Újabb Ganglion?

Jó Napot Doktor Úr! Anyukámnak 2 hónapja volt egy lábfeji Ganglion műtétje. A Gangliont sikeresen eltávolították, a citológia sem mutatott ki semmi rendelleneset. Azon kívül, hogy kicsit lassan gyógyul a heg (Anyukám cukorbeteg), azon kívül semmi problémát nem okoz a gyógyulás. Azonban pár napja kinőtt a heg alatt egy pukli, ami kisebb az előző ganglionnál valamint sokkal keményebb is. A pukli egyik napról a másikra el is tűnt. Megvizsgáltam utána a lábfejet (Én is Egészségügyi dolgozó vagyok), de nem tapintható a tok, amit ugyebár ganglionnál ha kipukkadt még akkor is érezni lehetne, de most semmi sem tapintható! Érdeklődnék, hogy mi a véleménye erről, egy újabb ganglion? Vagy esetleg a hegek gyógyulása váltotta ki? Valamint olvastam, hogy műtétek után tanácsolnak talpbetéteket, hogy ne nőjön ki újra. Erről mi a véleménye Doktor Úr? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Bogdán Aurél válasza ganglion témában

Vizsgálat nélkül nem tudok pontos választ adni. Elképzelhető, hogy újból ganglion alakult ki, mert sajnos ezek hajlamosak a műtét utáni kiújulásra. ha elmúlt az jó jel, mert közlekedik az ízülettel, így nem tud megkeményedni és panaszt okozni. kenegetni lehet nem szteroid gyulladáscsökkentő krémmel és a betét hordása is segíthet. Sajnos ha kiújul és panasztokoz, csak az ismételt műtét eredményezhet megoldást.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. május 23.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Mi lehet ez?
Kedves Doktornő! Egyik napról a másikra kijött a képen látható dudor a csuklómra. Kemény tapintatú, nem fáj. Ha jobbra fordítom a kézfejem, akkor kevésbé...
Gaglion a mutatóujjon
Tisztelt Doktornő! Gyárban ujjakat túlerőltető munkát végzek. A mutatóujjamat érte egy baleset, elkapta egy ékszíjtárcsa, csontig vágott mindent,...
Ganglion műtét utáni probléma
2012.január. 05 -én volt ganglion műtétem a bal csuklómon. Január 17 -én megtőrtént a varratszedésem, és azt mondta a doktornő, hogy január 25-én mehetek...
Ganglion műtét
Tisztelt Doktor úr! A jobb csukló palmaris radiális régiójában kb 1 cm. rugalmas tapintatú terimét találtak közvetlenül az artéria radiális mellett, melyre...
Csomók az ujjakon
Üdvözlöm! Olyan problémával fordulok Önhöz/Önökhöz, hogy 1 hete a jobb gyűrűsujjamon megjelent egy csomó, érintésre fájdalmas, tapintásra "kocsonyás...
Ganglion után
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Pár napja, egy kssé erőltetett konditermi edzés után egy kicsi, kb. borsónyi ganglion alakult ki a csuklóm kézhát felőli...