Mikortól kóros a maszturbáció? - A pszichiáter válaszol

WEBBeteg
megjelent:

"Kiskoromban, amikor felfedeztem, hogy ez örömet okoz, állandóan maszturbáltam, néha mások előtt is. Már 18 éves vagyok, és most is elég gyakran csinálom. Sokszor még napközben is azon kapom magamat, hogy a combizmaimat összehúzva szerzek örömet magamnak. Mikortól tekinthető ez a jelenség kórosnak?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Kedves Kérdező!

A gyermekkori maszturbáció a fejlődés része, nem kóros. a gyermekek még nem tudják, hogy ezt „nem illik” mások előtt csinálni, ez csak később épül be a viselkedésbe. Akkor érdemes odafigyelni erre, ha a jelenség olyan gyakori, hogy az egyéb tevékenységeket kiszorítja (játék, tanulás), ebben az esetben felmerülhet depresszió.

Felnőtt korban a maszturbáció akkor jelent problémát, ha azt az illető nyilvánosan végzi, illetve ha másképpen (partnerrel) nem tudja a szexuális gyönyört elérni, illetve szintén, ha a mindennapi tevékenységeit kiszorítja életéből.

Ebben az esetben pszichiátert, szexuálterapeutát érdemes felkeresni.

Gyermekeknél
A legtöbb szülő előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a gyermeke a saját nemi szervével játszik. Talán meg is ijed, és valami kóros dolgot feltételez e mögött. Többnyire a szülők zavarba jönnek, és nem tudják mit tegyenek. De van-e ok az aggodalomra, vagy ez egy teljesen normális dolog a kicsik életében?
Maszturbáció gyermekkorban

(WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter)

Frissítve: 2010.05.27. 18:17, Megjelent: 2010.05.27. 18:17
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Maszturbálás téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Pálvölgyi Rita

Dr. Pálvölgyi Rita

Pszichiáter, pszichoterapeuta

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Forrai Péter

Dr. Forrai Péter

Pszichoterapeuta

Budapest

Cikkajánló