Bőrbetegség?

Tisztelt Dr.Úr/Nő! Kb 2 hónapja kezdődött el nálam egy fajta bőrbetegség, olyan kis piros pöttyök jöttek elő a lábfejemen (mind2őn), amik elég sűrűn viszkettek, utána ilyen nagyobb foltok is előjöttek, majd elkezdett hámlani a bőröm és igy lassan elmúlt a lábfejemen. De viszont előjöttek a combom körül, karomon, hátamon tehát az egész testemen előjöttek itt-ott ilyen vöröses kis foltok, amik szintén nagyon viszketnek időnként, és ezek nem multak el még a mai napig sem. Eltűnnek 1hét alatt kb, de kijön utána újra ugyan ott, vagy másik helyen ez a viszkető kis izé..És ez még nem minden, 2 hete valami új dolog is kijött a bőrömön.Úgy néz ki, mint egy csípés de valójában nem az, ilyen kis viszkető hólyag jön ki a bőrömön és olyan vörös kis folt veszi körül. De ezek pár órára rá már lelappadnak és nem látszik semmi hólyag, csak picit vörös lesz a helye és viszket. Valójában úgy szokott ez kezdődni, h elkezd viszketni valahol a bőröm, picit vörösödik, majd pár mp.alatt előjön ez a hólyag, amit már emlitettem is, h úgy néz ki, mint valami szúnyog csipés. Mái napig sem múltak el ezek, pár folt is van a bőrömön, meg elő is jön máshol most is, mire már elmúlna, és azok a kis hólyagok is előjönnek. Tegnap kb 6-7 ilyen kis hólyag jött elő rajtam, d.u. 3 este pedig fekvés közben 3-4, ma pedig idáig 2 hólyag jött ki. Elnézést a helyesirási hibákért, és a többiért, de sietnem kellett mivel nincs túl sok szabad időm jelenleg. Remélem, h tud valami tanácsod adni, ami által eltüntethetem ezeket az izéket. Elfelejtettem irni, h használatam már allergia kenőcsöket, de azok nem használtak semmit. Ennyi lenne röviden, remélem tud segiteni, valami tanácsot adni. Lehetséges, h valami komolyabb gond áll a háttérben? Köszönöm szépen előre is válaszát és tanácsát! Üvd..

Dr. Bodnár Edina válasza kiütés témában

Allergia okozza a tüneteket, melyet bármi kiválthat, ezért forduljon allergológushoz. Szedjen Cetirizine tablettát és kezelje rázókeverékkel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bodnár Edina
Dr. Bodnár Edina bőrgyógyászat, onkológia
Megválaszolva: 2014. szeptember 20.

Kérdések és válaszok: Bőrbetegségek

Ételallergiás reakció?
Üdvözlöm! Tegnap a (mellékelt) “hólyagok” jelentkeztek az arcomon. Ebéd után 15 perccel a kettő nagyobb, majd rá 5 óra hosszára ez...
Viszkető foltok
Tisztelt Doktornő! tanácsot szeretnék kérni a képen látható tünetre, ami olyan, mintha beütöttem volna és belilult a bőröm, pedig nem....
Aggódnom kellene emiatt? Előfordulhat,...
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Nemrég teljesen véletlenül észrevettem, hogy érezni a nyakamon hátul egy kis kemény csomó szerűséget. Nem...
Bőrkiütés / foltok
Tisztel Doktornő! Kicsit több, mint fél éve pirosas foltok jelentek meg a mellkasomon. Ezek a foltok néha halványulnak, néha pedig...
Furcsa pöttyök
Tisztelt Doktornő! Kétségbe esésembe írok önnek hátha öntől választ kapok. Problémám szeptember 21 én kezdődött. Figyelmes lettem arra...
Kiütéses bőr
Tisztelt Dr. Nő! Kislányomon a nagyon melegben kiütések jelentek meg a hajlatokban. Ezután egyre több helyen, pocakján, hátán és a...