Nyelőcsőgörcs?

Tisztelt Doktor úr! Ritkán, évente-kétévente előfordul velem egy nagyon erős görcsös állapot, amit nyelésnél tapasztalok. Tehát minden nyelésnél, mintha egy gombócot nyelnék le. Van egy alapfájdalom ilyenkor, ami közepes erősségű, és minden nyelésnél egy erős fájdalom. Főleg akkor szokott jönni "a baj", amikor az ásítás nem mindig tökéletesen sikerül. Nem tudom pontosan megfogalmazni, de az biztos, hogy legtöbbször egy határozott ásítás közben szokott jönni. Utána azonnal jön "a baj", és kialakul a görcsös állapot, ami tarthat akár pár percig is, de akár pár napig is. Valamikor sikerül helyrebillenteni, akár masszírozással, akár köhögéssel, akár egyéb próbálgatásokkal. De olyan is volt, amikor erős alkoholos italt ittam (50%-kos rumot), és azonnal elmúlt. De olyan is előfordult már, hogy kaptam egy injekciót a fenekembe, nem tudom pontosan mi volt az, de szinte azonnal elmúlt. Most legutoljára Flector port ittam, kb 2-3 nap után múlt el teljesen. Ennek a görcsös állapotnak 2 féle verzióját tapasztaltam. Az egyik, amit ez előbb írtam, a másik pedig egy nagyon erős feszítő érzés, szintén hasonló helyen, csak ez általában középen van, pár perc mozdulatlan várakozás után teljesen elmúlik. Szintén legtöbbször ásítás következtében. Ez a verzió a kíméletesebb, mert pár perc után biztosan elmúlik magától. Olyankor tapasztalni ezt, amikor nagyon álmos vagyok, és sokszor ásítok. De ez is elég ritka, kb évente-kétévente 1-2 alkalom. Hosszú évek óta nem sikerült rájönnöm, hogy mi lehet ez, illetve, hogy mi lehet rá a biztos, és gyors megoldás. Sajnos nem tudom, hogy az injekcióval együtt mit kaphattam, kb 15 évvel ezelőtt volt. A kérdésem az lenne, hogy mi ennek a jelenségnek a neve, hogyan gyógyítható, és ha kialakult "a baj", akkor mi a legjobb, leggyorsabb megoldás az elmulasztására? Véleményem szerint valami nagyon erős izomgörcs lehet, de pontosan nem sikerült megfejtenem a diagnózist. Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

Dr. Plósz János válasza nyelőcső-görcs témában

Igen, leírása alapján nyelőcső-motilitászavar, nyelőcső-görcs lehet a panasz hátterében. Ha ritkán jelentkezik, nem probléma (az ásításhoz kapcsolódó kórós, "félrekapcsolt"reflex lehet). Érdemes a panasz jelentkezése esetén nyelv alá helyezett nitrát készítménnyel próbálkozni, ez gyorsan megoldhatja a problémát. Ha a panasz gyakoribbá válik, mindenképp gastroent. kivizsgálás javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. december 16.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Nyelőcső probléma, szorítás
Tisztelt Dr úr! 4 hónapja egy reflux műtét +rekeszizom rekonstrukción estem át, voltak klasszikus refluxos tüneteim, amik elmultak...
Erős nyelőcső görcsök
Tiszteld Doktor Úr! Édesapám kapcsán írnék, nagyjából 3 héttel ezelőtt nagyon erős infarktus szerű tünetei voltak, amik nyeléstől...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...