A bőr emlékszik: miből lesz a daganat?

szerző: Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus - Oxygen Medical
frissítve:

Bőrünk a káros hatásokra emlékezik, vagyis egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy, hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk, a bőrünk. Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász szakorvos a rizikófaktorokról és rendszeres szűrésekről beszélt.

A bőrünk nem felejt

Rossz hír, hogy a napon töltött idő és a bőrt ért káros UV-sugarak hatása egész életünkön át összeadódik, és akár évek, évtizedek múlva jelentkezik mindennek a káros következménye. Vagyis nincs felmentés a túlzott barnaságra, a leégésre, a rendszeres szoláriumozásra, hiszen minden egyes napozással, szolizással vagy naptól való leégéssel egyre növekszik a későbbi a bőrdaganatok kialakulási valószínűsége.

Fontos tudni, hogy napfény hatására az összes pigmentáció aktiválódik, a barna bőrön ugyanis az anyajegyek is sötétednek, számuk is növekedhet, különösen azoknál, akiknek egyébként is sok anyajegyük volt. Később is ugyanolyan pigment-reakciók mennek végbe a pigmentált helyeken, mint a bőr más területein, vagyis, ahogyan a napsütötte barnaság kopik, úgy világosodhatnak az anyajegyek is.

Természetesen mindig forduljunk szakorvoshoz, ha pigmentált képletünknél változást észlelünk, hiszen az időben észlelt kóros folyamat diagnosztizálása életet menthet.

Amennyiben különösebb rendellenességet nem észlelünk, akkor javasolt 1-2 hónapot várni napozás után, ekkor a napsütötte szín már elhalványul, korrektebb képet mutatnak az anyajegyek, vagyis ha csak szűrővizsgálatra szeretne valaki jelentkezni, jobb, ha ezt októberben, novemberben teszi.

Ezt olvasta már? Gyermekkorban a legveszélyesebb a leégés

Számítógépes anyajegyszűrés

Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő a dermatoszkópos vizsgálat, hiszen egy gyakorlott bőrgyógyász az eszköz segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy jóindulatú pigmentációról van-e szó vagy szükséges-e valamilyen további lépést tenni.

A számítógépben tárolt, pigmentált részekről készülő dokumentációnak tehát elsősorban nem akkor van nagy jelentősége, amikor valakinek 6-8 problémamentes anyajegye van, hanem ha adott esetben 100-150 anyajegy van a bőrön, esetleg a családban volt már rosszindulatú daganatos betegség, akár festékes bőrdaganat (melanoma), akár más hámeredetű daganat. Ilyen körülmények között nagyon fontos tudni, melyik anyajegy változott és melyik az, amelyet el kell távolítani.

A számítógépben tárolt dokumentáció akár évekig lehetővé teszi, hogy nyomon követhetőek legyenek a változások, korábban megtörténhessen a felismerés.

Hogyan lehet eltávolítani az anyajegyeket?

Általában bőrgyógyász szakorvos véleményezi, mely anyajegyeket ajánlott vagy lehetséges eltávolítani. Ez akkor indokolt, ha pigmentszerkezete gyanúsnak tűnik, ha esztétikailag vagy az elhelyezkedése miatt zavaró – például öltözködésnél, borotválkozásnál visszatérő irritációnak van kitéve.

Ha a páciens kéri az anyagjegy eltávolítását, gyakorlatilag bármelyiktől meg lehet szabadulni, ha nincs kizáró ok. Szakszerű sebészeti eltávolítás esetében, a képlet teljes egészében, széli részeknél ép szövetekkel kerül kimetszésre, majd minden esetben szövettani vizsgálatra küldik.

A rosszindulatúság gyanújával rendelkező elváltozásokat még a műtét előtt onkodermatológus (bőrgyógyász, onkológus) vizsgálja, és tesz javaslatot a műtéti tervre. Mindehhez azonban az évenkénti anyajegy-szűrés elengedhetetlen!

Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha egy meglévő anyajegyünkön változás mutatkozik:

  • megváltozik a mérete
  • felszíne
  • színe
  • elmosódik a határa
  • vérezni vagy viszketni kezd
  • begyullad, fájdalmassá válik.

(Oxygen Medical - Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus)

Cikkajánló

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos; Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Bodnár Edina, bőrgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.