Mi várható a továbbiakban?

Kedves Doktornő! A segítségét kérném édesanyámmal 62 éves) kapcsolatban. 20 évvel ezelőtt mellrákot diagnosztizáltak nála, akkor a bal emlőjét és a nyirokcsomókat eltávolították. Kapott kemoterápiát és sugárkezelést, valamint utána gyógyszeres kezelést. 2007-ben a mellrákja kiújult a maszektómia helyén, akkor újra megműtötték, majd sugarat és gyógyszeres kezelést kapott. Tavaly, decemberben jelezte orvosának, hogy érez ismét egy csomót ugyanott, éppen aktuálisak voltak a vizsgálatai, melyek márciusra fejeződtek be. UH, vérvétel, tumormarker. Az eredmények alapján, valamint, hogy a csomó rohamosan nőtt, orvosa ismét eltávolítatta a csomót. Ennek eredményét csatolom Önnek. Ez már egy bőráttét volt, metasztázisokkal, invazív emlő carcioma megnevezéssel, csont morfológiával. A műtét előtti hasi UH-n a májában is találtak egy 2 cm-s változást, idézem: a cholecysta körül megfigyelhető egy 2 cm-es, megkímélt területnek megfelelő, egyenletlen kontorú, echoszegény solid terület. Valamint a veséjében is egy 17 mm-es elváltozást, amit valószinűleg cisztának diagnosztizáltak. A vérvétel eredménye akkor is, (és azóta is volt egyszer) az alkalikus phoszfatáz kivételével rendben van (ALP: 341 volt - előző 338) Most vár a CT-re, és a csontizotópra. Az orvosa azt mondta neki, hogy minden rendben van, mert ösztrogén pozitív. (megjegyzem anyukámat így kell kezelni, mert ha sokmindent tud akkor lehet, hogy rosszul reagál rá lelkileg) Én utána olvastam a szövettan eredménye alapján, és ebben kérném a segítségét. Azt olvastam, hogy valószínűsíthető az áttét a csontban, ez egy lassan terjedő áttét, jól reagál a gyógyszeres kezelésre, de a prognózisa nagyon rossz, 18-24 hónap volt legtöbb helyen. Jól olvastam, hogy édesanyám szervezete nem megfelelően védekezik a rák ellen, és vélhetően már több helyen lehetséges az áttét? És hogy a bőráttét tényleg ennyire agresszív, csak hosszabb tünetmentes időszaka van? Ön szerint mi várható, meddig élhet még? Ezt én és a húgom szeretné tudni, mert messze lakik tőlünk, és ennek megfelelően szeretnénk az elkövetkező időszakot eltölteni vele, minél több időt együtt tölteni, valamint tervezni, mivel édesapánkat egyik napról a másikra veszítettük el, mely rettentően megviselt mindkettőnket.

Dr. Tóth Judit válasza csontáttét témában

Kedves Kérdező! A szövettan alapján ezt a csomót is épben távolították el, bár kétségtelen, számítani lehet még a környezetében hasonló csomó megjelenésére, hiszen régen, még az eredeti daganat bentlétekor bekerülhettek sejtek a nyirokutakba. Hormonérzékeny valóban, a hormontablettával jó védelmet lehet biztosítani. A többi a további vizsgálatok eredményétől függ, hiszen óriási különbség lehet a "néhány" csont érintettségétől a kiterjedt csontáttétekig. Igen jó gyógyszerekkel rendelkezünk a csontáttétek kezelésére, sokkal hosszabb ideig kontrollálható, mint az interneten talált adat. Az, hogy, mennyire védekezik egy szervezet a rák ellen az édesanyja példáján követhető. A csontáttét, a bőráttét sejtjei évek óta féken vannak tartva a szervezete által. Idősebb korban, amikor gyengül a daganat ellenes természetes védekezés, az alvó, kontroll alatt lévő sejtek felélednek. A májban leirt elváltozás számomra nem tűnik daganatnak, ugy gondolom nincs nagy baj.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. május 07.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Csontdaganat?
Tisztelt doktornő! Férjemnek idén szeptember 21-én eltört a bordája, de nem történt semmilyen baleset, erőbehatás. Magától történt a törés. A törés nem...
Lehet-e csontritkulásom?
2013.-ban diagnosztizált emlőtumor miatt 7 kemoterápia és 25 sugárkezelés után 2014-ben a jobb emlő eltávolítását követően újabb kemoterápát kapok! (tüdőáttét...
Csontáttét
76 éves nagymamám ambuláns lapja alapján szeretném a segítségüket kérni. Biztosan csontáttétről van szó? A röntgenen látható felritkult terület okozhat állandó...
Csontáttét
Tisztelt Doktor Úr! Férjemet egy évvel ezelőtt műtötték prosztatarákkal. Gleason score 4-5. A műtét után kapott egy tüdőgyulladást. Most vannak a...
Melldaganat után csontáttét, mire...
A családban van egy daganatos beteg. 1, 5 éve levették a mellét, és a műtét után nem sokkal kiderült, hogy csontáttétje van. Mostanra olyannyira legyengült,...
Csontáttét és kollagén
Tisztelt Doktor ÚR/Nő Szeretném tudni h Bondronát kezelés alatt szedhetek-e Kollagén készítményt? Előre köszönöm!