Epekő műtét után

Tisztelt Doktor Úr! A férjemet, aki 37 éves tavaly februárban műtötték epekővel. Ezt megelőzően hasi ultrahangon, gyomor és végbél tükrözésen esett át, ahol más problémát nem találtak. Mostanában gyakran szédül, gyengeségre, haspuffadásra panaszkodik, és szorulása van (a szorulás mindig probléma volt, és a többi tünet is, de ezeket az epekőnek tulajdonítottuk). Másik problémája, hogy mivel rendszeres véradó, mindig megjegyzik Neki, hogy túl sűrű a vére, pedig elég folyadékot fogyaszt. Milyen vizsgálatokat érdemes ilyen esetben még elvégezni? Mi állhat még ezeknek a tüneteknek a hátterében? Köszönöm a válaszát előre is.

Dr. Plósz János válasza Obstipatio témában

Az epekövesség a tünetek közül egyiket sem magyarázza, így nem csoda, ha nem szűntek meg. A magasabb haemoglobin-szint lehet alkati adottság, de éehet, mégsem elég az a folyadékmennyiség, amit elfogyaszt naponta (a nem megfelelő folyadékbevitel okozhat székrekedést, alacsonyabb vérnyomásértékeket (ez pedig szédülést), illetve "sűrűbb" vért is. Első körben a székrekedés megoldását javasolnám (bő folyadék- és rostfogyasztás, rendszeres intenzív testmozgás, székletlágyítól átmeneti használata -Laevolac, Duphaéac sziruppal). A haspuffadás csökkentésére ezen kívül pre- és probiotikum legalább 1 hónapos használata lehet alkalmas a székletrendezés mellett.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 20.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Székletdugó
Kb. két hét óta azt tapasztalom, hogy nem tud a széklet elindulni, mert a végbélnél egy dugószerűen megkeményedett székletdarab elzárja a...
Verzo vegbel es szekrekedes
Tisztelt DoktorUr! A kerdesem arra vonatkozik on szerint mi lehet a diagnozis illetve, mennyire surgeto, veszelyes a jelen helyzet...
Hashajtóról való leszokás
Tisztelt Doktor Úr, Azzal a promblémával szeretnék önhoz fordulni, hogy huzamosabb ideje hashajtót szedtem mert anélkül akár 3-4 napig se...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...