A téli időszámítás
Itt van az ősz, itt van újra...
Tomcsi már húsz hónapos, Ágica pedig elmúlt két hónapos! Repül az idő! Szinte még most voltam állapotos! Ismét jön a tél, a hideg, nem szeretem idő! Tegnap óra átállítás volt. Tavaly nem emlékszem, hogy megéreztük volna Tomcsival azt az egy órát. Lehet, hogy még nyolc hónaposan nem volt nagy jelentősége az alvási időbeosztásában. Na de most....
Vasárnap reggelre még nem igazán volt jelentős a változás. Az ébredésünk általában reggel hét és fél nyolcra tevődik. Most, hogy egy órával többet aludhattunk, meg is tettük. Tomcsi is az új időszámítás szerinti hét órakor ébredt, ami ugyebár a régi szerint már nyolc óra lett volna. Megreggeliztünk, a hétvégi reggeliket apa szokta elkészíteni, ami általában valami tojásos-kolbászos ennivaló.
Reggeli után, amíg én a konyhában összemosogattam, addig a fiúk a gyerekszobában játszottak, Ágica pedig a másik szobában aludt. Ezután átnéztem a pelenkázótáskát, benne van-e minden szükséges dolog? Előző nap Erzsi mamáéknál voltunk ebéden, ahol Ágica úgy bekakilt, hogy nemcsak pelus csere volt nélkülözhetetlen, hanem ruha váltás is. Tehát ezeket kellett pótolnom a táskában.
Majd kitettem a nadrágot, pulcsit, kabátot Tomcsinak, hogy apa tudja felöltöztetni. Míg ők készülődtek, addig Ágicát szoptattam. Szokás szerint a két pasi előbb lett kész, mint mi, ezért lementek a játszira, ne izzadjanak meg a lakásban. Húsz perccel később mi is követtük őket. Tomcsi addigra belemelegedett Pannival a játékba, nem akart beülni a kocsiba. Apa sírva ültette be mellém. Útközben győztem meg, hogy sokkal jobb helyre megyünk.
Ica mamáék házához érve, már örömében visítozva köszöntötte a szomszédokat. Mátéék, az unokatesóék nem sokkal később érkeztek meg. A két fiú megölelte egymást, és kezdték is a játszást. Kicsit tartottam a hétvégi találkozástól, ugyanis a héten Máté végig lázas beteg volt, influenzás tünetekkel (orrfolyás, torokfájás, köhögés). Igaz, a sógornőm megnyugtatott, hogy már három napja nincs láza a keresztfiúnknak, de jobb félni, mint megijedni! Nem?!
Este a biztonság kedvéért, még mandarint és két kanál mézet adtam mindannyiónknak.
Ebéd után a két fiút letettük aludni, megszoptattam Ágicát, majd beszélgetésbe kezdtünk. Szóba került többek között a névnapok és a karácsony ünneplése is. Ahogy a család szaporodik, úgy lesz egyre nehezebb összehangolni az emberkéket. Kinek, mikor jó? Mindenkihez sajnos nem lehet, illetve nem tudunk alkalmazkodni. Így hát egyenlőre még megegyezni sem tudtunk. Az ajándékozás is téma volt. A férjem szerint még van két hónapunk, ráérünk, de én elhatároztam, hogy nem hagyom az utolsó pillanatra a vásárlást.
A sógornőm felvetette, nem megyünk-e el sétálni, míg a lurkók alszanak. Anyósom támogatta, menjünk nyugodtan, papával vigyáznak a három unokára. Papa Ágicát választotta, mivel aludt, így ő is le tudott dőlni egy kicsit. Ráadásul a kiscsajjal van a legkevesebb, legkisebb gond!
Mire visszaértünk, a ház a feje tetején állt. Mindenütt játék, műanyag palack és újságpapír. De a lényeg, hogy a gyerekek jól érezték magukat! Sajna mindkét fiú másfél-másfél órát aludt, ami köztudott, hogy kevés nekik. Délután öt órára nemcsak ők dőltek ki, hanem mi is. Úgy éreztem magam, mintha már este lenne! Közben odakint is besötétedett.
Hazamentünk, Tomcsi úgy mászkált a lakásban, mint egy holtkóros, de ha szóbahoztuk a fürcsit, ellenkezett. (hisz tudja, utána jön az alvás) Új idő szerint fél nyolckor megfürdette apa, megitta al pohár tejcsijét, és esti mese nélkül azonnal elaludt.
Hétfő reggel pedig hat órakor fent kukorékolt! Alig tudtam visszafektetni, legalább még egy órát pihenjen!
Ágica az egész óra állítgatásból semmit sem észlelt....
Na, majd jövőre felköthetjük a bugyit!