engedi el (a pisit és a kakit)
Kislányom naponta maximum kétszer pisil, s kakilni is csak néhány naponta szokott. Lehet, hogy nem iszik túl sokat, de azért ez...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...