Vater Papilla kórszövettani lelet.

Kedves Doktor Úr! A férjem kórszövettani leletének diagnózisa: Kifekélyesedett, közepes mértékben differenciált invazív adenocarcinoma fragmentumai a Vater papillából származó biopsziás mintában. 2 darab fragmentum vizsgálható, melyek közül az egyik felszínén kehely sejteket tartalmazó hengerhám látható, a másik viszont kiterjedten exulceralt. Az első fragmentumban vékonybél típusú crypta-struktúrák mellett intestinalis típusú dysplasiát mutató crypták észlelhetők. A hyperchromaticus sejtmagok a házon belül több sorban rendeződnek, néhol elérik a luminális felszínt és orientációjuk itt kissé zavart. Számos osztódó alak látható és néhány olyan crypta struktúra, mely komplex architechturájú. Az exulceratio alatt ugyanakkor az atypiat mutató crypta struktúrák kevésbé kiszélesedettek, ugyanakkor igen változatos alakúak és nagyságúak, infiltratív jellegű növekedési, mintázatot mutatnak és közöttük némi, desmoplasticus stromareakció is felismerhető. A sejtmagok itt kerekdedek, orientációjuk teljes mértékben eltűnt, és igen jelentős pleiomorphismust mutatnak. Atypusos mitosisok láthatók. A folyamat mélységi terjedése nem ítélhető meg. Ennyi lenne. Nagyjából lefordítottam a latin szöveget, de természetesen nem tudom orvosilag értelmezni. Kérem segítsen! Köszönöm. Anikó

Dr. Baki Márta válasza szövettan témában

Tisztelt Asszonyom! Férje szövettani eredményét átnéztem. A leletet adó szövettan szakorvos a sejtek tulajdonságát írta le részletesen, amit a mikroszkóp alatt látott. Összefoglalva a daganatsejtek elég változatos képet mutatnak, ami inkább utal arra, hogy a folyamat agresszív, gyorsan tovább tud fejlődni. Pontosan nem tudták megállapítani a biopszia alapján, hogy az epeutak ill. a nyombél (duodenum) rétegeit, mennyire foglalta el a tumor. A szövettani eredmény alapján gondolom, hogy CT vizsgálatot terveznek annak eldöntésére, hogy operálható-e a daganat. Amennyiben sárgaság jelentkezik, akkor pedig javasolt a közös epe- és hasnyálmirigy kivezető szakaszába csövecskét (sztent) tenni, hogy a sárgaság oldódjon. A további terápiát férje általános állapotától függően lehet tervezni, figyelembevéve a képalkotó vizsgálatok (CT és/vagy MR) eredményeit. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2019. január 29.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Gyomortükrözéses lelet kiértékelés...
Tisztelt Doktor Úr! Komplett gasztroenterológiai kivizsgáláson estem át hosszabb ideje fennálló gyomor- és bélpanaszaim miatt. Az alábbi...
Szövettan konizáció!
Kedves Doktor Úr! Köszönöm válaszát! Hpv tipizálast nem csináltak! Mindenképpen felkeresek egy másik orvost?
Szövettan, konizáció!
Kedves Doktor Úr! Július 25-én volt konizacióm! Megkaptam a szövettan eredményét, az orvosom azt mondta, hogy nincs további teendő, 3 hónap...
Gyomortükrözés szövettani eredmény
Tisztelt Doktor Úr! Gyomor panaszok miatt történő endoscopia leletem eredményét mellékelném: A, mintában antrum területi nyálkahártya...
Nyombélfekély Helicobacter
Tisztelt Doktor Úr! Férjem szövettani leletéről szeretném kérdezni, amit a gyomrából vettek. Nyombél fekélyt állapított meg az orvos....
Érdeklődés
Tisztelt Doktor Úr! Colonoskópiás vizsgálaton voltam és ezt a szövettani eredményt kaptam. Szeretném kérdezni és értelmezni, hogy mit...