Két hónapja tart, mi lehet ez?

Tisztelt Dokorúr/Doktornő! Április közepén kezdtem el először enyhe furcsaságokat tapasztalni magamon, április végén lettem először igazán rosszul. Közérzetem, állapotom azóta is hullámzik, nem emlékszem rá, hogy ilyesmit valaha tapasztaltam volna. Sokszor csak simán zavaró, máskor elviselhetetlen rosszullétet okoz. A legfontosabb tünetek: - Állandó sziszegő-sípoló fülzúgás. Szubjektíve én a fejemet hallom zúgni. Nem pulzáló, konstans zúgás. Gyakori enyhe nyomásérzés tarkóban fejben, homlokban, "Sapka-szerű" érzés a fej felszínén. Ezek voltak a legelső tünetek is egyben. - Diszkomfort érzés a tüdőben. Állandó, csak a mértéke változik elsősorban fizikai terhelésre. Gyakori torokköszörülés, ritkán száraz köhögés. Mélyebb levegővétel esetén időnként olyan érzés mintha az "meddő" levegővétel lenne, mintha nem tudnám "eléggé" teleszívni a tüdőmet, noha fizikailag ugyanannyi levegőt szívok be. (Ki/belégzés viszont fizikailag nem nehezített.) Erősebb séta közben válik igazán karakteressé ez az érzés. (Egyszer megpróbáltam pár kört kocogni, mikor azt hittem jobban vagyok, az eredmény az lett, hogy pár perc múlva azt hittem megfulladok, továbbá szerte egész tüdőmben addig nem érzett fájdalmakat hozott ez elő. A valóságban aligha van szó arról, hogy a beszívott oxigént ne hasznosítanám, inkább arról, hogy ezt én valamiért kevésbé érzem, legalábbis a tüdőmben fizikailag.) - Gyakori, szinte állandó szájszárazság, szomjúság, akár ivás ellenére is. A vízmennyiség, amit általában megiszok már így is rengeteg. - Gyakran enyhe nyomásérzés a hasam bal felső részén, mintha valami hozzányomódna a bordaívhez, különösen üléskor. - Időnként néhány napos időszakok erejéig kínzó rosszullétek jelentkeznek. Ekkor rámtör a teljes érvágytalanság, hasmenés, izzadás, rossz közérzet, émelygés, gyengeség, fáradtság kissé zavart tudatállapot, feledékenység, koncentrálóképesség csökkenése, akaratlan izommozdulatok (különösen elalvás előtt), gyors súlycsökkenés, szigetszerűen elszórt, kisebb ENYHE fájdalmak a hasüregben, derék enyhe fájdalma kétoldalt, majd aluszékonyság, végül sokszor egy hirtelen visszazökkenés úgy nagyjából az "eredeti állapotba", ahol szinte lényegében "csak" a fülzúgással, a lélegzésemmel, szájszárazsággal, és esetleg egy ideig a hasmenéssel kell kűzdenem. Mindezek mellett előfordultak egyszeri vagy visszatérő-eltűnő, egyéb tünetek: viszketés (fejbőr, kézfej, lábfej, végbél, törzs), fejfájás kifejezetten csak a bal oldalon (fizikai mozgás hatására felerősödő, ekkor pulzus ritmusára lüktető fejfájás, pont, mint egyszerű influenzánál), gyomorégés, visszatérő-eltűnő enyhe torokfájás, indokolatlan nyugtalanság és izzadás egyszerre jelentkezése, vizelési inger érdemi vizelet nélkül. Az oxigénszintem normális, tehát nem "valódi" a korábban említett "légszomj". Tüdő röntgen normális. Hascsikarás, hányás, haspuffadás, bélgázok NEM fordultak elő. Se láz, se hőemelkedésem sem volt egyszer sem! Éhgyomri vércukrom 4.2, noha igaz, 2-3 napnyi gyakorlati koplalás után. Nem vagyok HIV fertőzött. Rólam még annyit, hogy 23 éves férfi vagyok, április eleje környékétől május 18.-ig zolpidem hatóanyagú altatót szedtem, úgy általában alvászavarral küszködöm, és szénanáthám szokott lenni nyáron. Gyakran járok erdőben, valamikor a betegség előtt megsimogattam egy idegen kutyát az utcán, de nyála nem került rám, nem harapott meg, lehet vajon, hogy mégis tőle kaptam el valamit? Az altatót azért hagytam el mert, depressziós tüneteket okozott, ezek az abbahagyás után néhány nap alatt lecsengtek. A mellékhatásai a betegtájékoztató szerint még elvileg lehetnek "alsó és felsőlégúti fertőzések", hasmenés, viszont immár több, mint három hete nem szedem, egyre nehezebb ezt az egész dolgot az altatóra fogni. Ezt a szokatlan betegeskedésemet megelőzte néhány héttel egy influenzaszerű megbetegedés, de abból kijöttem egy hét alatt. Köhögés, orrfújás, erős kínzó torokfájás, szokatlan módon a fülkörtök bedugulása több napra, és szokatlanul erős fáradtság jellemezte. A végén megjelent még egy szokatlan jelenség, méghozzá, hogy a hasamnak (valószínűleg a már korábban említett) bal felső részénél, a rekeszizom alatt vagy azon belül egy irritáló, fájdalomhoz és viszketéshez hasonló érzést éreztem, és ugyanezt a bal vállam elülső részében is. Köhögésre tudott felerősödni, ekkor mind a hasam oldalában, mind a vállamban éreztem. Két napig tartott összesen, lecsengett az "influenzával" együtt. Nem valószínű, hogy mononulkeózis lett volna, különösebben közeli kontaktus nélkül terjedt. Úgy tűnhet sokmindent írtam, sokhelyütt lényegtelen apróságokat is, de ezt pusztán azért tettem, hogy elég információval lássam el Önöket, hogy minél jobb választ tudjanak adni. Visszatérve a mostani bajomra, hivatalos diagnózis elvileg gyomor-bél hurut (és egy ideig höröghurut a bal tüdőfélben). Ezzel én nem is akarok feltétlen szembeszállni. Az, ami engem aggaszt az az, normális-e, hogy ez hónapokig tart? Nem-e lehet valami még ezen felül, ami legyengít? Gyomor-bélhurut járhat szájszárazsággal? Mit lehet még tenni a felépülésért azon kívül, hogy beszedem az orvos által felírt pirulákat? Üdvözlettel.

Dr. Árki Ildikó válasza szerteágazó panaszok témában

Tisztelt Kérdező! Meglehetősen sokrétű, szerteágazó panaszokat ír le levelében. Kivizsgálás javasolt, ezért keresse fel háziorvosát. Az általános vizsgálatokon kívül pulmonológiai (tüdőgyógyászati), neurológiai (ideggyógyászati) és gasztroenterológiai, fül-orr-gégészeti, valamint pajzsmirigy betegség irányába történő vizsgálat is szükséges lehet a panaszok szomatikus (testi) okának felderítéséhez. Amennyiben a részletes kivizsgálás során nem találnak szomatikus elváltozást, illetve az észlelt gyomor-bél hurut és hörghurut nem magyarázza a többi tünetet, és azok hátterében a vizsgálatok során nem igazolódik szomatikus megbetegedés, a tünetek és panaszok hátterében pszichés ok is szóba jöhet. Az orvos által előírt kezelés hatékonyságát nagyban segíti az egészséges életmód (nem zsíros, nem fűszeres ételek fogyasztása, rendszeres étkezés, kávé, alkohol, édességek, dohányzás kerülése, elegendő alvás stb), hatékony stressz kezelés. Mielőbbi jobbulást kívánok!

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. június 19.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Kihez forduljak?
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Tanácsot, iránymutatást szeretnék kérni azzal kapcsolatosan, hogy panaszaimmal hova forduljak (nőgyógyász, endokrinológus?)....
Hív vírus okozza e a panaszokat
Kedves doktor doktornő tanácstalan vagyok teljesen és nem tudom mi tevő legyek mivel egy monogám ember vagyok házas és imádom a feleségem így nemi kontaktusom...
Szegycsont alatti dudor, nyirokcsomó...
Tisztelt doktornő Fél éve kezdődtek a panaszaim bal oldali bordafájással, ami la lapocka és a gerincembközé is benyilal. Majd egy 5cm-es kis duzzanat jelent...
Egynesúlyzavar, nehézlégzés...
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! 24 éves túlsúlyos nő vagyok. Az alább felsorolt tünetek megnehezítik az életem. Orvostól orvoshoz járok, de ez az anyagi...
Milyen betegségre utalhatnak a...
2 féle tünetegyüttesem is van. 1. Neurológiai jellegű: - néha fokozott idegesség, /ki tudnék futni a világból, főleg éjszaka, fokozott szívverés...
Szédülés, szívdobogás, látásprobléma,...
Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Szeretnék tisztán látni merre indulhatnék el a panaszaim kivizsgálásának és szűnésének érdekében, ebben szeretném szíves...