Kozmetikai baleset

Kedves Doktornő! A mellékelt képen látható 2cm X 1,3 cm, minimum fél centire kiálló dudorról szeretném megtudni, hogy mi ez? A járomcsontomon van, ahol egy pici pórust tisztítottam ki, másnap megint rámentem, éreztem, hogy fáj a bőrfelület mégis megnyomorgattam sajnos, ami nagy hiba volt. Percek alatt akkorára nőtt, mint egy barackmag és onnantól egy fájdalmas, eleinte puha a mostani méreténél majd egy centivel nagyobb duzzanat lett. Sosem volt eddig ilyenem. Pedig lefertőtlenítettem és kentem rá gentamicint. Estére fertőtlenítés, kenőcs majd leragasztottam. Másnapra picit lejebb ment és kemény vörös dudorrá vált, de már nem fájt a fél fejem sem. Harmadnapra nem lett jobb, mint másnap, egész végig nem volt kivezető nyílása, mint egy pattanásnak, de mivel már nem alakult sehova és viszketett, gondoltam megszúrom. Hátha kijön a kemény valami, ami benne van. Kigőzöltem, lefertőtlenítettem, közben vagy két percig kifőztem egy tűt, aztán megszúrtam. Meglepő volt, hogy picit sem fájt ahogy átment rajta a tű, kis vér jött ki. Úgy éreztem nem szúrtam elég mélyre, ezután egy másik ponton ismét megszúrtam úgy, hogy kicsit összefogtam a dudort, másfél centi mélyen beleszúrtam a tűt. Miután belement a tű, még egyszer éreztem ellenállást, hogy valamit átszakít belül, azt gondoltam ez a faggyúmirigy burka talán. Ezután kihúztam a tűt, csak vér folyt ki, de ahogy megnyomtam a seb picit megnyilt, megrepedt és sok vér jött, viszont semmi genny. A fotót a szúrás után csináltam. Tudom, hogy nem kellett volna nekem sebészkedni vele, de mivel nem vagyunk még beoltva sajnos, így reménykedtem, hogy hátha meg tudom úszni a bőrgyógyászt, mert az autoimmun problémáim miatt amúgyis veszélyes most bárhova menni. Innentől semmiképp nem nyúlok hozzá. Azt szeretném tudni, hogy nagy bajt csináltam, hogy megpróbáltam megszúrni? Lehet ezzel várni addig amíg biztonságos lesz a helyzet, egyáltalán mi lehet ez? Mivel kenjem vagy mit tegyek? Elnézést, hogy ilyen hosszasan sikerült leírni. Tanácsát előre is köszönöm.

Dr. Bodnár Edina válasza faggyúciszta témában

Valószinű, hogy egy faggyú cisztát nyomkodott meg, ami begyulladt. Éjszakára tegyen rá Bactrobanos párakötést, napközben pedig jegelje egy kicsit.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2021. február 16.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Mitől keletkezik a zsírcsomó?
Kedves Doktornő! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy észleltem már régebben egy kb meggymag nagyságú csomót a fülem mögött (kb. 4 éve). Ez a csomó kb 3 éve...
Basalioma bőrbetegség
Tisztelt doktornő. Júliusban eltávolítottak egy bőrelváltozást a hátamròl. Szövettani eredmény: basalioma Azt az infòrmáciòt kaptam, hogy egyéb teendőm...
Hegszöveten megjelenő anyajegy
Tisztelt Doktornő! Kb. 4 évvel ezelőtt műtéti úton eltávolítottak egy anyajegyet a bal vádlim belső felületéről, 3 centiméteres bemetszéssel. A varrat...
Szájon elváltozás
Tisztelt Doktornő! Anyukámnak van egy fehér folt a száján az ajkán kívül, lehet, hogy nőtt is azt nem tudom, és nem hajlandó a szájsebészetre elmenni vele,...
Körömgomba elleni szer
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Valószínű körömgombám van. Milyen szerrel, gyógyszerrel kezeljem? Köszönöm
Melanoma lentigo maligna
Tisztelt Doktornő! 2018 óta észleltem a bal szemem alatt, az orrnyereggel párhuzamosan egy lassan növekvő, hosszúkássá váló barna foltot. Az első biopszia...